VinCE Magazin

VinCE Awards 2015



A VinCE Magazin elődjével, a Decanter magazinnal együtt már összesen több mint 10 éve tölt be vezető szerepet a hazai boréletben, a hat éve megrendezett VinCE Budapest Wine Show-val pedig Közép-Kelet-Európa boréletében is vezető szerepet játszik. Független és feddhetetlen bortesztjeink alapján havonta díjazzuk a borászok teljesítményét – már ami a bort illeti. Azonban elérkezettnek látjuk az időt, hogy elismert szakemberek bevonásával évente egyszer a borokon túl, más – mégis borokhoz köthető – példaértékű teljesítményt is díjazzunk.

Első körben a gasztronómia és a borszakma prominens alakjait kértük fel, hogy 10 kategóriában küldjék el jelöltjeiket (a jelölők listáját a bejegyzés végén olvashatják). A jelöléseket összegeztük, és szavazásra bocsátjuk a VinCE szakmai partnerei körében (borászok, borászatok munkatársai, szakírók, gasztronómiai munkatársak, a borkereskedelem szereplői, akik a VinCE szakmai hírlevelét megkapják). A szavazások eredményét nagy titokban tartjuk, és akár az Oscar-díj esetén, csak a VinCE Budapest Wine Show keretén belül megrendezett március 6-i díjátadó gálán fognak kiderülni a kategória győztesek. Lássuk a jelölteket!

 koccintas a VinCE Budapesten

1. A legjobb borlap 2015

Nem feltétlenül a szortiment számossága a döntő, vagyis nem az a legjobb borlap, amelyik a legvastagabb, lehet egy szűkebb kínálatú borlap is különleges koncepciójában vagy régiója segítésében. Az értékelésénél az is fontos szempont, hogy a sommelier vagy felszolgáló mennyire ismeri a borlapot, mennyire tud belőle ajánlani.

Onyx

Hagyomány és evolúció randevúja Budapest szívében – hangzik a második Michelin-csillagos magyar étterem, az Onyx jelmondata, amely hűen tükrözi filozófiájukat: a legjobb hazai alapanyagokból a legújabb konyhatechnikával megvalósult fogások a tökéletességre való törekvéssel. Hozzá ékszerdobozra emlékeztető gyönyörű enteriőr és egy 200 boros borlap. www.onyxrestaurant.hu

onyx

Kistücsök

A dél-balatoni Kistücsök borválogatása messze földön híres, bárki bekerülhet hozzájuk, a legkisebb pince is – ha jó bort készít. Szezonális alapanyagok, környékbeli kistermelők termékei, és persze balatoni halak, minden a legújabb konyhatechnikákkal, végtelen kreativitással és a főzés iránti töretlen lelkesedéssel. www.kistucsok.hu

kistücsökhordó

Borkonyha

A legfrissebb Michelin-csillagos két szerény magyar fiatalember tulajdonában van, akik fáradságos munkával egy lepusztult épületet alakítottak álmaik szerint, hogy egy igazi bisztrót hozzanak létre Budapest belvárosában. Büszkeségük a borfal, amely egyrészt hangsúlyos látványelem, másrészt optimális hőmérsékleten tartja a kizárólag hazai borokból álló szortimentet. www.borkonyha.hu

 borkonyha

2. A legjobb borhotel 2015

Egy borhotel remek terep arra, hogy az adott borvidék borait a legélvezetesebb környezetben mutassa be. A borhotelek értékelésénél javasoljuk még figyelembe venni a designelemek egységét, a spa kezelések kínálatát, az egyéb szolgáltatások ötletességét.

Crocus Gere Bor Hotel & Resort

A négycsillagos Crocus Gere Bor Hotel & Resort Villány szívében, a világhírű pincesor közvetlen közelében található. A családi hotel nemcsak a wellness szerelmeseinek biztosít felüdülést, hanem a vendégek gazdagabbak lehetnek Villány és a borászat adta egyedülálló gasztronómiai és borászati élményekkel is. A hotelt a 2015-ös Travellers’ Choice-díj keretében a TripAdvisor a „legjobb kiszolgálás” kategória egyik nyertesévé választotta. crocus-hotel.gere.hu

crocus

Bock Ermitage Hotel

A Bock Hotel Ermitage és Óbor Étterem már évek óta a Villányi borvidék meghatározó szereplője. A legutóbbi beruházásoknak köszönhetően a szálloda 2015-ben további férőhelyekkel, sokoldalú wellness részleggel, valamint egyedülálló presidential suite lakosztályokkal gazdagodott. hotel.bock.hu

bock

Andrássy Rezidencia Wine & Spa

Tokaj-Hegyalja egyetlen ötcsillagos szállodájaként az Andrássy Rezidencia Wine & Spa szálloda kiemelkedően magas minőségi színvonalon kínálja a wellness, spa és gasztronómia legjavát. Tarcalon, gyönyörű rusztikus környezetben az Andrássy család patinás egykori rezidenciájában alakították ki a szállodát, Tokaj-Hegyalja egyik legjobb éttermével. andrassyrezidencia.hu

 Andrássy

3. A legjobb borvacsora 2015

Szinte nincs olyan étterem, amely ne próbálkozott volna borvacsorával. De elég meghívni egy borászt, aki a fogások között mesél a borok születéséről? Azt az éttermet keressük, amely időről időre képes olyan borvacsorát szervezni, amely egyedi koncepcióval rendelkezik, a vendégek számára élvezetes és természetesen szakmai szempontból is rendben van. Fontos szempont még, hogy a borász számára is gyümölcsöző legyen a közös project.

Biarritz étterem

A megújult, franciás hangulatú lipótvárosi Biarritz étteremben több mint 15 éve fogadják a vendégeket. Ételeiket kézműves technikával készítik, lehetőség szerint ellenőrzött beszállítóktól vásárolt, organikusan termesztett alapanyagokból. Állandóan szerveznek boresteket, kiváló borászok részvételével. www.biarritz.hu

biarritz

Gusteau Kulináris Élményműhely

A kulináris élményműhelyben egy olyan alkotócsapat gyűlt össze, aki számára az örömszerzés művészet. Céljuk pedig, hogy borvacsoráikkal, dűlőtúráikkal, bortúráikkal, valamint egyéb rendezvényeikkel átadják a borvidék iránti szeretetüket. Borvacsoráikon a válogatott bortételekhez chefük többfogásos menüt alkot, borászuk pedig bemutatja a borokat az ételekkel párosítva. www.gusteaumuhely.com

gusteau

Kistücsök

A dél-balatoni Kistücsök borválogatása messze földön híres, bárki bekerülhet hozzájuk, a legkisebb pince is – ha jó bort készít. Szezonális alapanyagok, környékbeli kistermelők termékei, és persze balatoni halak, minden a legújabb konyhatechnikákkal, végtelen kreativitással és a főzés iránti töretlen lelkesedéssel. www.kistucsok.hu

 kistücsök borvacsora

4. A legjobb borkereskedés 2015

Melyik az a borkereskedés, amely jól átgondolt kínálatával, szakmai hozzáállásával, a borászokkal való kapcsolattartásban és üzleti viselkedésben a legkiemelkedőbb? Szempont még a borkereskedés által az egyes borászatokba „fektetett” marketing mennyisége, minősége.

Bortársaság

Több mint 20 éve kezdték néhány kis termelő boraival, azóta 700 bor, 70 párlat 47 borvidék várja már 15 borboltban a borkedvelőket. Havi és tematikus válogatások, illetve az újdonságok együtt, kedvezménnyel vásárolhatók. www.bortarsasag.hu.

bortarsasag

Veritas

A Veritas országos hálózattal rendelkező vállalkozás. Kétoldalú szolgáltatóként nagykereskedelmi partnereiket látják el, valamint kiskereskedelmi fogyasztóikat szolgálják ki italkínálatukkal. A cég közel száz borászattal együttműködve két évtizede a borkereskedelem meghatározó szereplője. www.borkereskedes.hu

veritas

Radovin

A Radovin Borkereskedés 2001 óta van jelen a Magyarországi borkereskedések palettáján. Kezdetektől fogva nem csupán borokat és más italokat értékesítenek, hanem legjobb tudásuk szerint ismeretterjesztő szerepet is be szeretnének tölteni. radovin.hu

radovin

 

5. A legjobb borbeszerző 2015

Itt a nagy áruházláncok beszerzői közül keressük azt, aki munkájával nemcsak az áruházlánc érdekeit, hanem a hazai borászatok boldogulását és életben maradását is segíti.

  • Rutka Zoltán, METRO
  • Vincze Árpád, CBA
  • Harcz Ádám, Lidl

 

6. A legjobb borbár 2015

Virágzanak a borbárok, sorra nyílnak az újak, ami nagy öröm a borszakma és a borkedvelő közönség számára. De melyik az a borbár, amelyik hosszú távra tervez, koncepciója egyedi és izgalmas, kínálata dicséretre méltó, személyzete lelkes és rátermett, és a borászok számára is kiemelkedően értékes?

Drop Shop

Napközben is változó borlapukon több mint 60 bort kínálnak, válogatva a világ legizgalmasabb borvidékeiről és Magyarországról egyaránt. Kínálatukban kiemelt szerepet kapnak a champagne-ok, az olasz, a spanyol és a magyar pezsgők, melyekből minden nap több mint egy tucat kóstolható. www.dropshop.hu

dropshop

DiVino Bazilika

A „tegeződős borbárhálózat” a Bazilika mellett kezdte meg működését, majd a 7. kerületi Gozsdu-udvar után Debrecenben és Győrött is megnyitott egy-egy tagja. A koncepció ígéretes: a borokat a Junibor egyesület tagjai, feltörekvő borászok, illetve híres borászfamíliák második generációja adják. Kéthetente az éppen soros junior borász segít eligazodni saját portfoliójában. divinoborbar.hu

divino

Doblo

A Doblo Budapest szívében, a régi zsidónegyedben található, a pucolt téglával burkolt borbár a falon lévő borospalackokkal majdnem olyan, mint egy borospince. A több mint 200-féle borból álló szortiment habzó borokkal, pezsgőkkel, néhány speciális pálinkával, különleges koktélokkal, és ízletes harapnivalókkal egészül ki. Esténként jazz zenészek dzsemmelnek. Januártól a Doblo Borbár hivatalosan is elfogadja a bitcoin-t, a világon a legszélesebb körben használt, nyílt forráskódú digitális fizetőeszközt. www.budapestwine.com

 doblo

7. A legjobb borász weboldal 2015

Magazinkészítőként gyakran felhasználói vagyunk a borászatok weboldalainak, és rendszeresen tapasztalunk alapvető hiányosságokat, amelyek kevés ráfordítással pótolhatóak volnának. A legjobb borász weboldalnál nem a design különlegességét szeretnénk díjazni, hanem az eredetiséget, az alapvető funkcionalitás meglétét, illetve azt, hogy a borász személyisége mennyire jön át az online felületen. A következő borászatok weblapját érdemes tehát felkeresni!

St. Andrea Szőlőbirtok, Eger

A Szent Andrea Szőlőbirtok legfontosabb feladatának azt tartja, hogy olyan egyedi, minőségi borokat készítsenek, amik csak az Egri Borvidéken születhetnek meg. Boraik természetes, hagyományos eljárással készülnek. Dr. Lőrincz György a St. Andrea Szőlőbirtok birtokigazgatója és borásza 2006-ban Az év kedvelt borásza, 2008-ban Borászok Borásza, 2009-ben Az év bortermelője lett. standrea.com

ST.andrea

Szent Tamás Szőlőbirtok és Pincészet, Mád

A Szent Tamás Szőlőbirtok és Pincészet 2009-ben alakult Mádon abból a célból, hogy a mádi és a mád környéki dűlőkről egyedi, a termőhelyet hűen bemutató borokat készítsen. Céljuk olyan település-szintű bor elkészítése, mely a mádi területekre jellemző ásványos karakterrel bír és jól fogyasztható. Magas minőségi követelményeknek felel meg, és mennyiségéből adódóan szélesebb fogyasztói körnek teszi lehetővé a település adottságainak megismerését. www.szenttamas.hu

szent tamás

Gál Tibor Pincészet, Eger

Gál Tibor elsőként ismerte fel a terroir típusú borászkodás jelentőségét. Később a pincészet elkötelezte magát az Egri borvidék értékei és az átláthatóság mellett, és leszűkítette a portfoliót összesen 3 borra, melyek közül 2 tisztán egri, nevezetesen a Csillag és a Bikavér. www.galtibor.hu

 gal tibor

8. A legjobb pincelátogatás 2015

A legközvetlenebb kapcsolat borász és vásárló között az, mikor a vásárlót otthonában, a pincében fogadja a borász. A legjobb pincelátogatás címén nem azt keressük, aki a leghosszabb kóstolót tartja vagy a legtöbb borkorcsolyát kínálja. A legfontosabb szempont itt az, hogy a látogatót mekkora vendégszeretettel fogadják, a pincetúrát, dűlőtúrát vagy a kóstolót mennyire lelkesen tartja a borász vagy képviselője (és nem futószalagon kóstoltat), illetve milyen kreatív szolgáltatásokat kínál a klasszikus kóstoló mellett.

Szepsy Pince, Tokaj

A Szepsy család az 1500-as évektől termel Tokajban borokat, amikor az aszúbor készítése is elindult. A mai generációk büszkék elődjeik teljesítményeire, melyek őket is ösztönzik, hogy méltóvá váljanak a feladathoz. Céljuk a lehető legjobb minőségű szőlő megtermelése a dűlőkben, kompromisszumok nélkül. Ezért is választották a magasan fekvő, köves talajú, meredek lejtőjű dűlőket, idős szőlőtőkékkel – az átlag életkor 40 év feletti. Szelektálják a kis-, laza fürtű Furmintot főleg a mádi területeken, ugyanakkor a termőhely megismerés vágya további területek felfedezésére is ösztönözi őket Bodrogkeresztúr, Tarcal, Mezőzombor, Rátka és Tállya községekben is. szepsy.hu

szepsy

Szent Donát Birtok, Csopak

Mint minden rendes balatoni családnál, Kovács Tamás felmenői között is változó mértékben, de állandó jelleggel, a mindennapok része volt a háztáji szőlő, a pince, a bor és hozzájuk kötődő munka. A mai birtok felépítésének első lépcsőjét a 90-es évek elején kárpótlásként visszakapott parányi családi szőlő bővítése, majd újratelepítése jelentette. Az évek alatt szépen nőtt a birtok is, így 2005-ben került sor az első pincebővítésre, mellyel együtt egy étterem is elkészült. Aki évről-évre ellátogat hozzájuk, láthatja, hogy a munka még messze nem állt meg. Önerőből, apránként igyekszenek fejleszteni, bővíteni. szentdonat.hu

szent donát

Dobogó Pincészet, Tokaj

A Dobogó Pincészet története az 1995-ös évjárattal kezdődött, amikor Zwack Izabella tulajdonába került. A pincészet a legfejlettebb technológiák alkalmazása mellett máig hűséges maradt a tokaji tradíciókhoz. Kezdetben kizárólag 6 puttonyos aszút készítettek, 2003-tól, amikor Domokos Attila ügyvezetőként és borászként csatlakozott a pincészethez, tovább gondolták a stratégiájukat. Tevékenységük alapja: kiemelkedő minőségű bort készíteni kompromisszumok nélkül. www.facebook.com/dobogotokaj

dobogo pinceszet 

9. A legjobb bormarketing kampány 2015

A bort nem elég elkészíteni, el is kell adni. Tudjuk, hogy a mai borászgeneráció többsége még nem tanult marketinget, és ezért sokszor nehéz elfogadnia, hogy a kiváló bor önmagában nem elég, amikor számtalan hasonlóan jó termék verseng a vásárlók kegyeiért.

Kreinbacher Birtok, Somló

Kreinbacher József 2002-ben alapította a birtokot és vásárolta első dűlőit a Somló hegyen. 2014-ben a Kreinbacher Birtok első itt készített pezsgőivel is bemutatkozott, újabb fejezetet nyitva a hegy történetében. Remek csendes fehérboraik – főleg helyi fajtákból, mint furmint, hárslevelű, juhfark – mellett évről évre kiváló syrah-t készítenek, a pezsgők pedig óriási sikerrel robbantak a magyar boréletbe, ugyanis egy champagne-i pezsgőmester, Christian Forget közreműködésével a somlói talajon furmint fajtából alkottak champagne-i mércével is elismerésre méltó hagyományos erjesztésű pezsgőket. www.kreinbacher.hu

kreinbacher

Szent Tamás Szőlőbirtok és Pincészet, Mád

A Szent Tamás Szőlőbirtok és Pincészet 2009-ben alakult Mádon abból a célból, hogy a mádi és a mád környéki dűlőkről egyedi, a termőhelyet hűen bemutató borokat készítsen. Céljuk olyan település-szintű bor elkészítése, mely a mádi területekre jellemző ásványos karakterrel bír és jól fogyasztható. Magas minőségi követelményeknek felel meg, és mennyiségéből adódóan szélesebb fogyasztói körnek teszi lehetővé a település adottságainak megismerését. Ifjabb Szepsy István irányításával tizenegy dűlőben dolgoznak. www.szenttamas.hu

Szepsy_Istvan_Jr

Nemzeti Borkiválóság Program

A borágazat szempontjából kiemelt kérdés, hogy annak célterületeiben rejlő kiválóságokat mennyire vagyunk képesek felismerni, azokat megfelelően rendszerezve a megújulás érdekében felhasználni, és mennyire tudjuk mindezt a borágazat versenyképességének erősítésére fordítani. A Földművelésügyi Minisztérium által életre hívott Nemzeti Borkiválóság Program hat fő célterületen a kiválóságokra fókuszált programokat fog össze. www.facebook.com/NemzetiBorkivalosagProgram

 feher borkivalosagok

10. A legaktívabb társulás 2015

Ez a díj annak a társulatnak szól, amelynek tagjai idejüket nem kímélve a köz érdekében végeznek látható és hatékony munkát. Ez lehet régiós társulás, de az országot átfogó egyesülés is.

Balatoni Kör

2014 tavaszán, a Balatoni Kör megalakulásakor arra akarták felhívni a figyelmet, hogy a Balatonnál is négy évszak van egy évben, az alapítók, a tópart ismertebb pincészetei és vendéglátóhelyei az őszi-téli időszakban is nyitva tartanak, sőt rengeteg programmal készülnek. A Balatoni Kör számos kampánnyal (közös szüret, borkarácsonyfa, balatoni halleves) került a figyelem középpontjába az elmúlt egy évben. www.facebook.com/balatonikor

balatoni kor

Csopaki Kódex

A Csopaki Kódex egy független eredetvédelmi és védjegyoltalmi rendszer, melynek fókuszában Csopak és hagyományos fajtája, az olaszrizling áll. Megalkotásának célja a csopaki bor minőségének magasabb fokú védelme. Legnagyobb rendezvényük az Olaszrizling szerintünk, mely során borkonferenciával, sajtótájékoztatóval és izgalmas borvacsorával is készülnek a szervezők. csopaki.hu

csopaki

Pannon Bormíves Céh

pannon_bormivesA Pannon Bormíves Céhet 1999-ben tíz nagy presztízsű családi pincészet alapította. Az alapító tagok célja a legmagasabb minőségű magyar borok készítése, valamint az etikai kódexüknek megfelelő magatartás. Feladatuknak tekintik a kimagasló minőségű magyar borok népszerűsítését, és elkötelezettek a kulturális borfogyasztás meghonosítása iránt. Ők indították a Pannon Bormustra borversenyt. A VinCE Budapesten a tagok együtt mutatják be boraikat március 7-én, szombaton 17:30-kor egy mesterkurzus keretében. www.pannonbormivesceh.hu

+ Legeredményesebb borászat és borkereskedés

A felsorolt 10 díjon kívül a korábbi évekhez hasonlóan a VinCE a bortesztjei alapján a legeredményesebb borászatot és borkereskedést is díjazza.

 

A jelölésre felkért zsűritagok

A Magyar Bocuse d’Or Akadémia tagjai

  • Hamvas Zoltán
  • Molnár Attila
  • Széll Tamás
  • Bíró Lajos
  • Andrusch Péter
  • Csapody Balázs
  • Nagy Edina Eszter
  • Zsidai Roy

Borszakértők

  • Darrel Joseph amerikai borszakértő, a magyar borpiac ismerője
  • Romsics László nemzetközi borakadémikus
  • Horkay András, a Borkiválósági program elnöke
  • Dr. Mészáros Gabriella, a Borkollégium alapítója
  • Harmath Csaba boroktató és gasztronómiai szakértő
  • Sánta Zoltán, a Bortankönyv szerzője
  • Káli Ildikó, a Magyar Sommelier Szövetség első elnöke
  • Herczeg Ágnes független borszakértő, szaktanácsadó
  • Zilai Zoltán, a Borkultúra Kft. ügyvezetője
  • Tompa Imre borszakértő, műsorvezető
  • Jásdi István borász
  • Kamocsay Ákos borász

Marketing, web

  • Borissza Kitti, a priSMa digitális stratégája

Tags: ,

Comments are closed.