Havi tematikus bortesztünkre mindig hívunk egy előfizető vendéget, aki néha csak kapkodja a fejét, amikor olyan szavak röpködnek, mint aldehides, muskátlis vagy kén-hidrogénes. A borleírásokban próbálunk közérthetően fogalmazni, de talán nem árt, ha megismerkedünk a sokat használt, borhibákatleíró szakszavakkal is.

Aldehides:
Az aldehidek csoportjába sokféle illatjegy tartozik. A sherryk (fino,manzanilla) egyik fő illatjegye az acetaldehid, amely emeli a bor komplexitását. Más setben azonban, főleg gyümölcsös fehérboroknál kellemetlen illatot kölcsönözhet a bornak, ami kicsit a körömlakklemosóra emlékeztet. Jelen lehet még egy „levegős”, oxidációs illatjegy is, mely szintén főleg a fehérborokon érezhető, és amelynek köszönhetően elvész a bor fi nom gyümölcsössége. Ez a fáradt, öregedő, oxidálódó bor illata.


Animális:

Sokszor éppen az úgynevezett brettnek köszönhető illat és íz a borokban, illetve valamilyen állatra utaló „illat”, vagy szag megjelenése a boron. Az istállószag mellett tipikus még például a macskapisi (sauvignon blanc) vagy a nedves gyapjú (chenin blanc).

Brett:
Egy Brettanomyces nevezetű élesztő tevékenységének eredménye, melynek következtében a bortól kisebb-nagyobb mértékben egy idegen illat és íz kerül a borba. Leginkább az istállószagot vagy az arra asszociáló szagokat szokták emlegetni. Kóstoláskor sokszor egy fémes ízjegy jelenik meg. A bor ennek következtében veszít gyümölcsösségéből, eleganciájából. Vannak borászok, akik kis mennyiségben kedvelik ezt az illatjegyet a boraikon, és úgy vélik, hogy emeli boruk komplexitását. Szinte kizárólag vörösborokon lehet érezni.

Dugóhiba:
Egészen pontosan a dugó bárminemű hibájából eredő hiba. Ez lehet egy kisebb-nagyobb mértékű, főleg penészes illat a borban. A „klasszikus” dugóhibát egy fertőzés okozza, amelyet a TCA (triklóranizol) vegyület okoz. Akad már olyan parafa dugó, amit a fertőzés ellen kezelnek, és persze a csavarzár vagy az üvegdugó is kizárja a dugóhibát. Akkor is dugósnak kell azonban nevezni a bort, ha a dugó deformálódásából vagy annak hibájából olyan elváltozások következnek be a borban, mely a dugónak köszönhető. Ez főleg színmélyülésben, vagy az illatminőség és az illatintenzitás csökkenésében mutatkozik meg.

Egéríz:
Az egérvizelet szagára emlékeztető íz megjelenése a szájban. Illatban arra hasonlít, mintha egy óriási magtárba lépnénk be, ízben pedig egy hosszan megmaradó, kellemetlen „kenyeres” ízt érzünk a garatban a kóstolás vagy lenyelés utáni másodpercekben. Főleg alacsony savtartalmú és kénezetlen fehérboroknál fordul elő.


Illó (illósav=ecetsav):
A borban az ecet illatára emlékeztető kellemetlen illat. Tulajdonképpen borhibának számít, ami a rossz higiéniás körülményekre vezethető vissza. Vannak azonban olyan borok, ahol az emelkedett illósav a borkészítés természetes velejárója és akár emelheti is a bor komplexitását, ilyen például
az amarone. Az amaronéban azért van magasabb illó, mert ezek a borok szárított szőlőből készülnek, a szárítási procedúra alatt pedig, ha nem minden egyes bogyó ép, a rothadási folyamatnak köszönhetően emelkedhet a majdani bor illósavtartalma. Továbbá a magas cukortartalom
miatt (ami a szárítás következménye) erjedése lassabb is, mint egy átlagos erjedési folyamat, így az ecetbaktériumok könnyebben szaporodhatnak, melynek megint az a következménye, hogy emelkedik a bor illósavtartalma.

Kén-hidrogénes:
(H2S) kellemetlen, főleg záptojásra vagy káposztára emlékeztető szagot lehet érezni a boron. Ez lehet egészen enyhe vagy nagyon is penetráns. Ha valaki ilyennel találkozik (vagy erre gyanakszik), akkor egy réztartalmú pénzt a pohárba dobva eltüntetheti a kellemetlen illat egy részét vagy egészét. (Meginni azonban akkor már nem ajánjuk…)



Muskátlis:

A muskátli illatára emlékeztető nagyon erős illat vagy inkább szag a borban. Főleg olyan édes borokban lehet érezni, ahol egy tartósítószerrel (kálium-szorbáttal) gátolják, hogy a bor erjedésnek induljon. Egy idő után azonban ez a szer elbomolhat a borban zajló bakteriális tevékenységnek köszönhetően, ekkor ezt a kellemetlen illatot okozza. Gyógymód akkor már nincs rá.

Túlextrahált:
Akkor jelentkezik ez a probléma, amikor a kékszőlő feldolgozása során túl sok anyagot akarnak kinyerni a héjból. Általában ez esetben túl sokáig és túl gyakran „macerálják”, azaz kevertetik a szőlő héját az erjedő musttal (borral). A cél az lenne, hogy minél több szín és ízanyagot nyerjenek ki a szőlő héjából. Túlzott esetben (főleg magas alkoholtartalmú boroknál) azonban ezeken a borokon már korai állapotukban is megfi gyelhető egy oxidált, sokszor a törkölyre emlékeztető illat. Ízben pedig bár tartalmasak, tannintartalmuk túlzóan magas, sok esetben szárító, nincs egyensúlyban a bor többi paraméterével (sav, alkohol), és már fejlődésének korai állapotában is megjelennek az öregedés jelei, összességében fáradt bor benyomását kelti.

Zöldes:
Éretlen gyümölcsre, fűre emlékeztető illat, íz a borokban. Nem feltétlen negatív, hiszen a fű vagy a még nagyon fi atal, éretlen gyümölcs illata nem kellemetlen, az egészen fi atal fehérboroknál nincs is bajunk a zöldes illattal. Az érettebb boroknál sem kellemetlen, csak éppen a harmónia veszik oda…