A Tokaji Borvidék szívében 2014. április 25-27-én immár másodszor kerül sor a Tokaji Borlovagrend fő rendezvényére, a Tokaji Tavaszra.

Borárverés 2.0. A tokaji borárverés 2014. április 26-án, szombaton lesz megrendezve a sárospataki várban. Akárcsak az 2013. áprilisi nagysikerű „első felvonás” – ahol 13 tétel eladásából több mint 20 millió forint folyt be – az ezévi árverés is a hegyaljai borkészítés teljes spektrumát vonultatja fel. Licitálásra mind személyesen, mind telefonon lehetőség lesz. Az árverési tételek itt megtekinthetők.

A legjava. Az árverésen a Tokaji Borlovagrend ismét a térség legjobb termelőinek köréből származó olyan különleges borok megvásárlásának lehetőségét kínálja fel, melyekből szinte elenyésző, mindössze egy-egy 136 literes gönci hordónyi mennyiség áll csupán rendelkezésre – az eszenciák pedig még ennél is kisebb, 10 literes tételekben kerülnek kalapács alá. Az árverési tételek kivételes minőségét 2013-hoz hasonlóan most is a Tokaji Borlovagrend azok ellenőrzésével, felügyeletével megbízott Borvizsgáló Bizottsága biztosítja.

A tokaj-hegyaljai kultúrtáj javára. A különleges tokaji tételek exkluzív formában történő piacra juttatásán túl az árverés célja, hogy az Abaújszántó-Tokaj-Sátoraljaújhely háromszögében elterülő borvidék újjáépítéséhez is hozzájáruljon. A 2002 óta világörökségi kultúrtájként számon tartott Tokaj-Hegyalja méltó arra, hogy megőrizzük az utókor számára.Tokaj – négy évszázad történelem. A világ első zárt borvidékeként Tokaj vitathatatlanul a világ egyik legkiemelkedőbb termőhelye, mely a borfajták és a borokban megjelenő dűlőkarakterek széles skáláját kínálja a száraz és édes kategóriában egyaránt. A Tokaji Tavasz és az annak keretében megtartott borárverés az év legfontosabb eseménye: lehetőség minden borkedvelő számára, hogy e gazdagságba belepillanthasson, a legfrissebb borművészeti alkotásokat megismerhesse.

A Tokaji Borlovagrend. A Tokaji Borlovagrend célja, hogy visszaemelje Tokajt az őt megillető piedesztálra. A Lovagrend a termőhely egyediségében és az itt készülő borok kivételes karakterében hívő legjobb borvidéki termelőket fogja össze egy szervezetbe, mely nyitva áll minden olyan borszerető és szakmabeli előtt, aki hozzá szeretne járulni Tokaj-Hegyalja fejlődéséhez. A Lovagrend Tokaji Randevú elnevezéssel rendszeres összejöveteleket, valamint havonta közös ebédeket szervez, melyre hivatalos minden lovagrendi tag és borszerető ember.

PÉNTEK 2014. ÁPRILIS 25.

10:00-tól: Résztvevők fogadása a Nyugati-pályaudvar Királyi várótermében
11:30: MÁV NOSZTALGIA vonat indulása Tokajba
12:00-tól: Ebéd, borkóstoló és borbemutató a vonaton
14:30: Megérkezés Tokajba, ahol a vasútállomáson buszok várják az érkezőket
14:30-tól: Szőlőterületek bemutatása buszos kirándulás keretében
17:00-tól: A buszok a szállásokra szállítják a résztvevőket
18:30-tól: Busztranszfer a Sárga Borházhoz
19:00: Apéritif a Filagóriánál, majd borkóstoló és BORVACSORA a Sárga Borház Étteremben

A vacsora után busztranszfer a szállásokra

SZOMBAT 2014. ÁPRILIS 26.

9:30-tól: Busztranszfer a szállodákból a sárospataki várba
10:30: Az árverési tételek vakkóstolása a sárospataki vár gótikus kőtárában
12:00: Piknikebéd a résztvevő termelők boraival a vár nyitott bástyáin
14:00 – 15:00: A Tokaji Borlovagrend Udvari Tanácsa fogadja a nagyközönséget a sárospataki vár udvarában, majd kezdetét veszi a TOKAJI BORLOVAGOK AVATÁSI CEREMÓNIÁJA
15:00 – 17:00: NAGY TOKAJI BORÁRVERÉS
17:00 órától: Busztranszfer a szállodákba
19:00 órától : Busztranszfer a szállásokról Tarcalra
19:00 órától: Aperitif az Andrássy Rezidencia teraszán
20:00: GÁLAVACSORA az Andrássy Rezidencián Lovász Irén népdalénekes előadásával

A gálavacsora után busztranszfer a szállásokra

VASÁRNAP 2014. ÁPRILIS 27.

10:30-tól: Borkóstoló a pincészeteknél (busztranszfer a szállodákból a pincészetekhez). A Nagy Tokaji Borárverésen sikeresen licitáló szerencsés vásárlók találkoznak az eladókkal, azok pincéiben.

busztranszfer a vasútállomásra

15:00: MÁV Nosztalgia vonat indulása Budapestre
18:00: Megérkezés Budapestre

További információ: tokajiborlovagrend.hu