VinCE Magazin

Duchemin: A Káli Art Inn-nél szeretetből főznek



Évekkel ezelőtt találkoztam először a weboldalukkal vagy egy hírlevéllel, már nem is emlékszem. Arra viszont igen, hogy tetszett a design és a koncepció, bár az is ott motoszkált a fejemben, hogy lám, egy újabb vállalkozás, amely a Káli-medencét aranybányának reméli. Nem sokkal később fel is kerestem őket, kissé szerencsétlen időpontban – az ebédidő vége felé –, akkor már alig volt étel, amit kínálhattak volna, és az egész ottlét vegyes érzelmeket keltett, véleményt sem fogalmaztam meg, talán csak annyit, hogy vissza kell még menni, mert minden finom volt, csak kissé kapkodósra sikerült az a nap.

Most véletlenül ismét arra vitt az utunk, ám őszintén szólva nem reméltem, hogy még nyitva találom őket. A Művészetek Völgyének „továbbállása” vagy egyszerűen a gazdasági válság kicsit lelassította a Balaton-felvidék virágzását, a borászatok is inkább panaszkodnak mint nem. A biztonság kedvéért odatelefonáltam – nem Duchemin néven… –, és kedves női hang nyugtatott meg, hogy igen, nyitva állnak, várnak terített asztallal.

A májusi meleg ezen a napon alábbhagyott, szinte hűvös volt, de vendéglátóink határozottan úgy döntöttek, hogy kint fogunk ülni, mert a teraszon várt a szépen megterített asztal. A hatalmas zöldellő kert láttán engedtem a szelíd agressziónak, és már csak egy jó forró levesre vágytam.

A teríték, az enteriőr és maga az épület egy békés polgári világ legszebb pillanatait idézi. A virágos porcelántányér, az ezüst étkészlet, az épület tágassága megnyerő és jó érzéseket kelt, mintha A napfény íze című fi lm elején lennénk. Kifejezetten szeretem, ha valaki a vidéki létet nem csak rusztikus, paraszti módon tudja megfogalmazni (amúgy azt is szeretem).

A ház bora Pálffy fehérbor, rilingszilváni–zenit. Kifejezetten üdvözlendő, hogy falubeli borát kínálják, elvégre ez a ház borának lényege: a vidéket tükrözze, és persze jó áron. Nos, itt a szállítási költség biztosan alacsony, hiszen kvázi a szomszédból hozzák az illatos, tiszta, jó ivású, friss, virágos és szőlős jegyeket mutató könnyed fehérbort.

Étlap nincs, felszolgálónk mondja el „mozgó étlapként”, hogy éppen mit főztek. Ekkor megértem, hogy ezzel az okos koncepcióval élték túl a nehéz éveket. Egy kicsiny faluban, ahol a jó idő hozza, a vihar távol tartja a vendégeket, nem lehet frissen, jó minőségben sok fogást étlapon tartani.

Kacsalevessel kezdünk, gőzölgő levesestál kerül az asztalra, vendégségben vagyunk. És micsoda tiszta, koncentrált íz! Hibátlan leves, kétség sem fér hozzá, hosszan főzték a léhez képest derék méretű szárnyast, hogy ilyen erőteljes ízt kapjon, viszont semmi túlkapás, semmi túlfűszerezés, tökély úgy, ahogy van. Az „Erős Pista” sajna nem házi, pironkodik is miatta felszolgálónk.

Nagy kedvencemet, paprikás csirkét rendelem nokedlivel, takaros kis serpenyőben érkezik, hárman is eszünk az egyfős adagból. Bőséges, omlós húsú, hibátlan fűszerezésű, gyengéd a paprikás, a nokedli pedig a nagymamák és édesanyák dicséretére válhatna. Társaságunk egyik tagja kecskesajtot rendel friss salátával, a saláta ropogós, vegyes levelekből áll, még a radicchio sem kesernyés, és a salátára öntött olajban van valami fűszer, amit nem ismerek fel, esz is a fene miatta, de kellemesen pikáns, finom. A kertben kellene körülnéznem, minden fűszer onnan származik. A sajton is van egy egészen halvány kéreg, kicsi fűszer és kukoricadara – a chef nemrég jött rá, hogy kukoricadarával nem olvad szét a sajt, sőt az enyhén ropogós réteg még jót is tesz neki.

Persze a ház vörösborát is kipróbáljuk hozzá, ugyancsak Pálffy, cabernet sauvignonból készült, jóleső, gyümölcsös, szép tétel. A felszolgáló közben rajtunk tanítja ifjú kollégáját, bájos jelenet, ahogy az idősebb hölgy szépen terelgeti a kezdőt végig a töltés, kóstoltatás, rendrakás lépésein. Jól érezzük magunkat, béke és nyugalom terül el a kertben és a teraszon, a szomszéd asztal vendégei is mosolyognak, ők már a desszertnél tartanak. Itt sem vacakolnak, nincs hosszas desszertlap, csak annyi, hogy „ma túrótortát készítettünk baracklekvárral”. Mennyei, könnyed, citromhéjjal nem fukarkodó tészta az alig édesített, magában is csábítóan finom kajszival.

Keresem a kifogást, de azon kívül, hogy a hűvös szél lehűtötte a levest, semmit nem találok. Tökéletes, figyelmes kiszolgálás, hibátlan ételek, mennyei ízek. És hogy a választék szűkös? Ez a hely ilyen. „Inn”, ahogy a neve is mutatja, azaz vendégfogadó, vendégek vagyunk valakinél, aki egyszer ezt főzi, egyszer azt, arra azért ügyelve, hogy gyerek, vegetáriánus és diétázó is találjon kedvére valót – de lényeg, hogy mindet jól.

Káli Art Inn

8274 Köveskál, Fő u. 8.

www.kaliartinn.hu

Az étteremteszt a VinCE Magazin 2013. júniusi számában jelent meg.

Tags: , , ,

Comments are closed.