Macesz Huszár esteIgazi szenzáció lett az egykori Kőleves helyén nyíló Macesz Huszár a médiában – miután már az ötödik cikket olvastuk róla, úgy éreztük, itt az ideje, hogy tegyünk vele egy próbát. December óta üzemel a hely, ahányszor elhaladtunk előtte, tele volt, több mint egy hónap alatt már biztosan összerázódtak, így nekiindultunk a Zsidónegyed szűk utcáinak. Szeretem a Dob utcát, talán az utolsó, amely megőrizte azt a kopottasan titokzatos hangulatot, amely azelőtt jellemezte a környéket, hogy a befektetők fantáziát láttak volna benne, kedvelem szürkeségét és a pesti Sohónak kikiáltott környékhez képest viszonylagos nyugalmát. Épp ezért tetszik a Macesz Huszár belső tere is: családias, nosztalgikus-ironikus hangulat lehetett vele a belsőépítész célja, számomra azonban inkább az utca szellemiségét tükrözi, a teáskészlet-csillárokon elmélázom, de mégis a kövér tacskó és a cica portréján nevetem el magam. Nem titok, hogy az utcában háromháznyival lejjebb lévő Doblo borbár tulajdonosa nyitotta ezt a helyet, így a borlap jóval hosszabb, mint az étlap (mindkettő egyszerű kiállítású, viszont az étlap laminált, a borlap nem). Élünk is a lehetőséggel, és frizzantét kérünk kezdésnek, hogy az étlap mindkét oldalát és a chef ajánlatát is legyen erőnk alaposan áttanulmányozni.

Macesz belsőA Macesz Huszár zsidó bisztróként határozta megmagát, így az étlapon a fogások többé-kevésbé szorosan kötődnek a hagyományos askenázi zsidó konyhához, vagyis ahhoz a gasztronómiai hagyományhoz, amely Magyarországon, Budapesten a legtöbbek számára a tradicionális konyhát jelenti. Az előételek közül két közismert ételt is kértünk, zsidó tojást és töltött libanyakat, utóbbi azonban aznapra elfogyott, így maradt az igazi klasszikus, a maceszgombócleves, a kevésbé hagyományos előételek közül pedig a marinált lencse. A zsidó tojás hangzatos nevével valójában tojáskrém, ami a környék számos kocsmájában kapható, itt egyszerre három változatban, fél tojás formájú kúpokban, a sima mellett libatöpörtyűs és májas krémet kaptunk, mindhárom a végtelenségig lenne ehető borkorcsolyaként, a májas különösen kellemes; mákos fonott kalácsra és diós kenyérre kenegetjük, ami sajnos nem tűnik házinak, de finom. A maceszgombócleves kislábasban érkezik, egy gombóccal, de jó kéttányérnyi levessel, el is osztjuk testvériesen. A gombóc finom, lágy állagú, a leves gyönyörű sötét, intenzív, a hús nem foszlik, de puha, zöldségek bőséggel az alján – a valaha kóstolt legháziasabb levesek egyike. A marinált lencse sütőtökkel, római salátával remek hideg előétel, egyszerre kesernyés, édeskés, pikáns, még feltét is választható lenne hozzá, az öntet kicsit sok rajta, az utolsó salátalevelek már fuldokolnak benne.

Macesz étkekAz előételek, a frizzante (és egy kis ezerjó) után remek hangulatban fordultunk a főételek felé. A Macesz Huszárnak dicséretesen átgondolt étlapja van, amelyen igyekeznek viszonylag ritkább ételeknek is helyet hagyni, ugyanakkor kicsit szűkösnek is tűnhet, ha az ember nem mindenevő, végül úgy döntünk, hogy a liba, marha és bárány hármasát próbáljuk végig. A libapecsenyetálról egy remek mondat jut eszembe, melyet Mautner Zsófia idézett édesapjától valahol: a liba olyan, mint a disznó, mert minden részét felhasználjuk. Nos, a pecsenyetálon libacomb, pecsenyelibamáj és libakolbász cseppet sem diétás, disznótorost megszégyenítő együttese vonul fel, mellé az étlapon szereplő káposztás cvekedli helyett kaphattunk latkeszt, tojással és hagymával összesütött tört krumplis lepényt, sőt még házi céklát is kértünk, de hiába, a fogás olyan kapitális és annyira nehéz volt, hogy képtelenek voltunk vele megbirkózni, és sajnos a máj sem sült szépre.

A chef ajánlatában akadtunk az érlelt hátszínre, amely halványra, de szépen sütött hússzeletet takart, a pác és a hús a mellé tálalt dijoni mustáros burgonyapüré azonban együtt egyszerűen lehengerlően savanyú volt, és minden más ízt elnyomott. Harmadik főételünk csalódás volt számomra: báránymorzsa sütőtökös burgonyafőzelékkel és rozmaringos pecsenyelével, ígérte az étlap, és őszintén szólva azért is voltam rá kíváncsi, mert nem igazán tudtam elképzelni a fogást. huszárÉrdekes ízkombináció is lehetett volna, de mindenekelőtt befogadhatatlan állagú fogást kaptunk: az erőteljes ízű, egészen finomra vágott bárányhúsból készült ragu takarosan összerendezve ült a lisztes jellegű, szétfőtt főzeléken, hogy lassan reménytelen masszává egyesüljenek. Kár érte, a textúrák játékával, a zöldségek jellegének megőrzésével izgalmas is lehetett volna, arról nem is szólva, hogy a bárányos fogás remek lehetőség lett volna kikacsintani a közép-európai zsidó konyhából a déli felé.

Készséges, fürge pincérünk nem sürgölődött folyton körülöttünk, mégsem maradt előtte rejtve, hogy a jól induló vacsoránk kicsit megbicsaklott, és sajnálkozását kifejezve ajándék desszertet ajánlott fel kárpótlásul. De az almás kuglit ne is nézzék, már elfogyott! – zengte a lángpallosos angyal szigorúságával, így engedelmesen megrendeljük a két, még kapható desszertet. A répás csokoládészuflé vaníliakrémmel kívül szilárd, belül forró, olvadó, gazdag, szép és kellemes befejezés. A mandulakrémes pedig a ropogós tésztalapok között annyira finom, gazdag, hófehér krémet rejt, hogy ezért szinte bármit hajlandók lennénk megbocsátani. A Macesz Huszár összességében nagyon kellemes hely, de úgy érzem, jelenleg még imbolyog a hagyomány súlya alatt, és kell egy kis idő, amíg megtalálja a saját hangját. Ahogy az lenni szokott, desszertben és előételben szabadabban szárnyalnak, előrébb is tartanak, és komoly energiát fektettek a borlap és az egyedi koktéllap összeállításába is. Persze ezen a környéken mindig is elvárás lesz a maceszgombócleves és a sólet egy hagyományokat is ápoló étteremben, de attól még végtelen lehetőségek nyílnak a kibontakozásra, engedjék be bátrabban a világot, a hagyomány más elemeit, nem fogja eltréflizni a konyhát!

Macesz Huszár

1072 Budapest, Dob utca 26.

maceszhuszar.hu