Móra Ferenc azt állította, “30-ig hevít a nő, azután a bor, azután a kemence sem.” Ma, József Attila születésnapján, a magyar költészet napjáról boros versösszeállítással emlékezünk azt bizonyítandó, hogy a bor 30 alatt és bőven túl is megihlette a költőinket.

JAJózsef Attila: Hymnus a borhoz

Bor, te dús örömelixír,
Bor, te táltos rőt pogány,
Csók az Élet ajakán,
Kedvesemnek várva vitt hír.

Vérem forrjon véled össze,
Bor, te férfikor teje,
Mindeneknek elseje,
Torkom érced hadd fürössze.

Bor, te ünnep ékes gyolcsa,
Május hímes köntöse,
Víg tüzek víg kürtöse,
Őserők tüz-istenkorcsa.

Bor, ma téged megrabollak,
Mellem érted döng s tüzel,
Bor, téged vasárnapollak.

Bor, ó égjünk, égjünk együtt el!

Ady Endre Székely Aladár felv. 1915 k.Ady Endre: Ülök az asztal-trónon

Ülök az asztal-trónon,
Én, mámor-fejedelem
S fejemet, a süllyedtet,
Följebb-följebb emelem.

Nagy szemeim tüzelnek,
Fülemben ifju dalok.
Orrom, szám, szivem töltik
Muskotályos illatok.

Boros, nagy dicsőségem
Villámlik, szinte vakít.
Kiáltok: „Hozzatok, hejh,
Egy inséges valakit.

Ma királyi kedvem van,
Ma az élet meghatott,
Ma sajnálok, ma szánok,
Ma szeretek, ma adok.”

VMVörösmarty Mihály: Rosz bor

Igyunk, barátim, szomjas a világ,
Kivált a költő, aki tollat rág.
Hiszen mi írtuk a jó Fóti dalt,
Igyuk meg hát ez átkozott italt.
Csapláros, méregkeverő!
Ne pislogj; jobb bort adj elő.
Cudar biz ez, de ám igyunk,
Hiszen magyar költők vagyunk.

Gyalázatos bor! ilyet iddogál
Magyar hazánkban ifju s agg szakáll,
Kivévén a bölcset meg a papot:
A költő versben lát csak jó napot.
Csapláros, méregkeverő!
Ne pislogj; jobb bort adj elő.
Cudar biz ez, de ám igyunk,
Hiszen magyar költők vagyunk.

Mondják: Egernél híres bor terem.
Verembe szűrik tán? nem ismerem.
Megénekeltem harcait, borát,
S mind e napig nem láttam áldomást.
Csapláros, méregkeverő!
Ne pislogj, egrit adj elő.
Cudar biz ez; de ám igyunk,
Hiszen magyar költők vagyunk.

Mi szép vagy Kolna Ménes oldalán!
Borod setét mint a cigány leány,
És benne a szív édes lángja ég.
Kuruc, tatár! csak ilyen kéne még.
Csapláros, méregkeverő!
Ménes borából adj elő.
Cudar biz ez; de ám igyunk,
Hiszen magyar költők vagyunk.

Ki láta bort, zöldet, mint drágakő?
És híg aranyt, mely nyakba önthető?
Somló, Tokaj, halljátok a panaszt:
Fösvény hegyek! nekünk nem szűrtök azt.
Csapláros, méregkeverő!
Legjobb borodból adj elő.
Cudar biz ez; de ám igyunk,
Hiszen magyar költők vagyunk.

Elég! elég! Fejünk majd megszakad,
Szemünk borúl és nyelvünk elakad.
Költődnek, oh hatalmas Hunnia,
Légy-étetőt engedsz-e innia!
Csapláros, méregkeverő!
Pusztúlj, ne adj több bort elő.
Nagyon cudar, de drága volt:
Izleld meg érte a pokolt!