Egy új étterem nyitása általában csak komoly PR-munka eredményeként lesz azonnal szenzáció, a Rocco’s World Caffènak viszont erre sem volt igazán szüksége, hiszen a szigorúan korhatáros filmek kilencvenes évekbeli sztárja, Rocco Siffredi mint tulajdonos neve elég volt ahhoz, hogy a hírt felkapja a média. Maga a jelenség is valahol mélyen olaszos számomra: Rocco ma üzletember, inkább csak celebkedik magyar felesége oldalán, éttermet nyit, és pikáns múltja már csak egy anekdota, melyből akár belsőépítészeti inspirációt is meríthet.

0E0C2668

Az étterem az Alkotmány utca Parlamenttől távolabbi végén nyílt, a design friss, modern és nagyvárosiasan férfias, Rocco sokféleképp jelen van benne: a padlóra festett logón (vagány), rácsok mögé rejtett kazettákon (vicces) – sőt a mosdóban is (meglepetés, próbálják ki!). A hatalmas képernyőkön futó képek és hírek nélkül a tér szinte hibátlan lenne (csak találgatni tudunk, hogy este felé változnak-e a vetített szkeccsek). Az urbánus, „loftos” belsőépítészet szerencsésen illeszkedik a városban most épp divatos stílushoz, ugyanakkor semmit sem visz túlzásba, a belső tér egyszerre laza és igényes, a világítás különösen jól eltalált, az asztaloknál elég erős, összességében mégis hangulatosan visszafogott.

Belépve elegáns pincérek sietnek elénk, megszabadítanak kabátunktól, és az asztalhoz kísérnek. Kicsivel később már azon kapom magam, hogy az étlap böngészése mellé proseccót kóstolok. A napi ajánlat háromfogásos business lunch, amely bár a felső kategóriába tartozik, csak enyhe olaszosságával üt el a hivataloktól és bíróságoktól zsúfolt környék kínálatától. Az állandó étlap egyértelműen olasz, és a turisták kedvéért, akikre itt a parlament környékén joggal számítanak, minden ételár euróban is fel van tüntetve.

12

Ha már olasz étlap és prosecco, természetesen megadjuk a módját, és végigpróbáljuk az előételeket, melyeket nagyon dicséretesen nem az olasz konyha unalomig ismert tételeiből válogattak. A padlizsán parmagiana módra például vékonyra szelt grillezett padlizsánszeleteket takar, melyeket sajttal rétegezve sütöttek meg formában. Könnyű fogás a nyár ízeivel, egyszerre puha és ropogós állaggal egyszerűségében is azonnal levesz a lábunkról. A lazaccarpaccio avokádóval és tejföllel jó alapanyagokból, odafigyeléssel készül, a halhús friss és élénk rózsaszín, a színek és állagok jól végszavaznak egymásnak, remekül illik mellé a csábító kenyérválogatás, a kosarat pincérjeink időnként kérés nélkül újratöltik. A harmadik előétel a toszkán pástétom-válogatás. A tányérul szolgáló fekete lapon egy tálkában rusztikus, de laza, könnyű, szinte folyós pástétom érkezik, másikban aszalt paradicsomból készült krém, közöttük pedig ott áll egy szeletnyi eszményi ízű és állagú libamáj egy leheletnyi réteslap-bóbitával – talán korai elárulni, de számomra az étkezés csúcspontja, észrevehetetlenül fűszerezett, olvadóan lágy, szinte éteri élmény.

A főételek komótosan követik az előételeket, sietőseknek ez talán nem lenne annyira jó hír, mi aznap épp élvezzük a hűvös, szürke napon a ráérős ebédet, a látványkonyhában dolgozó szakácsok mozdulatait az asztalok jó részétől nyomon követhetjük. Az egyik főételünk kissé kilóg a sorból, hiszen a menü klasszikus olasz tagolása szerint csak első fogásnak minősül (primi piatti), vagyis tészta. A tonnarelli koktélparadicsommal és polipraguval az előételek utáni felfokozott állapotban kissé csalódás: a tészta talán lehetne egy picit rugalmasabb, a paradicsom alig észrevehető, a poliphús pedig meglehetősen sós.5A főételeken látszik, hogy a menü megtervezésénél a chef meglehetősen szabad kezet kaphatott, és ezzel jól tudott élni: kedvencünk ebből a szempontból a „kifordított” branzinoszendvics lett. A fogásban két lágyra, szaftosra sütött halfilé képezi a „kenyeret”, közéjük pedig konfitált koktélparadicsom kerül tölteléknek. Buja mediterrán tengeri ízek, ahogy asztaltársunk mondja, olyan, mint a forró tengerpart hangulata. A kacsamellet is kipróbáljuk – pincérünk rendeléskor megkérdezte, mennyire átsütve szeretnénk, és pontosan úgy is kapjuk. Kicsit csalódás, hogy az étlapon nagyon izgalmasan hangzó zöldségek (mustáros körte, piros gyümölcsök, póréhagyma, sütőtök, paszternák) kevés hangsúlyt kapnak a tányéron. A főéltelekhez a ház vörösborát kérjük, melyet a Castorani pincészet készít, igazi „univerzális olasz vörös”, finom gyümölcsös és fűszeres jegyekkel.

Kora délután lett, így nagyon is eljött a kávé ideje, az espresso is a klasszikus olasz stílust követi, erős pörkölésű, aromás kávét kapunk. A desszertek közül a romantikus rózsás crème brûlée ellenállhatatlannak bizonyul: a tányérra szórt szárított rózsák között hibátlan ropogós karamellréteg alatt lapul a gazdag vaníliakrém.

Összességében nagyon elégedetten távozunk Roccótól: igényes, laza és vagány hely, úgy olasz, hogy közben nem támaszkodik az unalomig ismert klisékre, mer egyéni és kísérletező lenni. Először talán Rocco miatt jönnek majd a vendégek, de biztosan nem csak miatta térnek vissza – ki tudja, talán egy nap már a képernyőkre sem lesz szükség…

ELSŐ PILLANTÁSRA   modern urbánus, mégis hamisítatlanul olasz étterem
Étlap napi ebédmenü, alapvetően olasz jellegű étlap kísérletező kedvvel
Borlap megfelelő borkínálat olasz és magyar borokkal
Árak ételárak: ebédmenü 1490/1890 Ft (2/3 fogás)előételek és tészták 2000–3100 Ft, főételek 3100–4800 Ft, desszertek 1100 Ft
Parkolás környező utcákon
Gyermekekkel gyermekekkel közepesen alkalmas
ÉRTÉKELÉS
parkolás, bejárat, vendégfogadás 9
design, építészet, dekoráció, világítás 8
tisztaság, rend, mosdók 9
terítés, étkészlet 9
étlapmegjelenés, szakszerűség 9
ételek tálalása 9
ételek minősége 9
borok és egyéb italok kínálata, minősége 8
felszolgálás gyorsasága, szakszerűsége 9
ár-érték arány 8
Összpontszám: 87

 

Rocco’s World Caffè

1054 Budapest, Alkotmány utca 19.

www.facebook.com/Roccosworldcaffe

Tel.: +36-1-301-0358

Az étteremteszt a 2014. februári VinCE Magazinban jelent meg.