BussayVéletlenül arra jártam, ezért beugrottam a doktorhoz, mert régóta meg akartam ismerni. Ez csak azért furcsa, mert Csörnyeföldről van szó, Zala mélyén, a szlovén és a horvát határtól is 4–5 km-re, arrafelé pedig azért ritkán jár csak úgy véletlenül az ember. De Bussay László szerint ez természetes – az emberek találkoznak egymással, ha találkozniuk kell.

Nyaranta elnyeltek a bányatavak, a halak meg a horgászat – akkoriban ugyanis vízilabdáztam. A sógoromék éltek itt, és én már gimis koromban idejártam Baranyából. Aztán a sógorom meghalt, mi pedig akkor Pécsen éltünk Ágival, a feleségemmel, nem sokkal az egyetem befejezése után. Adódott itt egy szabad orvosi állás, kértem, hogy jöjjünk le, mert nekem túlságosan levegőtlen a város. Persze miután ideköltöztünk, szidott, hogy hova hoztam, de később kiderült, hogy az ő családjának őseit már 300–350 éve errefelé keresztelték – mondtam is, hogy ő csak hazajött, itt én vagyok a kalandvágyó.

Minden bűnöm eszembe jutott, amikor este otthon megkóstoltam egyet a páciensek boraiból. Mindenki hozta, hogy doktor úr, fogadja el, a saját termésű borom! Könyvet lehetett volna írni róluk A bor betegségei címmel. Elhatároztam, hogy itt vagy szőlőt telepítünk, vagy elköltözünk. Éppen itt alattunk állt egy huszonéves fügefa, ami nyaranta háromszor érett be. Mondtam, hogy ha itt ilyen a füge, akkor a szőlőnek is nagyon jó lesz.
Ahogy a borok finomodtak, úgy nőtt a terület is, de ennél az öt és fél hektárnál több már nem kell. Így még minden tőkémet ismerem…

130 centi hosszú az az egyetemi tankönyvsor, amit nemcsak elolvastam, hanem megtanultam a szőlészetről és borászatról, borászati iskolát viszont nem végeztem. Nagyon jó alapokat kaptunk, középiskolában kémiaszakos voltam, és az egyetemen is nagyon erős volt a kémiai képzés, és ez a borászat alapja. A szőlészeté nem: azé talán a szelídség, ahogy a szőlővel bánnod kell. Remélem, a barátod úgy bánik veled, ahogy mi itt a szőlőtőkékkel – simogatjuk, becézzük őket.

A sonkák? Hát azok lopottak. Maga a corpus persze nem, azokat egy hentes barátom hozta, csak a recept. Járt itt egyszer egy olasz üveggyárosokból álló csapat, akik között az egyik ember nagyon hallgatott. Kérdeztem, hogy az úr mivel foglalkozik? „Nekem nincs üveggyáram, én a parmai sonkagyár fűszerbeszállítója vagyok.” Azonnal csendre is intettem mindenkit, hadd meséljen. Serranói receptem is van: 6 hétig tengeri sóban álltak a sonkáim, aztán lemostam őket. Az egyik felük kapott a padláson egy gyenge füstöt, a másik nem. A módszer másik része a Délvidékről van: ha nem akarod, hogy tovább száradjanak, kend be őket vastagon zsírral, és forgasd frissen tört borssal kevert lisztbe: lefordul róla a köpőlégy. Aztán mehetnek a pincébe nemespenészedni, mert „barbár ember, aki sonkát évesnél fiatalabb korában megkezd”! Megkezdeni pedig akkor kell, amikor itt először terem a koktélparadicsom. Akkor lemossuk róla a pincepenészt, és befogjuk a sonkatartóba – amit mindenkinek kölcsönadtam, hogy hadd koppintsák le, de az utolsó elfelejtette visszahozni, úgyhogy sajnos agyon kell ütnöm.

A hordókra gyakran rajzolunk. Szüret után, mikor erjed a must, elhívom a barátaimat kóstolni, és szabadon asszociálni a borokról. Az egyik furmintoshordómra például tükörírással írtuk fel, hogy E=mc2 – csak hogy még nehezebb legyen. Azt szerettem volna mondani a barátaimnak, hogy amikor Einstein ezt először leírta, vajon hányan értették rajta kívül a világon? Senki. A nagyon nagy bort ugyanilyen kevesen értik meg – sokszor még az sem, aki alkotja vagy leírja a nevét. Ha valami nagyon jó borod sikerül – amit én mindig isteni ajándéknak tekintek –, de mégsem értik meg, nem szabad megbántódni miatta. Azért nem értik, mert nincs rá fülük.

A legnagyobb tragédiának azt tartom, hogy az ország legtöbb kocsmájában még mindig az Aranyháromszögből származó borokat mérik. Bakonyi professzor hívta ezeket Pí-bornak: 1 kiló szőlő 3,14 liter bort ad ki bennük. Van, amikor csak seprőt láttak, van, amikor még azt sem. Az én körzetemből minden évben megtöltenek egy parcellát a temetőben ezek a borok.

Inkább nem utazom. Ha mégis, akkor csakis bor mentén. Ahol nem terem szőlő, ott engem nem nagyon látnak. Persze Burgundia, Elzász, Dél-Tirol, Porto, Dalmácia, az más. Ahol nincs valami jó kis borillat, az szerintem nem valami érdekes ország. Hamvas Bélával: a pálinkaivó népek hódító népek, a borivó népek idilli népek.

Nem kell elküldened a cikket, én elhiszem, hogy szépen tudsz írni… Ismered a kedvenc Fodor Ákos-versemet? Könnyed bosszant mint egy helye- / sírási hiba.