A budai Bodrogi nem éppen új, 2012-ben nyílt. Amiért mégis helyet kaphat ebben, a Duchemin “instant” rovatban, az éppen az a tény, hogy bár két éve nyitva van már, a koncepciót azonban azóta is tartják, szó szerint naponta új menüvel állnak elő. A napi menü weboldalukon is frissül és Facebook-oldalukon is megjelenik, a konyhán kívül is derekas munkának pedig látható a gyümölcse. Engem is egy ilyen Facebook-poszt tett kíváncsivá, de a vendégek beszélgetését hallva is nyilvánvalóvá vált, hogy a törzsvendégek elolvassák a napi menüt, aztán akár a teljes ételsorra, akár csak egy desszertre ugranak be – látogatásunk napján termetes máglyarakások tűntek el a boldog vendégek tányérjáról.

1176375_431345990314202_680069423_nValamiért kockás abroszt vártunk, talán a Bodrogi család – jobban mondva a színész fia, Ádám – már 2005 óta működő inárcsi kúriája miatt. A fővárosi Bodrogi ezzel szemben kívül, a teraszt látva minimál-kényelmes, a budai irodaházhoz illeszkedő stílusú, bent pedig finom eleganciával berendezett, leginkább egy színházi premier ünneplésére hivatott bohém művésztanya hangulatát árasztja.

 

Vadhúslevest kértünk erdei gombás macesszal, whiskey-vel marinált karottaszivárvánnyal. Koncentrál ízű, tökéletes levest kaptunk, talán a maceszben lehetett volna intenzívebb az erdei gombák íze, de az egész együtt harmonikus és izgalmas fogást adott. Főételnek vörösboros harcsapörköltet rendeltünk kapros túrófánkkal – és a tányéron ismét élmény érkezett. A pörkölt csak annyira volt vörösboros, hogy pikánsabb, finomabb legyen, a kapros túrófánk is épp elegánsan kapros, könnyed, finom, a harcsa húsa omlós, friss ízű. Amilyen egyszerű, olyan tökéletes fogás.

993599_416431571805644_215980341_nA borlapon az ország számos ismert termelője képviselteti magát, néhány külföldi bor és pezsgő is akad. Mi kipróbáltuk a ház fehérborát, teljesen korrekt volt, gondoltunk, nem kérdezősködünk tovább, elég annyi, hogy az inárcsi kúriából érkezett, azonban ott most nem találok saját borra utaló információmorzsát. Sebaj, az üdítő hangulatú berendezés, a végtelenül kedves, közvetlen felszolgálócsapat, a házias, mégis friss ízek marasztalják a vendéget. Biztosan visszamegyünk még, hogy a színművész családi recepttárának darabjait is kipróbáljuk.

10176104_559549440827189_3667760841180651250_nBodrogi Étterem

  • ötcsillagos bisztró
  • Konyha: házias fogások egy kis csavarral
  • Italok: egészen szép pálinkakínálat van
  • Tipp: kóstoljuk meg a Bodrogi család receptjei szerint készült fogásokat
  • Elérhetőségek: 1124 Budapest, Fürj u. 2., www.bodrogietterem.hu
  • Az étteremteszt a 2014. júliusi VinCE lapszámban jelent meg.