A Ráday utca hosszú évekre mondhatni láthatatlanná vált a városlakók jó része számára, hiszen szinte megközelíthetetlen volt a Kálvin téri építkezések miatt. Kicsit meg is feledkeztünk róla, hiszen közben divatba jöttek új utcák, városrészek, a Ráday pedig kicsit egyetemista korunk legendájává vált, ahová ritkán járunk vissza. A vendéglátóhelyek azonban kitartottak, és most, a palánkok elbontása után láthatóan nem vagyunk egyedül, mikor újra felfedezni indulunk a Ráday utcát.

A legendás Paris, Texasszal szemben működik az iF Jazz Café, amely ránézésre olyasmi szeretne lenni, mint az európai vagy amerikai kis jazzklubok: egyszerű, ízléses berendezés, a falakon fotók, plakátok, a sarokban pedig pianínó (minden más hangszert a zenészek hoznak magukkal).

if1

Meg kell említeni a hely abszolút rugalmasságát, aminek egyik forrása talán a zenészek legendás pontossága lehetett. Mikor fél órával a meghirdetett koncert előtt megérkezünk, biztosítanak róla, hogy a legnagyobb nyugalommal rendelhetünk vacsorát a teraszon, és valóban, már a pohárral is kapható Pántlika-rizlinget iszogatjuk, mikor a dobos elsőként feltűnik ormótlan zsákjaival. Ugyanígy az étlaphoz sem ragaszkodnak mereven, és minden kérésünket magától értetődően teljesítik. A borlap igényes, de még erősebb a kézműves magyar sörök jelenléte, egy fehér és egy barna csapon is van, a többit pedig palackban kínálják, nem hiányoznak a klasszikusok sem, mint a Keserű Méz, a Tuck Barát, az Anonymus, a Távoli Galaxis és a többiek.

Az ételekkel kapcsolatban, bevallom, nem voltak nagy elvárásaim, és mekkorát tévedtem! A kevert vegetáriánus saláta (melyet kívánságra elkészítenek vegán változatban is) szép adag, friss és változatos. A rozmaringos csirkemell remekül sütött, és a hozzá tálalt gombamártás pedig végre nem tejszínes massza, hanem lágy vajas szósz emeli ki remekül a gombák ízeit. A kacsacomb lassan sült, hatalmas adag, a mézes gyömbéres hátszíncsíkok pedig – ha a tálalás talán nem is a legszerencsésebb – ízes, pikáns, puha falatok, a mellé adott gnocchi ugyan kicsit kemény, ha már hibát akarunk találni.

Mindehhez kellemes, laza, mondhatni baráti kiszolgálás társul, amitől nagyon is otthonosan éreztük magunkat egész este, és a zene pedig, amit a 800 forintos koncertbelépőért kaptunk vacsora után, zseniális: aznap a Gáspár Károly Trió és Dresch Mihály játszott, de sok fiatal tehetség is kap itt lehetőséget. Egyértelműen olyan hely, amiért érdemes észben tartani a Ráday utcát!

if4iF Jazz Café – négy csillagos bisztró

  • KONYHA: Őszinte, igényes bisztrójellegű fogások.
  • ITALKÜLÖNLEGESSÉGEK: Válasszunk a koncert hangulatához a kézműves sörök közül!
  • TIPP: Hallgassuk meg a kevésbé ismert formációkat is.

Az étteremteszt a 2014. júliusi VinCE lapszámban jelent meg.