világevoNem szokványos környezetben és meglepetés-alapanyagokból készített ételt az a nyolc konyhafőnök, akik Jókuti András meghívására mérték össze tudásukat az első Világevő chefversenyen.

A játékos megmérettetésen a chefek nem a megszokott, profi konyhai környezetben dolgoztak, hanem háztartási eszközökön, nélkülözve a jól bevált technológiákat. Maradt a serpenyő, a fazék, a botmixer és a sütő, illetve alapanyagokból is csak olyanokat kaptak, amik bárki számára hozzáférhetők. A konyhafőnökök számára csak a helyszínen derült k, hogy miből fognak dolgozni, hogy milyen húsok, zöldségek, friss zöldfűszerek lapulnak a hűtőben. A főzésre mindössze két órájuk volt, ezalatt kellet rögtönözniük a versenyfogást a zsűri (Csapody Balázs – Kistücsök, Harmath Csaba, Segal Viktor, Szulló Szabina – Onyx) számára. A fő téma a mangalica volt, egy két éves, szabad tartású disznó húsrészeiből választhattak egyet-egyet a sorsolás sorrendjében.

A résztvevő konyhafőnökök között voltak Michelin-csillagos chefek is, akik bizony a szabadnapjukat áldozták a jókedvű megmérettetésre. A versenyzők: Ádám Csaba (Olimpia),  Bicsár Attila  (Alabárdos), Bíró Lajos (Bock Bisztró), Pataky Péter (IKON), Sárközi Ákos (Borkonyha), Takács Lajos (Lacipecsenye), Varju Viktor (Bock Bisztró), Wolf András (Salon).

 

Az első Világevő chefverseny végeredménye

1. Sárközi Ákos (Borkonyha): Rakott borjúnyelv mangalicapörccel és idényzöldségekkel

Csapody Balázs zsűritag értékelése szerint: “A közmondás igaz: a stílus maga az ember, amikor a tányért megkaptuk egyből meg tudtuk mondani, hogy kinek az étele. Ez a stílus nemcsak a tálalásban jelentkezett hanem az ízek sokszínűségében, az étel tökéletes elkészítésében, harmóniájában és az arányokban. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy ma a magyar gasztronómia itt tart!”

Világevő Sárközi

2. Ádám Csaba (Olimpia): Borjúsült mangalicacsászárral, shisós krumplipürével, citromolajos pecsenyelével és yuzukrémmel

Segal Viktor zsűritag értékelése szerint: “Először is az én ízvilágomhoz nagyon közel áll, ami persze önmagában még kevés lett volna a előkelő 2. helyezéshez, de a zsűri egyöntetű véleményen volt! És nagyon ütős volt az a yuzu!”

Világevő Ádám

3. Bíró Lajos (Bock Bisztró): Paprikás csirke hamis szarvasgombával, mangalicaoldalas mócsinggal

Szulló Szabina értékelése: “A 3. helyezett egy olyan fiatalember, aki ma is sok volt nagyon, és a legegyedibb paprika csirkét készítette. Amikor letette a tányért, akkor néztem, hogy hol van az eleje és hol van a vége, úgyhogy ő nem más, mint Lali király!”

Világevő Bíró

Ételfotók: Designfood Antonio Photography

Bővebb információ a versenyről: vilagevo.blog.hu