Az Auchan nemcsak a világ borait hozza el a hazai fogyasztóknak, hanem abban is tevékeny részt vállal, hogy az itthoni áruházakban népszerű borok a külföldi Auchan-üzletekben is a polcokra kerüljenek. Az eddig elért eredmények pedig 2016-ban megsokszorozódhatnak! Három borászatot kérdeztünk tapasztalataikról.

Tokaj Kereskedőház, Tokaj

Az egyetlen állami tulajdonban lévő borászat az elmúlt években személyi állományát és borászati technológiáját tekintve is megújult, és a közeljövőben még további fejlesztések valósulnak meg. Az új főborász, Áts Károly keze alól kikerült aszú még nincs forgalomba, az első Dry Furmint viszont már a legutóbbi VinCE Budapesten is jól szerepelt.

Gaálné Király Enikő, a Tokaj Kereskedőház vezérigazgatója elmondta, hogy 2015-ben a borászat a lengyelországi Auchan üzletekben 16 000 palack bort értékesített, ami a cég exportjának kevesebb mint 1%-a. A közmondásos lengyel–magyar barátság oka vajon, hogy a lengyelek kedvence a Tokaji Furmint Száraz és Tokaji Késői Szüretelésű Furmint? „A furmintokat évek óta szállítjuk Lengyelországba, ezért a lengyel fogyasztók ismerik, és nagy örömünkre kedvelik a furmint ízvilágát” – ad magyarázatot Gaálné Király Enikő.

Gaálné Király Enikő

Varga Pincészet, Badacsony

Magyarország egyik legnagyobb borászati vállalkozása a badacsonyi Varga Pincészet. Főleg az alsó árszegmensben találunk tőlük borokat, de prémium borcsaládjuk is van, az Aranymetszés, amelynek egyik tagja megnyerte a VinCE Magazin egyik korábbi bortesztjét. Az Auchannal való közös munkáról Varga Bálint mesélt:

„2013 ősze óta forgalmazza borainkat az Auchan Magyarországon. Két év alatt az egyik legnagyobb hazai forgalmazónkká váltak, idén a szoros együttműködésnek és a forgalmazott borok széles körének köszönhetően meg tudtuk duplázni forgalmunkat. Nagyon jól fogynak a környezetbarát, betétdíjas prémium palackban forgalmazott boraink, de nagyon szép eredményeket érünk el a prémium kategóriában Aranymetszés borainkkal, valamint a Jégborral és a Töpszlivel is. 

IMG_4408_vagott

A belföldi sikeres együttműködésnek köszönhetően örömmel vettük az Auchan felkérését, hogy balatoni borokkal mi képviseljük Magyarországot a tavaly ősszel Franciaországban rendezett Auchan borexpón, ahol borainkat a világ összes Auchan-beszerzőjének be tudtuk mutatni. A sikeres szereplésnek köszönhetően idén elkezdtük a szállításokat Romániába, Lengyelországba, valamint folyamatban van a luxemburgi export szervezése is. Jellemzően balatoni fehér- és vörösborokat exportálunk, valamint egri bikavért. A közép-európai piacokon az egri, balatoni és a tokaji borokat keresik a legjobban. Még csak néhány kiszállítás történt, de a kilátások nagyon biztatóak. Jövőre várhatóan a román és a lengyel exportunk felét az Auchan adja majd, és reméljük, hogy a tavasszal Budapesten megrendezendő Auchan borexpón még tovább tudjuk bővíteni az országok és a szállított borok körét.”

DSC_2103

Bock Pince, Villány

A villányi Bock Pince és az Auchan együttműködése is 2013-ban indult. A gyümölcsöző kapcsolat eredményeképpen 2014-ben meghívást kaptak a franciaországi Lille-be, az Auchan beszerzői találkozójára. Így kerülhettek be a lengyel Auchan polcaira 2015-ben, illetve ígéretes tárgyalásokat folytatnak a román és az olasz leányvállalatokkal is – mondta el Bock Valér, Bock József fia.

„Jelenleg körülbelül 5%-át teszi ki az összes exportértékesítésnek a lengyel Auchan vásárlása, ami nagyságrendileg 5000 palackot jelent. 2013-ban az együttműködés mellett új bor is született: a Kupola Cuvée, amely csak az Auchan üzleteiben vásárolható. A lille-i beszerzői találkozón is nagy érdeklődés mutatkozott a bor iránt, így kerülhetett be a lengyel Auchan áruházakba. A kékfrankos (80%), cabernet sauvignon (10%) és merlot (10%) házasításából készült bort 9 hónapig érleltük nagy ászokhordókban. A gyümölcsös házasítás a magyar sikerek után a lengyel piacot is meg tudta hódítani” – válaszolta Bock Valér arra a kérdése, hogy melyik bor a legnépszerűbb a külföldi Auchan üzletekben.

0032_BBF1979

A siker okát Valér abban látja, hogy az Auchan ismeri a vásárlóit, ezért tudta, hogy egy könnyű, kellemes savakkal rendelkező bor biztos siker a fogyasztók körében. Ez vezérelte őket a bor összeállításánál, és örülnek, hogy a visszajelzések igazolják, hogy jó irányt választottak.

– Az Auchan beszerzői találkozóját 2016-ban Budapesten rendezik, amelyen újra bemutatkozhatunk. Reméljük ezáltal új termékek találnak piacra és új piacok nyílnak meg a termékeink előtt!

Exportlehetőség borbeszállítóknak

Balogh-Fazekas Árpád, az Auchan italbeszerzője hazai ügyfeleik külpiaci lehetőségeiről

Auchan_Balogh-Fazekas Árpád„A szállítóink nagy részével közvetlen kapcsolatban állunk, és számuk évről évre növekszik. Fontosnak tartjuk, hogy a folyamatos egyeztetések során megosszuk velük a vásárlói visszajelzéseket annak érdekében, hogy közösen határozzuk meg a fejlődési irányokat, és a vásárlói igényekre adott válaszainkat. Beszállítóinknak igyekszünk minél több bemutatkozási lehetőséget teremteni áruházainkban, ezért például kóstoltatásokat szervezünk, így ők is első kézből kaphatnak visszajelzést a termékeikről.

Ennek köszönhetően például több termelő alakított a terméke csomagolásán, vagy éppen a termék minőségén. Kereskedelmi stratégiánknak megfelelően nemcsak Magyarországon szeretnénk fejlődni, teret biztosítani a beszállítóinknak és a magyar boroknak, hanem más országokban is, ahol az Auchan áruházak jelen vannak. 2014-ben a franciaországi Auchan borszállítói bemutatóján nagyon jól szerepeltek a magyar borok, és megsokszorozták 2013-as borexportunkat. Terveink szerint ezen a területen a jövőben még több exportlehetőséget tudunk majd biztosítani a magyar bortermelőknek. 2016 nagy lehetőségeket tartogat a magyar termelőknek, ugyanis hazánk rendezi meg az Auchan országok borbemutatóját. Ez az esemény kiváló alkalom lesz arra, hogy a termelők, beszállítók bemutassák termékeiket, és megfelelő minőségű és mennyiségű termékkel nyithassanak az exportpiacok felé.”