VinCE Magazin

Fordított teremtés: a nőhöz illő segítőtárs



„Az, hogy nő vagyok, tizedrendű dolog” – vallja Bodó Judit, a tokaji Bott Pince szíve-lelke, aki hosszú utat járt be, míg eljutott „nagypapa tömegoszlató borától” a mára szinte már az egész világon elismert „Bott-csinálta” borokig. Judit szerint a művészet, az aszú és a szép ékszerek mindenkit kicsit különlegessé varázsolnak.

„Ez a világ mi volna, ha egy kis bor nem volna. A szép asszony, meg a bor, megvigasztal mindenkor” – áll egy kerámián. Ars poetica?

Nem rossz szöveg, de ezt egy szegedi keramikustól kaptuk, nem mi találtuk ki.

És a pince nevét? Bodóként mutatkozik be mindenkinek, mégis, Bott néven termelnek borokat.

Persze, mert ez a leánykori nevem. Amikor 2005-ben elhatároztuk, hogy lesz saját pincénk, akkor két lehetőség állt előttünk. Sokan tanácsolták, hogy valamilyen fantázianevet válasszunk, mert úgy könnyebb értékesíteni a pincészetet, ha úgy adódik. Ez nagyon rosszul esett, mert ki kezd bele úgy egy vállalkozásba, hogy az lebeg a szeme előtt, hátha el kell adnia?! Férjem, Józsi meg én is olyanok vagyunk, hogyha csinálunk valamit, akkor azt teljes szívvel. Nincs olyan, hogy „hátha”. Szóval, a másik utat választottuk: saját néven fut a pince. Mi a névvel nem marketingelünk, ez az életünk.

Bott Judit 3

És miért a leánykori nevét választották?

Azért, mert a nagypapámnak volt egy kevés háztáji bora. Felvidéken, Muzsla környékén lehet ugyan nagyon jó bort készíteni, de mi csallóköziek vagyunk, ahol a gabonáé a főszerep. A csallóközi ember nagyon szorgalmas, ám keményfejű, és mindenki beülteti a szőlőt a háztáji kertbe, még akkor is, ha tudja, hogy nem minden évben érik be – mindenképpen saját bort akar inni. Nagyapám pont ilyen volt. És borzasztó rossz, már-már tömegoszlató bort készített. Nagyon nagy szerepe volt abban, hogy a családunkban megszűnt a bor szeretete. Ugyanakkor nagyon zavart, hogy mivel édesapámnak csak lányai születtek, nagypapa sokszor mondta neki, hogy nem lesz, aki továbbviszi a Bott nevet. A Bott Pince afféle „posztumusz bosszú”: szeretném megmutatni, hogy igenis, egy lány is képes jó bort készíteni, és a nevet is tovább tudja örökíteni.

Az nem okoz gondot, hogy él a Felvidéken egy másik borász, Bott Frigyes, aki ugyanezen a néven termel bort?

Szerintem, inkább erősítjük egymást. Nyilván, ha alacsonyabb minőségű borokat készítene, akkor kiakasztana ez az egybeesés, de Frigyes ugyanúgy gondolkodik, ahogyan mi. Valószínűleg a felvidéki, kisebbségi lét genetikailag is sok mindent meghatároz bennünk, ugyanolyan a munkához, a szőlőhöz, a borhoz való hozzáállásunk. Persze, vannak furcsa esetek: sokszor akarnak tőle aszút rendelni, tőlünk meg rizlingeket.

A hasonló gondolkodásmód mellett nincs semmi közös pont a múltjukban?

Nincs. Ami annál is különösebb, mert Frigyes édesapja és az én édesapám egy utcában születtek. Ennek ellenére sokáig nem ismertük egymást, nagyjából tíz éve mutattak be neki a Budavári Borfesztiválon. Azóta jóban vagyunk.

Tehát van egy férfi Bott, meg egy női Bott. Ha már a gondolkodásuk hasonlít, lát különbséget a férfias és a nőies borászkodás között?

A legfontosabb a minőség, nem pedig a borász neme. Akik eljönnek hozzánk, és akár 10-12 ezer forintot is kiadnak egy palack aszúért, tisztában vannak azzal, hogy miért fizetnek ennyit. Azért, mert 4 hektárról csak egy hordónyi aszút tudunk készíteni, és azért, mert kézzel kell szüretelni – ezt a munkát soha nem lehet gépesíteni. Egy pohár aszúban nem csak a sav és a maradék cukor van benne, hanem ötszáz év hagyomány, ötszáz éves mozdulatok is. Az, hogy nő vagyok, tizedrendű dolog.

Bott Judit

Tehát vitatkozik Csetvei Krisztával, aki abban találja meg a nőiességét, hogy soha nem tankönyvszerűen, hanem intuitívan készíti a borait?

Egyet tudok érteni vele, de nálunk kicsit más a helyzet, mi ugyanis nem tanultuk a borászatot. Végzettségem szerint állattenyésztő vagyok, Józsi pedig művészettörténetet tanult. Legnagyobb tanítómesterünk a szőlő. Persze, olvastam könyveket, igyekeztem minél több ismeretet felhalmozni Tokajról, de nincs olyan könyv, ami a jelen körülményeink között pontosan elmagyarázná, hogyan kell végezni ezt a munkát. Azt, hogy régen hogyan csinálták, nyilván meg lehet találni a könyvekben, de mivel mi elsőgenerációs borászok vagyunk Tokajban, nekünk az a legfontosabb, hogy a szőlőből induljunk ki. Azért nincs technológia a pincénkben, mert azt gondolom, hogy ha a tokaji bor 300-400 évvel ezelőtt ott volt a legfontosabb asztalokon, diplomáciai eszközként használták, akkor ezt mi is meg tudjuk ugyanígy, technológia nélkül csinálni. Nekünk az a feladatunk, hogy megismerjük a szőlőt, együttműködjünk vele, mert ez mindennek az alapja.

Másképp hallja meg egy nő, hogyan akar vele együttműködni a szőlő?

Józsi racionálisabb, én ösztönösebb vagyok. Ez a két oldal nagyon jól kiegészíti egymást.

Miért nem fordítva működnek? Hiszen ő a művészetre fogékony intuitív lélek, ön pedig a racionális állattenyésztő, aki tudja, hogy egy tehén meg egy bika borjút eredményez…

Mégsem ez a felállás. Nem mellesleg igen nagy szükség van az ő művészettörténeti tudására, mert első generációs borászként a mi feladatunk az építkezés. A kóstolótermet, a pincét, a présházat nekünk kell felépíteni. Szerintem Jóskát azért küldte ide mellém a Jóisten, hogy ezt levezényelje.

Mintha a kezdetekben nem így lett volna – annak idején a Jóisten nem Ádám mellé küldte Évát segítőtársnak?

Lehet, de ez a mi életünkben nem így működik. Sok év küzdelem után sikerült megvennünk egy múlt század eleji gyönyörű présházat a Csontos-dűlőben. Most felújítjuk, itt lesz a kóstolótermünk. Ebben nagyon nagy szükség van Józsira, ő tökéletes precizitással kidolgozza azokat a részleteket, amelyeken én átsiklok. Egyébként így vagyunk az egész életünkkel: ő megépíti, én meg éltetem. Programokat, kiállításokat már valószínűleg én fogok beleálmodni.

Milyen jellegű kiállításokat szeretne?

Mindenre nyitottak vagyunk, de akár zenéről, képzőművészetről, színházról van szó, nagyon fontos számunkra, hogy az a produktum a borainkhoz hasonló minőségű legyen. A jó minőség hihetetlenül jó embereket vonz be, és nagyszerű közösséget épít maga köré, míg a középszerű dolgok környezetében kicsit felszínessé válik minden. Ezért nem vagyunk hajlandóak kompromisszumot kötni sem a szőlőben, sem a pincében, mert nem szeretnénk felszínesek lenni.

Bott Judit 2

Ha már művészet: hogyan jelenhet meg mindez a bor elkészítésében, fogyasztásában?

Úgy, ahogyan most itt állok. Egy aszú elfogyasztása vagy egy ékszer viselése egyaránt alkalmi dolog. Egy 6 puttonyos aszúra rá kell készülni, annak más a hangulata, mint egy kedd délutáni fröccsözésnek. A száraz bornak teljesen más a küldetése, az aszút hagyjuk meg a különleges alkalmakra! Akkor fogyasszuk, amikor ünneplünk, például karácsonykor, amikor együtt van a család. Az sem baj, ha nem fogy el, majd az éjféli mise után még egyszer iszunk belőle. Az ékszerrel is így van. Izgultam is a mai nap miatt. Ezt az ékszert eddig csak újságban láttam, de az, hogy most felhúzom a kezemre, különleges alkalom.

Mi történik olyankor, amikor iszik egy pohár aszút vagy magára vesz egy szép ékszert?

Ékszert nem nagyon hordok, mert inkább hordóra költjük a pénzt, de ilyen különleges alkalmakkor ugyanaz a boldogság tölt el, mint amikor aszút kortyolok. Csak a bornál előtte sokat izgulok: nagyjából kétszáz napot, hogy jó legyen a szőlő. Szüretkor, ugye, szemenként válogatjuk a termést, ezért óriási ünnep, amikor behozhatjuk a pincébe. Aztán pedig végignézzük, hogyan fejlődik, alakul, tisztul, egyensúly lesz benne, majd elkészül a bor. Később, a kóstolókon látom az emberek szemén, hogy jót csináltunk. Ez hihetetlenül nagy boldogságot jelent, meg is emelkedik bennem az adrenalinszint. Az ékszerviseléssel ugyanez a helyzet. Kell valamilyen alkalom, amiért felöltözünk, és ilyenkor az ékszer egy picit engem is különlegessé varázsol. Kiragad a hétköznapokból.

Miért pont Muchát választotta a fotózáshoz?

Mert nagyon régóta jelen van a környezetünkben. Mi még Csehszlovákiában születtünk, akkoriban Mucha még tananyag volt nálunk. Nagyon szeretjük Csehországot, Mucha pedig ott van mindenhol, a képeslapoktól kezdve a kalendáriumokig, csak az nem veszi észre, aki nem akarja. De egyébként is közel áll hozzánk a szecesszió művészete.

Milyen bort választana Muchához?

Egyértelműen aszút. A színe miatt, a készítése miatt, az alkalom várása miatt. A csodára várni, készülni nagyon jó.

Az emberekhez is szokott borokat társítani?

Nem én, hanem ők maguk. Előfordul, hogy összecsapnak a vendégek, van, akinek a Csontos-, másnak a Teleki-dűlő tetszik jobban. Az egyik csapat a szerkezetet, az ásványokat, az érlelhetőséget emeli ki, a másik pedig az eleganciát, a könnyedséget dicséri. Közben ugyanarról a minőségről beszélgetnek, csak a háttérben ott van, hogy az egyik tábor kicsit érzékenyebb, a másik picit vehemensebb. Az apró nüánszok adják a választás különbségét, amit szinte meg se tudunk magyarázni.

Ha Tokajhoz kellene valamiféle műalkotást választani, mi lenne az?

Tokajban jelen vannak a több száz éves hagyományok, de az is, hogy a jövőt most kezdjük el felépíteni. Tehát a klasszikus és a modern művészetnek egyaránt helye van ebben a környezetben. Mostanában száraz bort is készítünk errefelé, dűlőket faggatunk, megpróbáljuk a különböző kőzeteket a száraz borokon keresztül a fogyasztók szájába csepegtetni. Igyekszünk megmutatni, milyen különbségeket okoz a borban a négyszáz különböző vulkanikus kőzet, s hogy mindezt még csak tanuljuk, ez valamilyen szinten a jövőt képviseli. Ráadásul, ott van nekünk a teljesen egyedi furmint, ami összekapcsolja a múltat és a jövőt. Mondjuk, ha zene, akkor nekünk a dzsessz mindenhez jöhet. Egyébként a 11 éves fiam néha már jön velem bort kóstoltatni, és a múltkor úgy érkeztünk meg a pincéhez, hogy a kocsiban Bach dübörgött. Próbálom a modern zenéhez mért decibelen keresztül megmutatni a fiamnak, hogy a klasszikus zene sem ördögtől való dolog. És most már ő kéri, hogy néha Bartók Rádiót hallgassunk.

Mi történne, ha hirtelen megnőne a kereslet a Bott-borokra akár belföldön, akár külföldön?

Ez már ma is élő kérdés, ugyanis a fogyasztóknak már 2014-ből sem tudunk annyi bort adni, amennyit szeretnének, tehát korlátozzuk a mennyiséget, és azoknak, akik a Csontost és a Kulcsárt gyűjtik, hat-hat palackot „engedélyezünk” vásárolni, hogy mindenkinek jusson. Exportálni 2014-ből semmit nem tudunk, viszont más pincészetek borait szívesen ajánljuk a kanadai és az amerikai partnereinknek. Azt gondolom, az a jó, ha mindig egy kicsit kevesebb a kínálat, mint a kereslet, de jelenleg semmink nincs. Viszont soha nem fogunk 9 hektár fölé nőni, mert nem hagyhatjuk, hogy megharapjon minket az ördög: 15-20 hektárnál már szőlészre van szükség, akkora terület már másfajta gondolkodásmódot igényel a marketingben és az eladásban is – nem szeretnénk plusznyomások között élni, dolgozni. A mostani életünkben az egyensúly mindig beáll, akkor is, ha nincsenek milliók a számlánkon.

 

Az interjút a FREYWILLE felkérésére Izsák Norbert készítette.

Fotó: Vanicsek Gábor

Bővebb információ: www.bottpince.huwww.freywille.com

Tags: , , , ,

Comments are closed.