VinCE Magazin

Lőrincz Andrea – több mint múzsa



Két évtizeden át a gyerekeket nevelte, ám az elmúlt években a szőlőbirtokon is megtalálta a helyét Lőrincz Andrea, az Év Bortermelőjének is megválasztott Dr. Lőrincz György felesége. A St. Andrea Pincészet névadó múzsája most kilép az anyai szerepkörből, hogy egyebek mellett hitéről és élete fő céljáról is beszéljen.

St.Andrea

Aki valaha is járt a birtokukon, látta a Mária-szobrot, beszélgetett kicsit önökkel, tisztán látja, hogy fontos önök számára a hit. Így születtek?

Korántsem. Nem hívő emberként nőttem fel, csak úgy belecsöppentem ebbe a világba.

A férjén keresztül?

Ez egy közös folyamat volt. Mindketten olyan családból származunk, ahol a szülők teljesen ateista szemléletben neveltek bennünket.

Akkor hogyan jött az életükbe a spiritualitás? Egyszer bekopogtatott hozzánk egy magyar származású külföldön élő úr, hogy szeretne valami maradandót alkotni Magyarországon. Egy szőlőbirtokra gondolt. Ehhez a tervéhez olyan borászt keresett Egerben, akivel el tudta képzelni a jövőt. 2002-ben megalapítottuk a St. Andrea szőlőbirtokot. De 2005-ben hírtelen meghalt. Az illető befektető nagyon bízott bennünk. A család évekig nem tudott a magyarországi befektetésről, és minden gyászukat, keserűségüket ránk zúdították. Mindemellett próbálták bebizonyítani, hogy nem megfelelően gazdálkodtunk a befektetett pénzükkel. Nehéz napokat, heteket éltünk meg. 2005-ben gyökeresen megváltozott az életünk, és nem maradt más menedékünk, csak az ima.

Mi történt ezután?

Két nagyon kedves építész barátunk, akiket borkedvelőként ismertünk meg, úgy döntött, hogy beszállnak a St. Andreába, és kivásárolják a hozzátartozókat. Nem volt könnyű, de megoldották. Így ma már három tulajdonosa van a borászatunknak: a két barátunk és a férjem.

Van valami, amit nem értek. 2005-ben találtak rá a hitre, 2006-ban keresztelkedett meg, 2007-ben kötöttek szentségi házasságot. Viszont a borászatot jóval korábban alapították, és már akkor szentként utalt önre a férje. Hogyan oldja fel az ellentmondást?

Megfordultunk néhányszor Burgundiában, ahol láttuk, hogy évszázadok óta működnek egyes borászatok, és mi sem néhány évtizedre, Gyuri szerint „legalább 300 évre” tervezünk. Ugyanez vonatkozik a borcímkéinkre is, már akkor Áldásnak hívtuk az egyik borunkat, amikor az igaz hit még nem játszott akkora szerepet az életünkben.

St.Andrea4

Ha ez így van, akkor mit keres a címkék között a Mythos?

Akkor ez volt a legek legje, jó, ha tízévente születik ilyen minőségű bor. Ez egyszerűen „mitikus”.

A bornevekben is ön az ihletadó?

Kizárólag Gyuri gondolja ki ezeket. Jó érzéke van hozzá: a bor önmagában egy élelmiszeripari termék, de ha ezt felruházzuk emberi tulajdonságokkal, akkor szinte érző lélek lesz belőle.

A honlapjukon található állítás szerint „a bor az isteni szeretet különleges megnyilvánulása, a teremtett világ sokdimenziós csodája”. Ezt hogyan kell értelmezni? Ha végigkóstolnám az elmúlt másfél évtized borait, meg tudnám állapítani, hol és mikor volt az „isteni” váltás?

Az ember élete során sokat változik, változnak a nézetei is, egészen másképp éli meg a mindennapjait. Mégis, amikor megszületünk, akkor már egy sajátos érzelmi és belső világgal jövünk a világra, és ez az emberi belső abszolút tükröződik a borban. Úgy tapasztaltam, a markáns, vehemens borászoknak nagyon dinamikusak a boraik, már-már erőszakosak, feszesek, nehezebben lenyelhetők. Ettől persze még lehetnek prémium kategóriásak. Gyurié viszont egyáltalán nem ilyen. Az ő bora teljes mértékben olyan, mint önmaga: nagyon kellemes, elegáns. Ő soha nem tud senkivel veszekedni, mindig mosolyog, a nehézségeket is úgy tudja megélni, ahogyan csak kevesen, még én sem. Én rögtön felpörgök, hirtelenségemben kimondok olyasmit is, amit nem kellene. Ő ezzel szemben legfeljebb annyit mond: „a kutyafáját!”

Amikor telefonon beszéltünk, inkább tűnt merengőnek, bizonytalannak, ez a beszélgetés viszont meggyőzött arról, hogy szenvedélyes, kirobbanó személyiség. Ámbár lehet, hogy korábban csak azért tűnt visszafogottabbnak, mert nem tudta hova tenni az interjúval kapcsolatos kérésünket.

Az biztos, hogy meglepődtem, nem szoktam nyilatkozni, nem rólam szól ez a történet.

St. Andrea2

Már hogyne szólna önről, amikor ön a névadó, mondhatni, a múzsa! Még nem is volt szent, már akkor ez lett a pincészet neve!

Most sem vagyok „szent”. Sőt, ez inkább lelki teher: ahhoz, hogy valaki szent legyen, nagyon sok jó dolgot kell, tegyen az életében, és én még messze vagyok ettől. Az viszont igaz, e világi életem fő célja valóban az, hogy törekedjem a jóra.

És miért teher a pince neve, a St. Andrea?

Teljesen váratlanul ért az elnevezés. A férjem még a vállalkozásunk létrejötte előtt készített egy bort, amit szeretett volna megméretni az egri borversenyen, és hogy inkognitóját megőrizze, jelszónak a St. Andrea nevet adta. Végül a pincészetünket St. Andrea néven indította el. Nem konzultált velem, szóval, jól meglepődtem. Talán ezzel fejezte ki háláját, amiért szinte fiatalságom teljes egészét a családnak szenteltem. A Kossuth Lajos Tudományegyetemen végeztem biológia szakon, és a diplomaosztó napján született meg az első gyermekünk – egy percet sem dolgoztam a választott szakmámban. Szerettem volna genetikus lenni, de annyira vágytam a gyerekekre – és ez a mai napig így van –, hogy a saját karrier, vágyak, álmok nem számítottak, csak a család. Persze, voltak nehéz időszakok, előfordult, hogy anyagilag megszorultunk és el kellett adnom a varrógépemet, ami akkoriban számomra az alkotás és a kikapcsolódás egyik eszközét jelentette.

Mikor történt ez?

Gyuri akkoriban jött el az előző munkahelyéről, és belevágott a doktoriba, mert akkor indult először a Kertészeti Egyetemen ilyen jellegű posztgraduális képzés. Felköltöztünk Budapestre, mert nem szerettem volna, hogy a férjem csak hétvégi vendég legyen otthon. Albérletben laktunk két, majd három kisgyerekkel. Nehéz időszak volt, de sikerült végigcsinálnunk. A gyerekekkel teljes az életünk, van belőlük négy is, szívesen vállaltunk volna akár többet is.

A borral kapcsolatban hogyan érez? Az is „áldozat”, hogy a borral kell foglalkoznia, vagy könnyen megtalálta, feltalálta magát a St. Andrea világában?

Ami a borhoz való viszonyomat illeti, az szépen, fokozatosan kezdett el kialakulni. A mai napig nem kóstolok túl sokat, ha Gyurival együtt megyünk valamilyen rendezvényre, akkor többnyire sofőri állásban vagyok. Ma már persze ennél jóval átfogóbb a feladatom: kiállításokat szervezek (Bikavér Ünnep, Budavári Borfesztivál stb.), részt veszek a marketingben, és a különböző dekorációk megtervezését, kivitelezését végzem. Az idén készültünk el a birtok teraszának bővítésével. Ennek bebútorozása saját terveim alapján valósult meg. Még a párnákat is én terveztem meg, amelyek speciálisan ide készültek. Azt hiszem, ehhez van érzékem, ezekben a feladatokban megtalálom önmagam.

Ha már belefolyik a marketingbe, a dekorációba, akkor miért nem ad több hangot az elképzeléseinek?

Én csak a névadó vagyok. Lőrincz Gyuri az, aki ezt az egészet megalkotta, akinek a filozófiájáról, az életéről és a lelkiségéről szól minden, mi csupán mellékszereplők vagyunk.

St.Andrea3

Ez izgalmas: ön mindig rá hivatkozik, míg a férje a megszólalásaiban sokat emlegeti önt, a múzsáját. Milyen érzés múzsának lenni?

Nem könnyű. Sokat voltam egyedül a gyerekekkel, akkoriban kevés időt jutott egymásra.

Az áldozathozatalt értjük, de a múzsának azért ennél több szerep jut: állandóan többre, jobbra inspirálja a művészt.

A férjemnek is voltak nehéz pillanatai. Talán már az is inspirációt jelentett, hogy soha nem mondtam neki: „add fel”. Mindig volt olyan beszélgetésünk, amiből megérezte, neki ezt tovább kell és lehet csinálnia, hiszen ez az élete.

Bútorokat, standot tervez: a múzsát vajon mi inspirálja?

A nagyon egyszerű, kifinomult, letisztult dolgokat szeretem, akár festészetről, ékszerről vagy ruháról van szó. Az is fontos, hogy az adott dolog ne legyen tömegtermék, tehát ne találkozzam száz ugyanolyan ruhával az utcán. Nem feltétlenül ragaszkodom a különleges márkákhoz. A nem hivalkodó, visszafogott elegancia és a sportos stílus kelti fel az érdeklődésemet. Ami a képzőművészetet illeti, a modern festészettel nem igazán tudok azonosulni, inkább a régebbi stílusokat kedvelem. A szecesszióban nagyon megmozgatnak a színek és azok árnyalatai.

Az ön által választott ékszerben mi fogta meg? A természet. Ez valószínűleg abból is adódik, hogy biológus vagyok, de nagyon tetszenek a tavirózsák, és a természet színei: a zöld, a kék, a piros, a narancssárga – és ezek játéka. Az is megfogott, hogy a rózsáknak nincsenek határozott kontúrjai, hanem lágyan elmosódnak. Ezáltal az egész ékszer nagyon diszkrét, és ez nagyon tetszik benne.

A szecesszió legendás modelljei mind tisztában voltak azzal, hogy ha „ecset” elé álltak, valahogyan megihletik a művészt. Amikor a férje önre tekint, mi az, ami a szavaiban, cselekedeteiben, mozdulataiban megihleti, és attól ő majd szebb bort, ötletesebb címkét alkot?

Férfi létére Gyuri nagyon érzelmes lélek, még ha nem is különösebben romantikus alkat. Olyan érzésem van, hogy amikor rám néz, akkor talán arra gondol: „értük kell, hogy tegyek valamit, hogy továbbvigyem azt, amit elkezdtem”.

A St. Andreával kapcsolatban mibe szólhat, és nem szólhat bele, illetve fordítva: mi az, amibe a férje nem szólhat bele?

Nem szólok bele abba, hogy Gyuri milyen arányban készíti el az egri borvidéket bemutató házasításokat, szóval a borászati dolgokban nincs szavam. Ő viszont a dekorálásba nem szólhat bele, pontosabban kikérem ugyan a véleményét, de ő nem mond semmit, csak a végkifejlet érdekli. Ahogyan nemrégiben mondta: nem kell megnéznie a terveket, mert úgyis tudja, hogy jó lesz. Ez sokat jelent nekem, mert nem szeretném, ha „csak” Lőrincz Gyuri feleségeként emlegetnének, Andreaként is szeretnék letenni valamit az asztalra. Örülök, hogy megtaláltam a helyemet a borászatban, ahol kiteljesedhetek. Ez inspirál és megnyugtat.

Az interjút a FREYWILLE felkérésére Izsák Norbert készítette.

Fotó: Vanicsek Gábor

Bővebb információ: www.standrea.comwww.freywille.com

Tags: , , , ,

Comments are closed.