A délies lazaság, a hangos szótól zengő trattoriák, a ZÖLDELLŐ olajfák, a végtelennek tűnő kék tenger és annak gyümölcsei akár külön-külön is csábítóvá teszik a napfényes Itáliát. Ez az ország képes a legkomolyabb borszakértőt is eLBŰVÖLnI, különösen a dombokkal teleszórt Toscana. Itt található az Ornellaia IKONBORÁSZAT, ahová közönséges halandó aligha léphet be…

Romsics László cikke

Toscana igazi kincse ennek az izgalmas országnak, ahol a dombokon futó szőlő, a zamatos bor, az ott élők vendégszeretete és a tradíció sok száz év alatt vonzó egységgé kovácsolódott. Ide mindig jó visszatérni, egyszerűen nem lehet a tájat megunni. A folytonosan kanyargó utak szebbnél szebb falvakhoz visznek, és amikor már azt érzi az utazó, hogy ennek sosem lesz vége, a szeme elé tárul a kép. Így jártam én is a nyáron, amikor több mint ezer kilométeres utam vége felé már alig vártam, hogy beleszippanthassak Toscana levegőjébe. Amikor rákanyarodtam a Bolgheribe vezető ciprusokkal szegélyezett sugárútra, különös izgalom fogott el. Jártam itt egyszer évekkel korábban, de a látvány ugyanúgy elvarázsolt, mint akkor. Nem lehet elfelejti azt a különös érzést és látványt, amit a keskeny út fölé magasodó védelmező ciprusok nyújtanak. Aztán az út egyszer csak ismét girbegurbára váltott, és mielőtt elértük volna úti célunkat, hirtelen elsuhant mellettünk egy tábla: Tenuta Dell’Ornellaia. És csak néhány száz méterre a szállásunktól!

Ornellaia_ent

Gál Tibor itt borászkodott

Néhány gyors levélváltás után és Zwack Izabella hathatós közreműködésének köszönhetően sikerült toscanai nyaralásunkat pincelátogatással is színesíteni. Kísérőnk Arianna volt, aki egész látogatásunk során nagy szeretettel mesélt a hely különlegességeiről. A pincészet a vidék egyik legelterjedtebb fafajtáról kapta a nevét. A virágos vagy mannakőrist (Fraxinus ornus), olasz nevén orniellót már a Biblia is megemlíti, mivel a kérgéből csordogáló mézszerű anyagot édesítésre használták. Az Ornellaia szőlőbirtokot 1981-ben alapította Marchese Lodovico Antinori, majd néhány tulajdonváltást követően a Frescobaldi család tulajdonába került. Az első évjáratot az Ornellaiából 1985-ben bocsátották piacra. Az egyszerűbb, de nagy gonddal elkészített Le Volte dell’Ornellaia 1993-tól (1991-es évjárat), míg második boruk, a Le Serre Nuove 1999-től (1997-es évjárat) van a piacon. Arianna nem említette, de nekünk, magyaroknak nem szabad elfelejtenünk, hogy sok-sok évjáratban a borok Gál Tibor borász keze nyomát is magukon viselték. Az általa készített 1998-as évjáratú bort 2001-ben a Wine Spectator 100-as listáján az első helyen szerepeltette!

Szőlő és olíva – egész évre kenyeret ad

A szőlészet megtekintését egy 150 éves tölgyfa árnyékában kezdjük, ahonnan nemcsak a gyönyörűen művelt szőlőkre, hanem a távolban a Tirrén-tengerre is ráláttunk – onnan úgy tűnt, mintha a szőlősorok tetején a tengerbe csuszszanhatnánk. A különleges adottságú terület az alapja annak, hogy kiváló minőségű borokat termelnek. A hordalékos, agyagos talaj nem kedvez a sangiovese szőlőnek, de tökéletes a bordeaux-i fajtáknak. A tenger temperáló hatása, a lengedező szellő és a dombok védelme a hideg téli szelek ellen biztosítják, hogy a szőlők egyenletesen és sok évjáratban minden gond nélkül érjenek. A szőlők a tengerszint felett 50–100 méteren, 5–20 fokos dőlésű lejtőkön találhatóak. A tőkesűrűség hektáronként 5000 és 7000 tőke közötti ingadozik. A szőlőt nem organikusan művelik, de törekednek arra, hogy csak a minimálisan szükséges növényvédő szereket használják. Az összes szőlőterületet 50 parcellára osztották fel, amelyeken cabernet sauvignon, cabernet franc, merlot, petit verdot és viognier szőlőfajták találhatók. A szőlők megművelésében használnak gépeket, de a legfontosabb munkát az a 100–120 ember végzi kézzel, akiket egész évben alkalmaz a pincészet.

DSC_2609 copy

Amikor már a szőlőben nincs munka, akkor a munkások a szőlősorok mentén álló, néhol 350–400 éves olívafák között dolgoznak, így tud a pincészet egész évben munkát biztosítani az ott élő embereknek.

Mielőtt ismét autóba ülünk, és a központi tenutába hajtunk, Adrianna örömmel mesél Magyarországról, budapesti látogatásáról, a főváros szépségeiről. Azt viszont nem nagyon értette, hogy gyermekkori barátja, Zwack Péter miért is ajánlotta a Balaton megtekintését, ha neki itt van a Tirrén-tenger… Mindenesetre a Balatont szegélyező szőlők neki is elnyerték a tetszését.

Az ikonbor Masseto parcellája

A központi pincéjük felé autózva Arianna egyszer csak lassít, és megkérdi, hogy megálljon-e a Masseto bort adó szőlő mellett. Naná, még jó, hogy megállunk! 8 hektár szőlő, színtiszta merlot, mely a világ egyik legelismertebb ikonborának gyümölcsét adja. A cég filozófiája, mely szerint a minőség mindenek felett, itt talán még jobban érvényesül. A földön még láthatók a ledobott és már száradóban lévő feleslegesnek ítélt fürtök. A levélzet ép és egészséges, a lombozat vékony és szellős. Minden olyan, ahogy a nagy könyvben meg van írva! Ezek a borok 24 hónapon át érlelődnek 100%-ban új francia barrique hordóban, majd további másfél évet töltenek palackban, mielőtt piacra kerülnének. Nem véletlen, hogy az itt készülő évi 23 ezer palack bort már jó előre eladják gyűjtőknek és befektetőknek. Mi a 70 fő lakta Bolgheriben azért láttunk még belőle egy magnum palackot, mely „gazdájára” várt 1500 euróért.

ikonborászat

Végtelen gondosság

A szőlőt egyébként kétszer is válogatják, egyszer még a szőlőben, aztán pedig válogatóasztalon a pincében. Így csak a minőségileg legtökéletesebb fürtök kerülnek be az erjesztőtartályokba. Az Ornellaia boruk 26–30 Celsius-fok között erjed, melyet 10–15 napos utómaceráció követ a héjon. Ezután 18 hónapos hordós érlelésen megy keresztül a bor 70%-ban új és 30%-ban egyszer használt francia barrique hordóban. Igaz, az érlelést a 12. hónapban nagyon rövid időre felfüggesztik, ekkor készül el ugyanis a bor végleges házasítása, amely aztán még 6 hónapig marad hordókban, a palackozást követően pedig újabb egy évig pihen a palackokban, mielőtt a nagyközönség találkozhatna az első kortyokkal. Ehhez képest második boruk, a Le Serre Nuove rövidebb, 10 napos utómacerációt kap, valamint csak 25% az új hordók aránya. Az érlelés is rövidebb, 15 hónapos, ahol itt is 12 hónap után készítik el a bor végleges házasítását. A Le Volte dell’Ornellaia a korábban az első bor érlelésére használt hordókban érik mindösszesen 10 hónapig, hogy megmaradjon a bor elsődleges gyümölcsössége, de kapjon némi komplexitást a hordós érleléstől is.

Küzdelem a hamisítás ellen

A gondosság azt is megköveteli tőlük, hogy maximálisan ügyeljenek boraik autentikusságára, és megakadályozzák, hogy az Ornellaia borokat hamisítsák, így 2011-től minden palackot egyedileg azonosítanak. A védjegyszerű kis szalag, melyet a Prooftag™ fejlesztett, kettős védelmet ad a bornak: egyrészt információt ad a palack eredetéről és beltartalmáról, másrészt bármiféle hamisítási kísérlet rögtön észrevehető, mert a szalag azonnal sérülne. Található rajta egy úgynevezett Bubble Tag™, mely átlátszó polymerből készül, és véletlenszerűen elhelyezkedő különböző méretű és alakú apró buborékokból áll. Ez olyan, mint egy ujjlenyomat, mely egy betű- és számsorral, valamint egy QR kóddal dekódolható, így minden palack könnyen visszakereshető a központi adatbázisból.

CASSA

Művészi címkék az óriáspalackokon

A gondos borkészítés mellett a tulajdonosok a művészetnek is hódolnak. Minden évben egy világszerte elismert képzőművészt kérnek fel arra, hogy jelenítse meg alkotásában az évjárat sajátosságait. Ezek a művek jellemzően a 3, 6 és 9 literes palackokra kerülnek. Évente összesen általában 111 művészi „palackalkotás” készül. Természetesen ezek a borok a legkeresettebbek – és a legdrágábbak is. Sok esetben alapítványokhoz, művészekhez kerülnek, akik a bevételből fiatal tehetségeket támogatnak.

2007 óta Ghada Amer alkotása, egy fehér jázminból ültetett kör alakú bokor is üzen is a látogatóknak a pincészet főbejárata mellett. „Happily Ever After”, vagyis boldogan éltek, míg meg nem haltak – olvasható a ki a virágokból mindenki örömére.

Toscana különleges, zegzugos és izgalmas borvidék, ahol szinte minden kanyarban megbújik egy borászat, egy kis házi olívaolaj és talán egy kis művészet is. Egyik gyöngyszemébe juthattunk el. Visszajövünk.

A kóstolt borok

ornellaiaLe Volte dell’Ornellaia, 2012

50% merlot, 30% sangiovese, 20% cabernet sauvignon

Az egyetlen boruk, mely sangiovesét is tartalmaz, ezzel is tisztelegve a borvidék hagyományainak. Mély rubinszínű bor. Illata érett piros és erdei gyümölcsöket idéz. A hordós jegyek éppen csak megjelennek, a bor arculatát ugyanis az intenzív gyümölcsösség határozza meg. A sangiovese kis érdességét nagyon jól egészíti ki a merlot „szoftossága” és a cabernet sauvignon határozott struktúrája. Szájban tökéletes az egység, melyben az érettség nem a nehézséggel párosul, hanem a zamatossággal. Ami pedig a legizgalmasabb: a savai élénkek, finomak, és valóban izgalmassá teszik a kortyot.

Le Serre Nuove dell’Ornellaia, 2011

57% merlot, 17 % cabernet sauvignon, 14% petit verdot, 12% cabernet franc

Még tartalmasabb, összetettebb, sokrétűbb, mint a Le Volte. Egyszerre van jelen a piros gyümölcsök hada, egy kis fűszeresség, borsosság és a hordós érlelésből eredő füstös, balzsamos és toastos jegyek. Szájban erőtől duzzadó, de nem olyan, ami fejbe kólint, és egy korty után már nem kívánod a másodikat. Nagy szemcséjű és sűrű szövésű, gazdag, érett tanninok és azok a finom savak…! Simán eltartható még jó néhány évig, de már most is tökéletesen fogyasztható.

Ornellaia, 2011

51% cabernet sauvignon, 32% merlot, 11% cabernet franc, 6% petit verdot

Mind közül a legerőteljesebb, legstrukturáltabb és a legnagyobb érlelési potenciállal rendelkező bor. Illatában a magas újhordóhasználat miatt a toastos jegyek határozottak. Mellette azonban ott vannak a finom erdei és piros gyümölcsök is, egy kis cassis, egy pici áfonya, szilva és meggy. Ízben erőtől duzzadó, kicsit még talán kemény is, idő kell, hogy minden tökéletesen összesimuljon. Nem baj, van időm. Azért egy kortyot magammal hoztam.

Fotók: Ornellaia