VinCE Magazin

VinCE Awards 2016



A tavalyi VinCE Awards sikerét követően a 2016-os VinCE Budapest Wine Show-n is szeretnénk díjazni a borhoz köthető elismert szakemberek munkásságát, példaértékű teljesítményét. A gasztronómia és a borszakma prominens alakjait kértük fel arra, hogy 10 kategóriában küldjék el jelöltjeiket (a jelölők listáját a bejegyzés végén olvashatják). A jelöléseket összegeztük, és szavazásra bocsátjuk a VinCE szakmai partnerei körében (borászok, borászatok munkatársai, szakírók, gasztronómiai munkatársak, a borkereskedelem szereplői, akik a VinCE szakmai hírlevelét megkapják). A szavazás eredményére a VinCE Budapest Wine Show keretén belül megrendezett március 3-i díjátadó gálán derül fény.

A díjazottakat itt találja >>

VinCE Awards díjazottjai

A VinCE Awards 2015 díjazottjai

Jelöltek

1. A legjobb borlap 2016

Nem feltétlenül a szortiment számossága a döntő, vagyis nem az a legjobb borlap, amelyik a legvastagabb, lehet egy szűkebb kínálatú borlap is különleges koncepciójában vagy régiója segítésében. Az értékelésénél az is fontos szempont, hogy a sommelier vagy felszolgáló mennyire ismeri a borlapot, mennyire tud belőle ajánlani.

Borkonyha

A Michelin-csillagos étterem két szerény magyar fiatalember tulajdonában van, akik fáradságos munkával egy lepusztult épületet alakítottak át álmaik szerint, hogy egy igazi bisztrót hozzanak létre Budapest belvárosában. Büszkeségük a borfal, amely egyrészt hangsúlyos látványelem, másrészt optimális hőmérsékleten tartja a kizárólag hazai borokból álló szortimentet.
borkonyha.hu

borkonyha-nr1-hh2

Kistücsök

A dél-balatoni Kistücsök borválogatása messze földön híres, bárki bekerülhet hozzájuk, a legkisebb pince is – ha jó bort készít. Szezonális alapanyagok, környékbeli kistermelők termékei, és persze balatoni halak, minden a legújabb konyhatechnikákkal, végtelen kreativitással és a főzés iránti töretlen lelkesedéssel.
kistucsok.hu

20120619-balaton-gasztronomia-balatonszemes-kistucsok-etterem4

Onyx

Hagyomány és evolúció randevúja Budapest szívében – hangzik a második Michelin-csillagos magyar étterem, az Onyx jelmondata, amely hűen tükrözi filozófiájukat: a legjobb hazai alapanyagokból a legújabb konyhatechnikával megvalósult fogások a tökéletességre való törekvéssel. Hozzá ékszerdobozra emlékeztető gyönyörű enteriőr és egy 200 boros borlap.
onyxrestaurant.hu

onyx

2. A legjobb borhotel 2016

Egy borhotel remek terep arra, hogy az adott borvidék borait a legélvezetesebb környezetben mutassa be. A borhotelek értékelésénél javasoljuk még figyelembe venni a designelemek egységét, a spa kezelések kínálatát, az egyéb szolgáltatások ötletességét.

Andrássy Rezidencia Wine & Spa

Tokaj-Hegyalja egyetlen ötcsillagos szállodájaként az Andrássy Rezidencia Wine & Spa szálloda kiemelkedően magas minőségi színvonalon kínálja a wellness, spa és gasztronómia legjavát. Tarcalon, gyönyörű rusztikus környezetben az Andrássy család patinás egykori rezidenciájában alakították ki a szállodát, Tokaj-Hegyalja egyik legjobb éttermével.
andrassyrezidencia.hu

andrassy_rezidencia_wine_spa_1425478983_tarcal_exterier

Bonvino

A 2011 júniusában megnyílt Bonvino Hotel festői borvidéken, a Balantonfelvidéki Nemzeti Park területén, Badacsony központjában található.  Magyarország első bor- és wellness-szállodája, amely luxus relaxációs szolgáltatásokkal, valamint ízletes ételekkel és minőségi borok széles választékával várja a vendégeket.
hotelbonvino.hu

Bonvino

Crocus Gere Bor Hotel & Resort

A négycsillagos Crocus Gere Bor Hotel & Resort Villány szívében, a világhírű pincesor közvetlen közelében található. A családi hotel nemcsak a wellness szerelmeseinek biztosít felüdülést, hanem a vendégek gazdagabbak lehetnek Villány és a borászat adta egyedülálló gasztronómiai és borászati élményekkel is. A hotelt a 2015-ös Travellers’ Choice-díj keretében a TripAdvisor a „legjobb kiszolgálás” kategória egyik nyertesévé választotta.
crocus-hotel.gere.hu
crocus-gere-borhotel-183369-611x400

3. A legjobb borvacsora 2016

Szinte nincs olyan étterem, amely ne próbálkozott volna borvacsorával. De elég meghívni egy borászt, aki a fogások között mesél a borok születéséről? Azt az éttermet keressük, amely időről időre képes olyan borvacsorát szervezni, amely egyedi koncepcióval rendelkezik, a vendégek számára élvezetes és természetesen szakmai szempontból is rendben van. Fontos szempont még, hogy a borász számára is gyümölcsöző legyen a közös project.

Alessio étterem és kávézó

Az Alessio egy családias kávézó és étterem, olasz konyhával. Ha valaki valódi olasz ízekre vágyik, biztosan talál kedvére valót olyan minőségben, mint az itáliai kisvendéglőkben. Valódi olasz kávékülönlegességeik mellett említésre méltó a borvacsora menüsor is.
cafealessio.hu

Alessio

Gusteau Kulináris Élményműhely

A kulináris élményműhelyben egy olyan alkotócsapat gyűlt össze, aki számára az örömszerzés művészet. Céljuk pedig, hogy borvacsoráikkal, dűlőtúráikkal, bortúráikkal, valamint egyéb rendezvényeikkel átadják a borvidék iránti szeretetüket. Borvacsoráikon a válogatott bortételekhez chefük többfogásos menüt alkot, borászuk pedig bemutatja a borokat az ételekkel párosítva.
gusteaumuhely.com

gusteau

Biarritz étterem

A megújult, franciás hangulatú lipótvárosi Biarritz étteremben több mint 15 éve fogadják a vendégeket. Ételeiket kézműves technikával készítik, lehetőség szerint ellenőrzött beszállítóktól vásárolt, organikusan termesztett alapanyagokból. Állandóan szerveznek boresteket, kiváló borászok részvételével.
biarritz.hu

IMG_4818

4. A legjobb borkereskedés 2015

Melyik az a borkereskedés, amely jól átgondolt kínálatával, szakmai hozzáállásával, a borászokkal való kapcsolattartásban és üzleti viselkedésben a legkiemelkedőbb? Szempont még a borkereskedés által az egyes borászatokba „fektetett” marketing mennyisége, minősége.

Bortársaság

Több mint 20 éve kezdték néhány kis termelő boraival, azóta 700 bor, 70 párlat 47 borvidék várja már 15 borboltban a borkedvelőket. Havi és tematikus válogatások, illetve az újdonságok együtt, kedvezménnyel vásárolhatók.
bortarsasag.hu

kecskemet_plakat_zmy0206

Radovin

A Radovin Borkereskedés 2001 óta van jelen a Magyarországi borkereskedések palettáján. Kezdetektől fogva nem csupán borokat és más italokat értékesítenek, hanem legjobb tudásuk szerint ismeretterjesztő szerepet is be szeretnének tölteni.
radovin.hu

Radovin_04a

Terroir Club

A Terroir Club specialista borlelőhelyként 2006 óta foglalkozik természethű borok népszerűsítésével és forgalmazásával, kis-, és nagykereskedelemben egyaránt.  Mindenekelőtt termőhelyeik sajátosságainak tiszteletben tartásával készült kis európai birtokokról származó borokat forgalmaznak. Továbbá raktározási szolgáltatást nyújtanak azoknak, akik biztonságos környezetben, tökéletes körülmények között szeretnék tárolni boraikat.
terroirclub.hu

terroir

5. A legjobb borbeszerző 2015

Itt a nagy áruházláncok beszerzői közül keressük azt, aki munkájával nemcsak az áruházlánc érdekeit, hanem a hazai borászatok boldogulását és életben maradását is segíti.

Elek Ágnes (Spar)

Rutka Zoltán (METRO)

6. A legjobb borbár 2016

Virágzanak a borbárok, sorra nyílnak az újak, ami nagy öröm a borszakma és a borkedvelő közönség számára. De melyik az a borbár, amelyik hosszú távra tervez, koncepciója egyedi és izgalmas, kínálata dicséretre méltó, személyzete lelkes és rátermett, és a borászok számára is kiemelkedően értékes?

Dropshop

Napközben is változó borlapukon több mint 60 bort kínálnak, válogatva a világ legizgalmasabb borvidékeiről és Magyarországról egyaránt. Kínálatukban kiemelt szerepet kapnak a champagne-ok, az olasz, a spanyol és a magyar pezsgők, melyekből minden nap több mint egy tucat kóstolható.
dropshop.hu

dropshop

ETAP

Szintén a Király utcában található borbár, fő profiljuk a minőségi magyar borok kínálata. Erről a bárba belépve azonnal meg is győződhetünk, ugyanis plafonig érő boros polcokkal találkozunk. A borbár minden részlete azt sugallja, hogy a legkellemesebb hangulatban fogyaszthatjuk a „magas minőséget” legyen szó borokról, ételekről. A bőséges választék a borkülönlegességeken kívül a borozgatás mellé szánt étlapon is megmutatkozik.

www.facebook.com/etapdeliandnight

ETAP2

Kadarka Bár

Budapest egyik legfrekventáltabb helyén, a Király utcában található borbár. Magyar pincészetek borait kínálják, remek ár-érték arányban. Ha ízlik a kóstolt bor, elvitelre is vásárolhatunk náluk, illetve tőlük indul a Wine&Go borok házhozszállítása. A látványkonyha miatt könnyű választani, ha a bor mellé ropogtatnivalóra vágyunk.
kadarkabar.hu
kadarka

7. A legjobb borász weboldal 2016

Magazinkészítőként gyakran felhasználói vagyunk a borászatok weboldalainak, és rendszeresen tapasztalunk alapvető hiányosságokat, amelyek kevés ráfordítással pótolhatóak volnának. A legjobb borász weboldalnál nem a design különlegességét szeretnénk díjazni, hanem az eredetiséget, az alapvető funkcionalitás meglétét, illetve azt, hogy a borász személyisége mennyire jön át az online felületen. A következő borászatok weblapját érdemes tehát felkeresni!

Kreinbacher Birtok, Somló

Kreinbacher József 2002-ben alapította a birtokot és vásárolta első dűlőit a Somló hegyen. 2003 óta folyamatos az ültetvények újratelepítése és a szőlészet, a birtok fejlesztése is, hogy a terroirt leginkább kifejező borok születhessenek meg. A borászat mára mintegy 40 hektáron gazdálkodik és évente további 20 hektárról szüretel.
kreinbacher.hu

Krienbacher

St. Andrea Szőlőbirtok, Eger

A Szent Andrea Szőlőbirtok legfontosabb feladatának azt tartja, hogy olyan egyedi, minőségi borokat készítsenek, amik csak az Egri Borvidéken születhetnek meg. Boraik természetes, hagyományos eljárással készülnek. Dr. Lőrincz György a St. Andrea Szőlőbirtok birtokigazgatója és borásza 2006-ban Az év kedvelt borásza, 2008-ban Borászok Borásza, 2009-ben Az év bortermelője lett.
standrea.com

st andreaSzent Tamás Szőlőbirtok és Pincészet, Mád

A Szent Tamás Szőlőbirtok és Pincészet 2009-ben alakult Mádon abból a célból, hogy a mádi és a mád környéki dűlőkről egyedi, a termőhelyet hűen bemutató borokat készítsen. Céljuk olyan település-szintű bor elkészítése, mely a mádi területekre jellemző ásványos karakterrel bír és jól fogyasztható. Magas minőségi követelményeknek felel meg, és mennyiségéből adódóan szélesebb fogyasztói körnek teszi lehetővé a település adottságainak megismerését.
szenttamas.hu

szenttamas

8. A legjobb pincelátogatás 2016

A legközvetlenebb kapcsolat borász és vásárló között az, mikor a vásárlót otthonában, a pincében fogadja a borász. A legjobb pincelátogatás címén nem azt keressük, aki a leghosszabb kóstolót tartja vagy a legtöbb borkorcsolyát kínálja. A legfontosabb szempont itt az, hogy a látogatót mekkora vendégszeretettel fogadják, a pincetúrát, dűlőtúrát vagy a kóstolót mennyire lelkesen tartja a borász vagy képviselője (és nem futószalagon kóstoltat), illetve milyen kreatív szolgáltatásokat kínál a klasszikus kóstoló mellett.

Holdvölgy Pincészet, Mád

A falu kanyargós kis utcáin sétálva, a cseréptetős házak közül egyszer csak kibukkan a hosszan elnyúló kőkerítés és a Holdvölgy felirat, mely nevet az egyik legszebb dűlőjéről kapta a pincészet. Tokaj-Hegyalja szívében, Mád központjában helyezkedik el a maga 7000 négyzetméterével.
Az egykori félholdnyi születésnapi ajándék mára 26 hektárrá nőtt, ami 7 dűlő 20 parcelláján osztozik. Céljuk az évjáratban elérhető legmagasabb értékű szőlőtermés szüretelése. Parcelláik területi szétszórtsága még dűlőn belül is egyedi karakterű borok alkotására ad lehetőséget. Birtokösszetételük sokszínűsége és gazdagsága köszön vissza boraikban is.
holdvolgy.com
2_600x800Oremus

Az Oremus szőlőbirtok 1993-ban alakul meg a spanyol Vega Sicilia testvérbirtokaként. A birtok szőlőterületei a borvidék 13 dűlőjében találhatóak, különböző talaj és mikroklimatikus adottságokkal rendelkeznek. A tolcsvai birtokközpontban felépült új borház különlegesen ötvözi a hagyományos és a korszerű borkészítés szellemiségét. A beérkező szőlőtermés a gravitáció segítségével mozog az épület szintjei között, majd legalulra érve – a préselést követően – kezdődhet a mustok tölgyfahordóban történő erjesztése. Az erjesztést követően a borok a több kilométer hosszúságú földalatti pincelabirintusba kerülnek, melyek már a XIII. század óta őrzik a vidék borait. Borok: száraz furmint, késői szüretelésű cuvée, édes szamorodni, aszú, eszencia.
vega-sicilia.com

ORemus

 

Szepsy Pince, Tokaj

A Szepsy család az 1500-as évektől termel Tokajban borokat, amikor az aszúbor készítése is elindult. A mai generációk büszkék elődjeik teljesítményeire, melyek őket is ösztönzik, hogy méltóvá váljanak a feladathoz. Céljuk a lehető legjobb minőségű szőlő megtermelése a dűlőkben, kompromisszumok nélkül. Ezért is választották a magasan fekvő, köves talajú, meredek lejtőjű dűlőket, idős szőlőtőkékkel – az átlag életkor 40 év feletti. Szelektálják a kis-, laza fürtű Furmintot főleg a mádi területeken, ugyanakkor a termőhely megismerés vágya további területek felfedezésére is ösztönözi őket Bodrogkeresztúr, Tarcal, Mezőzombor, Rátka és Tállya községekben is.
szepsy.huszepsy

9. A legjobb bormarketing kampány 2016

A bort nem elég elkészíteni, el is kell adni. Tudjuk, hogy a mai borászgeneráció többsége még nem tanult marketinget, és ezért sokszor nehéz elfogadnia, hogy a kiváló bor önmagában nem elég, amikor számtalan hasonlóan jó termék verseng a vásárlók kegyeiért.

Furmint USA

A hazai szőlőfajták közül a furmint különös jelentőségre tett szert egyre magasabb minőségű száraz borainak köszönhetően az utóbbi években a magyar piacon. A Furmint USA projekt célja, hogy ez az eredmény ne korlátozódjon határainkon belülre; azt szeretné elérni, hogy a szőlőfajta borai az Egyesült Államokban is ismertté váljanak.
furmintusa.com

furmintusa-2

Kristinus

A Balaton déli partjának lankáin fekvő borászat 7 éve készít díjnyertes borokat. Az új borásszal, borcímkével, borcsaláddal, borfilozófiával frissült Kristinus Borbirtok a fine dining rajongóinak igényeit is kielégítő konyhával, egyedülálló módon moziteremmel, rendezvényhelyszínnel és hamarosan nyitó 10 szobás Vinotellel is várja vendégeit. A Kristinus Borbirtok marketingkommunikációs ügynöksége az Urban Communications, így az új márka az ő munkájuk. De nem csak azokra számítanak, akik kifejezetten ezekért az élményekért érkeznek: a Balatonmáriafürdőtől mindössze tíz percre található pincészet a turisták programját is színesítheti egy kellemes koncerttel, hangulatos vacsorával vagy egy jó film megtekintésével, hogy az impozáns borsorok végigkóstolását ne is említsük.
kristinus.hu

kristinus_balaton(1)

Nemzeti Borkiválóság Program

A borágazat szempontjából kiemelt kérdés, hogy annak célterületeiben rejlő kiválóságokat mennyire vagyunk képesek felismerni, azokat megfelelően rendszerezve a megújulás érdekében felhasználni, és mennyire tudjuk mindezt a borágazat versenyképességének erősítésére fordítani. A Földművelésügyi Minisztérium által életre hívott Nemzeti Borkiválóság Program hat fő célterületen a kiválóságokra fókuszált programokat fog össze.
facebook.com/NemzetiBorkivalosagProgram

wine-tasting2

10. A legaktívabb társulás 2016

Ez a díj annak a társulatnak szól, amelynek tagjai idejüket nem kímélve a köz érdekében végeznek látható és hatékony munkát. Ez lehet régiós társulás, de az országot átfogó egyesülés is.

Balatoni Kör

2014 tavaszán, a Balatoni Kör megalakulásakor arra akarták felhívni a figyelmet, hogy a Balatonnál is négy évszak van egy évben, az alapítók, a tópart ismertebb pincészetei és vendéglátóhelyei az őszi-téli időszakban is nyitva tartanak, sőt rengeteg programmal készülnek. A Balatoni Kör számos kampánnyal (közös szüret, borkarácsonyfa, balatoni halleves) került a figyelem középpontjába az elmúlt egy évben.
facebook.com/balatonikor

balatoni-kor

Csopaki Kódex

A Csopaki Kódex egy független eredetvédelmi és védjegyoltalmi rendszer, melynek fókuszában Csopak és hagyományos fajtája, az olaszrizling áll. Megalkotásának célja a csopaki bor minőségének magasabb fokú védelme. Legnagyobb rendezvényük az Olaszrizling szerintünk, mely során borkonferenciával, sajtótájékoztatóval és izgalmas borvacsorával is készülnek a szervezők.
csopaki.hu

csopaki

Junibor

A fiatal borászok egyesülete olyan céllal alakult, hogy egy olyan közösséget hozzanak létre, amely a jövő borászgenerációjának szakmai fejlődését biztosítja. Az egyesület tagjai egymást segítik, hogy a jövőben minél jobb és szerethetőbb borokat készítsenek a fogyasztók számára. Saját ismeretszerzésük és továbbfejlődésük mellett szeretnék megszólítani saját generációjukat a kulturált borfogyasztás ügyében, ezért nagy hangsúlyt fektetnek az ifjú borivókkal való kapcsolattartásra is.
junibor.hu

Junibor

Tokaji Borlovagrend

A Tokaji Borvidék Vinum Regum Rex Vinorum Borlovagrend 2012. május 30-án Sárospatakon újult meg Tokaji Borlovagrend néven. Az egyesület célja, hogy visszaemelje Tokajt az őt megillető piedesztálra. A Borlovagrend alapító tagjai nagyrészt tokai bortermelők. A Lovagrend a borvidék legjobb termelőit hívja össze egy közös szervezetbe, mely nyitva áll minden olyan borszerető és szakmabeli előtt, aki szeretne hozzájárulni Tokaj-Hegyalja fejlődéséhez.
tokajiborlovagrend.hu

tokajiborlovagrend

Villány-Siklósi Borút Egyesület

A Villány-Siklósi Borút Egyesület 1994-ben, európai példák alapján, elsőként alakult meg Magyarországon. Az egyesület a kulturált borfogyasztás iskolája, ahol vendégeink a villányi borokkal minőségi szolgáltatások révén kerülnek kapcsolatba. Megismerkednek a hagyományokkal, a vidéki léttel, egyeid élményeket nyernek, baráti kapcsolatokat építene, és aktívan kikapcsolódnak. A Villányi hegység mentén a máriagyűdi kegyhelytől a palkonyai pincefaluig borkóstolók, műemlék pincék, borversenyek, rendezvények bőséges tárháza várja a vendégeket.
villanyiborvidek.hu

 villanyi-siklosi-borut-egyesulet-csoportkep

 

A jelölők:

  • Darrel Joseph amerikai borszakértő, a magyar borpiac ismerője
  • Caroline Gilby Master of Wine
  • Elizabeth Gabay Master of Wine
  • Csapody Balázs, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia tagjaa Kistücsök étterem tulajdonosa
  • Romsics László nemzetközi borakadémikus
  • Horkay András, a Borkiválósági program elnöke, a CEWI alapítója
  • Dr. Mészáros Gabriella, a Borkollégium alapítója
  • Harmath Csaba boroktató és gasztronómiai szakértő
  • Sánta Zoltán, a Bortankönyv szerzője
  • Káli Ildikó, a Magyar Sommelier Szövetség alapító elnöke
  • Herczeg Ágnes független borszakértő, szaktanácsadó
  • Zilai Zoltán, a Borkultúra Kft. ügyvezetője
  • Tompa Imre borszakértő, műsorvezető
  • Kamocsay Ákos borász
  • Kristian Kielmayer nemzetközi borakadémikus
  • Vörös Attila bor- és szakújságíró
  • Rókusfalvy Pál borász, műsorvezető
  • Pollok László étteremtulajdonos, a Magyar Gasztronómiai Egyesület tagja
  • Zsidai Roy, Magyar Bocuse d’Or Akadémia tagja, a Zsidai Gasztronómiai Csoport vezetője

Tags: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Comments are closed.