VinCE Magazin

Új korszak a Lánchíd lábánál: ZONA étteremteszt



A ZONA a Dining Guide szerint az év étterme volt 2014-ben, és őszintén szólva mindig is e rovat mulasztásai közé tartozott, hogy nem írtunk róla, csak még korábban, az eredeti Baldaszti’s állapotában. Tavaly nyáron így rossz lelkiismerettel üldögéltünk a ZONÁban a nyár legforróbb hetében, mikor kiderült, hogy a konyhafőnök, Huszár Krisztián elhagyja az éttermet, s egy hét múlva lezárul egy korszak. Ekkor viszont eldőlt, hogy amint az új konyha feláll, visszatérünk ide egy teszt erejéig.

Zona Budapest06

Esős februári este jártunk a ZONÁban, s meg kell mondani, a kilátás itt sosem hagyja hidegen az embert, a kivilágított Lánchíd és a fénylő járdák most is nagyszabású hátteret biztosítottak a vacsorához. A terem a régi, a modern keményfa székek kényelmesek, a falat borító bortároló továbbra is lenyűgöző. Kicsit ugyan sötét, a mennyezeti lámpáknak mintha csak egy része lenne felkapcsolva. Fiatal pincérek foglalkoznak velünk, kedvesek, de felváltva tegeznek és magáznak, s azt is nehezen tudom megállapítani, mennyire felkészültek, hiszen egyik pillanatban pincérünk nem emlékezett a pohárral kérhető borokra, később viszont borajánlata nagyon kellemesnek bizonyult (a teljes borlapot nem is kaptuk meg, csak később tűnt fel egy másik asztalon). A burgundi crémant elfogyott, így Kreinbacher pezsgőt kértünk aperitifnek, s kicsit furcsálltuk, hogy sem üdvözlő falat, sem kenyér nem érkezett az asztalunkra. Az étlap a korábbiaktól eltérően állandó, s az étterem mottója szerint nagyvárosi utazások ihlették. Ügyesen van összeállítva, hiszen úgy integrálja a legkülönbözőbb konyhák jellegzetes elemeit, hogy közben érezhetően van saját stílusa, s nagy hangsúlyt kapnak benne a minőségi alapanyagok, halak, húsok.

print_IMG_0078

Viszonylag gyorsan megérkeznek viszont a leveseink, az egyik gyömbéres sárgarépaleves, ami a téli sütőtökszezon után kifejezetten kellemes változatosság, különösen, hogy a sárgarépát egészen pikánssá teszi a gyömbér csípőssége, amelyet remekül ellensúlyoz a mellé kapott kesudiós-korianderes mártogatós. A francia halleves alapleve és a benne főtt többféle hal semleges ízű, de egy falat aïoliba mártott baguette is elég mellé, hogy szép, bár még mindig visszafogott összhatás alakuljon ki – de sajnos ez nem segít azon, hogy eléggé hűvös.

A főételnél úgy gondoltuk, saját csapdájába csaljuk a konyhát, hiszen ha ők mernek a ZONÁban burgert sütni, a legkevesebb, hogy kipróbáljuk, legalábbis a halas változatot. A tekintélyt parancsoló fatálon fekete zsemlében felszolgált, lazac és tőkehal keverékéből készült pogácsa panírban sült, illatos és ízes volt, viszont kissé száraz, amit a kétféle szósz (zöldfűszeres francia gribiche mártás és zöldborsókrém) sem tudott teljesen ellensúlyozni. Mellé pácolt lilahagymát és apró uborkákat, salátaleveleket és háromszor sült burgonyát is kaptunk. A másik főételünket a spektrum túlsó végéről választottuk, báránygerincet rókagombával, salottapürével, mángolddal és gesztenyével. A tányér már látványában is gyönyörű, színek és textúrák kavalkádja, a zöldségek pirítva, sütve, püré formájában változatosságukkal kényeztetnek, a bárány megfelelően, bár közepesnél erősebben átsült. A mellé kínált Merfelsz Tsokoláta Merlot remek választás.

Zona Budapest01

A desszertek megint csak nemzetköziek, a klasszikus angol sticky toffee puding whiskys karamellszósszal és fahéjfagylalttal túláradó, melengető, gazdag, a csokoládémousse viszont nem tartja meg igazán a formáját, armagnacos aszalt szilva mellett az étlappal ellentétben nem narancs, hanem (sajnos fagyos) vaníliafagylalt van.

Ellentmondásos érzelmekkel hagytuk ez a ZONÁt, hiszen az ételek megbízható, jó színvonalat képviseltek, a szerviz azonban nem volt velük azonos szinten, s egyáltalán nem éreztük azt a fajta törődést, amelyet egy hasonlóan igényes étteremben vártunk volna. Ezzel együtt a megújult ZONA is megbízható, jó választás lehet sokféle alkalomra, ha kevéssé formális környezetben kozmopolita ételekre vágyunk.

Értékelés

Parkolás, bejárat, vendégfogadás: 8
Design, építészet: 9
Tisztaság, rend, mosdók: 8
Terítés, étkészlet: 7
Étlapmegjelenés, szakszerűség: 8
Ételek tálalása: 8
Ételek minősége: 8
Borok és egyéb italok kínálata, minősége: 8
A felszolgálás gyorsasága, szakszerűsége, szívélyessége: 7
Ár-érték arány: 7
Összpontszám: 78 pont

 

Zona Budapest04Konyha: Nemzetközi konyha könnyedebb és komolyabb fogásokkal.

Tipp: Érdemes megkóstolni az angol sticky toffee pudingot whiskys karamellszósszal és fahéjfagylalttal

Ital: Pohárral kapható főként magyar tételek jó válogatása, s mellette komoly palackos kínálat.

ZONA étterem

Tags: , ,

Comments are closed.