Szörényi LeventeÉrdemes lesz ellátogatni május 21-én a Fehérvári úti Illés klubba, ahol ritka zenei csemege várja az érdeklődőket. Elsőként a Blues Steel zenekar lép színpadra, majd az A.B.S.Z. együttes – a tőlük megszokott magas színvonalon – tolmácsolja a régi Illés-, Fonográf-, Tolcsvay-, Bojtorján- és Koncz Zsuzsa dalokat. A Hundows együttes az instrumentális gitárzenét népszerűsíti a nagy példakép, a Shadows nyomdokain járva, több saját feldolgozással kiegészítve. Az est meglepetése a 10 éves Fehér Ádám blues gitáros koncertje lesz, aki kivételes tehetségét igazolva fellépett már a Tűzkerék zenekarral és Török Ádámmal is. Az ifjú virtuóz példaképe Stevie Ray Vaughan, akit Jimi Hendrix után az egyik legnagyobb bluesgitárosként tartanak számon. És a jelenlévők természetesen találkozhatnak Szörényi Leventével is, az est egyik sztárvendégével.
A gitárvarázs este 19.00 órakor kezdődik (TEMI Fővárosi Művelődési Ház, Budapest, Fehérvári út 47.)

Alább pedig egy 2010-ben, a magazinunk számára készült interjút közlünk Szörényi Levente és a bor viszonyáról.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Szörényi Levente, a borosgazda

Az Illés zenekarban sörrajongók vettek körül: Szabolcs, Lajos és Pásztory szürcsölték a habos italt. Persze én is ittam, mert akkoriban ez volt a divat. De azért inkább a badacsonyi szürkebaráttal „barátkoztam”. Az sem volt utolsó szempont, hogy nem kellett annyi lét benyomni fölöslegesen, és mellesleg sörpocakom sem lett. Hamar rájöttem, más a hangulata az aranylóan vagy bíborszínben csillogó borospohárnak, és a jó borról nem beszélni kell, hanem inni, az íze, zamata úgyis elmond mindent.

Az első meghatározó boros élményemnél Illés Lajossal órákat beszélgettem egy üveg rufino, azaz fonott palackos Chianti Rosso mellett. Tulajdonképpen ez hozott össze minket Lajossal, majd ebből született a legendás együttes. Egyébként, aki még emlékszik ezekre az időkre, az tudja: a kiürült palackot átfúrták, majd izzó és lámpaernyő is került rá. Sok helyen láttam ilyet akkoriban… – például nálunk!

Mindenekelőtt a jó bort kedvelem. Szeretem a friss, üde, illatos rozét, a vörösbor viszont számomra egy pohár finom cognac-kal egyenlő, nem is tudok többet kóstolni belőle. Miután azonban Bácshegyen olaszrizlinget és juhfarkot telepítettünk, elsősorban azt iszom-isszuk.

Nem akartam soha borosgazda lenni. Nem terveztem, nem tettem érte lépéseket. A sorsom vitt a Balaton-felvidékre, a lehetőség egyszerűen elém állt, és én nem kerültem ki. A Tapolca melletti hegyeket járva hirtelen megérintett valami, ami nélkül már el sem tudnám képzelni az életemet. A szőlő, a hegy, sőt az ezzel járó fizikai munka. Ülni a traktoron, kötözni, metszeni, jelen lenni a szőlőben és alkotni csodálatos dolog. Sötétedés után pedig kitelepedni a ház elé és nézni a távolba, közben a finom, ízletes borokat kortyolgatni különleges, mással össze nem hasonlítható érzés, élmény.

Azt mondják, a jó bor magán viseli termelője egyéniségét, személyiségét. Lehet, hogy így van ez az én boraimmal is. De igazából az is lehet, még túl fiatal vagyok ebben a szakmában ahhoz, hogy ez kiderüljön – hiszen mindössze tíz éve vettem a bácshegyi birtokot. Nem túl nagy terület, csupán családi méretű az én „birtokom”, de így is van munka vele éppen elég. A szőlőben az a szép, hogy teli van meglepetéssel. A mezőgazdaságban tevékenykedni egyébként is olyan, mint a szabadtéri koncertezés. Idén például majdnem pórul jártam. A tervezettnél hamarabb kellett leszedni a termést – az ismert időjárási körülmények miatt –, és ezt nem tudtam egyeztetni sem magammal, sem a barátaimmal, sem egyéb teendőimmel. Nélkülem zajlott hát a szüret, viszont kiváló segítőim helyettesítettek, ezért idén is lesz mivel megtölteni a palackokat.

Alaptulajdonságom, hogy nem szeretem, ha tudatlan vagyok, vagy annak tartanak bármilyen témában. Nagyon odafigyelek arra, amit csinálok, és ez a borkészítésre is igaz. Még az első években történt, hogy puszta kíváncsiságból beneveztem néhány borversenyre. Van arany-, ezüst- és bronzérmem, de a továbbiakban mégsem óhajtom ezt a hobbit intézményesíteni. Pedig a díjazottaknál jobb boraim is vannak.

Hiszem, hogy minden bornak van üzenete azok számára, akik az ajkukhoz emelik. Viszont ez az „üzenet” nagyon sokféle lehet… A mi borunknak mi az üzenete? Hát, semmiképpen sem az, amit több ismerősömnél tapasztalok: az ajándékba vitt palack még hónapok múltán is ott díszeleg a könyvespolcon, csakhogy mutogatni lehessen a címkén olvasható feliratot: „Bácshegyi Olaszrizling a Szörényi-pincéből”.

Lejegyezte: Török Ferenc (2010. december)