A szervezők állítása szerint igazi “autentista” borünnep lesz a július 22-23-án megrendezendő 9. Kürti Borfesztivál, melyre mintegy 10 ezer embert várnak. Az esemény különlegessége, hogy a szőlőhegyen, a tőkék és a pincék között tartják.

A borvidék jellegzetes fajtáiról – rizling, zöld veltelini, kékfrankos, dunaj – elnevezett négy színpad, gazdag és változatos kulturális programok, kézművesek, gasztronómiai specialitások, na és persze jobbnál jobb borok várják a nagyközönséget holnaptól a Komáromtól mintegy 30 kilométerre fekvő szlovákiai Kürtön.

Kürti Borfeszt

A közvetlenül a szőlőhegyen, a borospincék között megrendezendő fesztiválról Kasnyik Tamás, főszervező elmondta, fesztiváljuk mottója a „Szabad kürti borköztársaság“ tulajdonképpen egy hasonlat, ami arra utal, hogy időtálló, belső szabadságot nyújtó és a felületes divathóbortoknak ellenálló értékeket képviselnek. Hozzátette, a kürti szőlőtőkék mindig ugyanazon a helyen vannak, mélyen gyökeret verve a falu fölött húzódó szőlőhegyen. Az idő nem mozdította el őket. A szőlőtőkék saját belső szabadsággal rendelkeznek, melyek ellenállnak a felületes emberi viselkedésnek.

Kürti Borfeszt 2

Az itteni borászok többsége ehhez igazodó filozófia, és ami még fontosabb, technológia szerint készíti borait, nem használnak a mai mainstreamnek megfelelő irányított erjesztésnél megszokott fajélesztőket, enzimeket és adalékanyagokat. A néhány társával együtt az Autentista Chartát jegyző Kasnyik Tamás szerint sokan és sokféleképpen magyarázzák azt, ahogy dolgoznak a szőlőben, illetve a pincében, ők alapítóként, 3-4 borász társával együtt – követve a csehországi, illetve morvaországi “autentista” hagyományokat – szerették volna az “autentista”, ahogy ők mondják, borkészítés szabályait lefektetni. A charta kimondja, hogy mik azok a megengedett, illetve nem megengedett módszerek, eljárások a szőlőben és a pincében, amiket az “autentista” borokat készítő borásznak be kell tartania.

A fesztiválon persze nemcsak itteni, organikus vagy “autentista” borokat lehet kóstolni, hiszen a Kárpát-medence országaiból 65 borász – zömében egyébként mind magyar nemzetiségűek – hozza el tételeit.

Kürti Borfeszt 3

„Minden évben fejlődik a fesztivál, próbálunk egy kicsit mindig többet, újat nyújtani. Idén újdonság például, hogy Pozsonyból borvonat indul Kürtre, és természetesen vissza” – emelte ki még Kasnyik Tamás, aki hozzátette, újdonság a technikai lebonyolításban az is, hogy a megszokott papírformájú zsetonrendszer helyett, fesztiválkártyával kóstolhatják a látogatók a borokat.

A négy színpadon többségében magyar fellépők, népzenei csoportok váltják egymást, de az esték folyamán olyan sztárok is koncertet adnak, mint Tóth Vera, Charlie, Karácsony János és az ABBA Slovakia.

Bővebb információ és a képek forrása: www.facebook.com/strekovfestivalvina