Ma, december 2-án hozták nyilvánosságra, hogy a Magyar Bor Akadémia által gondozott „Év Bortermelője 2016” címet ki nyerte el. A díj nem egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a nyertes bortermelő több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményéért, borainak állandó kiváló minőségéért, azok hazai és külföldi sikereiért, a borszakmáért tett erőfeszítéseiért adományozható. Ez tehát a magyar borászok által elnyerhető legrangosabb hazai kitüntetés, melyet idén Mészáros Pál nyert el. 

MP

2010-ben az Amiért élek című különszámunkhoz hivatásról, családról, hobbiról – már ha egyáltalán létezik ilyen a szőlő szülöttje számára – kérdeztük, ő pedig a következőket válaszolta:

Régi szekszárdi család vagyunk, már az őseim is szőlővel és borral foglalkoztak. Szüretkor nagy családi összejöveteleket tartottunk – a 800 négyszögöl szőlőnket hajnalban kezdtük szedni, vagy negyvenen, délre meg is voltunk. Ma már a szabályok nem engedik, hogy a tágabb értelemben vett családtagok besegítsenek a szüretbe. 4000 tanya és egyben présház őrzi ennek az időszaknak az emlékét Szekszárdon és környékén.

Ha az ember megnősült, kapott ajándékba szőlőt. Én a szüleimtől 600 öl gyalogművelésű kadarkát kaptam. Azzal nagyon sok volt a munka! Mondogattam is mindig, hogy ez háromszoros haszon. Egyrészt, az ember nem költ a kocsmára – nem marad rá ideje. Másrészt meg fizetést sem ad magának – a szőlő csak keresetkiegészítés volt, a fizetést az ember a rendes munkahelyén kapta. Harmadrészt pedig az eladott szőlőért pluszpénzt kap! Szüretkor leadtuk a szőlőt, és este már kezünkbe adták a pénzt. És lehetett venni érte egy személygépkocsit! Ma már három hektárért se kapunk ennyit…

A peresztrojka idején is volt válság, mivel Gorbacsov betiltotta az alkoholfogyasztást. Kész katasztrófa volt, teljesen visszaesett a szőlőfelvásárlás. A rendszerváltás idején pedig még inkább beszűkültek a keleti piacok. Aztán jött az árverés: Szekszárdon a kárpótlási jegyeket szőlőre is be lehetett váltani, de nagyon sok szőlőterület megmaradt. Az emberek a válság miatt nem mertek vásárolni. Én vettem 10 hektárt.

Nem vagyok normális – mondta is mindenki! De végül a több szőlőből több bevételem lett. Ez idő tájt az állami gazdaságok szakszolgálati állomásánál dolgoztam szaktanácsadóként. Talaj- és növényvizsgálatokat végeztünk, így az egész megyében jól ismertem a szőlőt, meg a talajokat. És amikor saját szőlőm lett, már kevesebbet hibáztam. Telepítettem még 30 hektárt, fejlesztettük a borászatunkat is. Ma már 80 hektárunk van. Mivel fokozatosan fejlődtünk, volt időnk hozzászokni a növekedéshez szellemileg, anyagilag és szervezésileg is.

Csak egészséges szőlőt szabad feldolgozni, igyekezve megőrizni a természetes ízeket és zamatokat a borban. A hordós érlelés csak tegyen hozzá a borhoz, de ne vegyen el belőle semmit! Jelenleg a borainkból még Vietnamba és Kínába is exportálunk. Bár az ázsiaiak sokan vannak, kevés bort isznak, és nagyon óvatosak a megrendeléseknél, egyszerre mindig csak keveset rendelnek.

„Megfertőztük” a vejemet is, aki közgazdász, több nyelven beszél, így besegít az üzletkötésbe és a kiállításokon való részvételbe. Lányom, Zsanett időnként a rendezvényeken dolgozik. Péter fiam a marketinges és az üzletkötő, pár éve ő viszi a borászatot.

Nagyon szerettem vadászni, de ez mára már teljesen visszaszorult. Az egykori hobbim, a szőlészet és borászat lett a hivatásom. A barátaimmal havi rendszerességgel kóstolunk és főzünk is hozzá valamit – ez valóságos szertartás!

„Akinél a pince kulcsa, annak sok barátja van” – mondta mindig a nagyapám. És valóban, a bor összehozza az embereket, barátságokat sző. Egyszer egy társaság kóstolt nálunk a pincében. Egyikük, egy külföldön élő magyar felajánlotta, hogy ha lenne kedvünk, látogassunk el Argentínába, segít a pincelátogatások megszervezésében. Buenos Airesben, amint leszálltunk a repülőről, már vittek is tovább bennünket Mendozába a pampákon keresztül, majd át az Andokon. Mindenhol nagyon rendesen fogadtak bennünket. Mindig is szerettem utazni, de az utazásaink mára szakmaivá váltak. Sok mindent láttam és tapasztaltam, jártunk Kaliforniában és Chilében is.

„Függőségbe kerültünk a boraiktól, jönnénk vásárolni” – telefonáltak egyszer Pestről. „Vettünk mástól is, de az nem ízlett annyira.” Bár vasárnap nem vagyunk nyitva, de az ilyen kedves szavakra nem lehetett nemet mondani, kivételt tettünk. Az ilyen észrevételek, vélemények adnak erőt a folytatáshoz. Az ilyen hatások alatt az ember szabadabban kockáztat. A sok pozitív visszajelzés bátrabbá teszi az embert!

További információ: www.magyarborakademia.hu