Tavaly december 15-én ünnepelte 90. születésnapját a somlói, egyben a magyar borászat kiemelkedő alakja, Fekete Béla. A helyi borászok, úgy gondolták, hogy ezt a napot egy közös köszöntővel teszik emlékezetessé az ünnepelt számára.

A legnagyobb titokban szervezett esemény igazi születésnapi meglepetésnek bizonyult. Fekete Béla bácsi csak a Kreinbacher Birtok kóstolótermébe belépve jött rá, hogy bizony egészen más programnak lesz részese, mint amiről a fia előzetesen tájékoztatta. Az ünneplők között a somlói borászok, borbarátok mellett ott voltak más borvidékről érkezett kollégák is.

Fekete Béla, feleségével, Bori nénivel több évtizedes munkával beégette magát a hegy életébe, meg a sziklák közé, fogalmazta meg a magyar borásztársadalom képviseletében korábbi somlói, jelenlegi tokaji borász Takács Lajos, majd a környék polgármesterei, és helyi borászok méltatták az ünnepelt tevékenységét. A somlói Fekete Pince új tulajdonosai részéről Emmert György mondott köszönetet azért a segítségért, amit Béla bácsitól az induláshoz kaptak, és megígérte, szeretnének a pince hírnevéhez méltó borokat készíteni.

Ez az esemény egy óriási meglepetés számomra – mondta az ünnepelt borász, Fekete Béla, majd hozzátette: „úgy érzem nem szolgáltam rá,  mert én csak a dolgomat tettem.  Amikor idekerültem a Somlóra nem gondoltam arra, hogy országosan ismertté válok majd.  Akkor még nagyon kis területen gazdálkodtunk. Akkor azért jöttem ide, mert itt, nem messze a Somlótól nőttem fel, és jól ismertem a hegyet. A Somló egy csodás hely. Aztán mesélni kezdett: „Amikor kicsit eltávolodtam  innen, hiányzott a hegy. Ennek megoldására háromszáz négyszögöles területet vásároltunk a Somlón. Építettünk egy kis pincét, hétvégeken dolgoztunk a szőlőben. Nálunk a családban senki nem foglalkozott szőlőműveléssel, így volt semmi tapasztalatom. A szomszédoktól, a szakirodalomból ismertem meg a szőlőtermelés és a borkészítés fortélyait. Különösen jó volt az együttműködés Györgykovács Imrével.  Közösen végeztünk dolgokat, sokat beszélgettünk, megosztottuk egymással a tapasztalatainkat.  Miután a boraik egyre jobbak lettek, még jobban megjött hozzá a kedvem ehhez a tevékenységhez. Amikor belevágtam a dologba, eszembe sem jutott, hogy a boraink esetleg piacra kerülhetnek. Elsősorban a saját fogyasztásra gondoltunk. Ahogy sikerült egyre elfogadhatóbb borokat készíteni, úgy növekedett évről évre a vendégek száma. Így a nyugdíjazásomkor úgy gondoltam, hogy a korábbi szőlő  kicsi ahhoz, hogy föltaláljam magam, ezért apránként bővítettük a területünket. Végül négy hektárig jutottunk. Ez sem egy nagy terület, nem alkalmas nagy mennyiség előállítására, ezért is törekedtem arra, hogy minőséget termeljek. Sokáig ketten a feleségemmel, Borival végeztünk minden munkát. Csak amikor már bővült a területünk, vettünk igénybe külső segítséget. Sajnálom, hogy itt kellett hagynom a Somlót, de csodák nincsenek, az idő az halad. Nagyon örülök annak, hogy úgy látom jó kézbe került ez a kis gazdaság. Úgy látom, hogy az új tulajdonosok nagyon szépen gondozzák a szőlőt. Azt nem mondom, hogy minden úgy történik, mintha én csináltam volna, de igyekeznek, és biztos vagyok benne, hogy ha az időjárás is kedvez, akkor ugyanazt a minőséget képesek lesznek előállítani, amit nekünk. Végül Béla bácsi köszönetet mondott a jelenlévőknek: Nagyon megköszönöm mindenkinek, aki eljött erre a kis megemlékezésre és köszönöm azoknak, akik segítettek a munkavégzésben! Nem akarok végleg elszakadni a Somlótól, ha lesz rá lehetőségem és az egészségem engedi sokszor látogatója leszek ennek a csodás helynek.

A beszámolót Erős Zoltán készítette a VinCE Magazin számára.