Nemrég jelent meg a tudományos körökben rendkívül tekintélyes Science folyóiratban egy cikk arról, hogy az emberek szaglásának gyengesége csupán 19. századi mítosz. Dr. John McGann, a Rutgers Egyetem pszichológia professzora vitatja azt a hipotézist, mely szerint az emberi szaglás az emlősök csoportjában kifejezetten rossznak számít, a kutató szerint ugyanis a szagérzékelésünk valahol a csoport közepén helyezkedik el.

Fotó: www.vinepair.com

Azzal senki sem vitatkozik, hogy a kutyák légszimata, amikor embert vagy állatot kell követniük, összehasonlíthatatlanul hatékonyabb az ember képességeinél. Azonban úgy tűnik, ha például gyümölcsöket kell felismerni az illatukról, négylábú barátaink alulmaradnak a gazdáikkal szemben.

Korábbi kutatások patkányoknál és egereknél mutatták ki, hogy a 400 emberi szagreceptorral szemben nekik 1000 érzékelő áll a rendelkezésükre. Csakhogy, ahogy dr. McGann rámutat, az emberi agy jóval összetettebb egy rágcsáló agyánál, így nemcsak a szagok érzékelésében, de azok értelmezése során is további erőforrásokkal bírunk. A lényeg – a kutató szerint – a szag természetében rejlik. Egy ember, egy patkány vagy egy kutya más-más szagok azonosításában motivált. Míg emberként nem árt, ha felismerjük a banánt (amit a kutyák alig éreznek), ha meg tudjuk különböztetni a cseresznyét a meggytől, és rájövünk, ki hordoz számunkra ideális(nak vélt) feromonokat, addig kutyaként élelmek, más ebek vagy a gazda illatának beazonosítása az, ami lényeges. Nem csoda hát, ha a bort, amit az ember évezredek óta előállít és csiszolgat, a kutya kevésbé képes elemeire bontani, mint mi, akik szeretettel fogyasztjuk. Igaz, egyelőre rendkívül kevés kísérlet született a kérdésben, pedig az elméleti hipotézisekre a gyakorlatnak kell választ adnia. Az azonban világosan kiderült, hogy míg az emberi szaglás bizonyos szagtípusok esetében használhatatlan, más illatcsoportoknál jelentősen felülmúlja a többi emlős szimatát.

Forrás: The Drinks Business