VinCE Magazin

Pezsegjen a nyár! – Ízelítő a júniusi VinCE Magazinból



Júniusi lapszámunk mi másról szólhatna, mint a nyár velejáróiról: frissítő proseccókról és gyöngyözőborokról, forró Marokkóról, hűs pincékről, ahol ott ragadunk beszélgetni, a lelkes ifjúságról és egy Pál utcai fiúról, meg persze néhány nehezebb témáról, hiszen néha ott hagyjuk a vízpartot, és a ház félhomályában gondolkodunk a fontos kérdésekről.

Frissítő habok között – E havi tesztünkön olasz proseccókat és hazai gyöngyözőborokat kortyolt elszánt tesztcsapatunk. Bár itt is keresték a szépséget és a tisztaságot, most nem a mélységen volt a hangsúly. Míg a proseccók kiegyensúlyozottabb mezőnyt mutattak, addig a gyöngyözőboroknál van még feladat, de így is talált a csapat néhány kiváló tételt.

7 szabadtéri tipp – Akár buborékos, akár más borok mellett döntünk, ha már nyár, menjünk ki a szabadba! És mielőtt egy csodálatos borteraszon vagy mediterrán château-ban élveznénk jól megérdemelt hűs italunkat, dolgoztassuk meg a testünket is. Tekerhetünk a dűlők között, kirándulhatunk a Mátrában, átúszhatjuk a Balatont, vagy törhetünk árbócot a Balatonon – mindegyik kiváló témája lesz az esti, pohár melletti beszélgetéseknek.

Hittel, szenvedéllyel – Villányban jártunk a Pál utcai fiúval: Vecsey H. Miklóssal a Kvassay Pincészetet látogattuk meg, ahol kiderült, egy aláírt focilabda, egy virgonc puli és a fehérborok iránti szenvedély könnyedén összehoz egy színészt és egy borászt. Vajon lesz alkalmunk viszontlátni őket egy fejlámpás zöldveltelini-szüreten?

Megszökni Marokkóba – Utazás rovatunkban a csodák földjére látogattunk el, ahol a vendégjog még mindig szent, és ahol a mentatea elfogyasztása felér egy vallási rituáléval. Fez varázslatos kapuival legfeljebb Marrákes piacai vehetik fel a versenyt, de ne lepődjünk meg, ha elbámészkodva egy óriáskígyót találunk a nyakunkban, vagy ha muszáj megdörzsölnünk a lámpást, mert valahol biztos lennie kell egy dzsinnek.

Étel-öltöztetőnő – Stylist paradicsomoknak? Akár az is lehet, de olykor spárgákat állít csatarendbe, néha tésztákat készít fel a bálra. Vagy mégsem? Milutinovits Panka saját erőből, a Tökéletes sajtosrúd és egy fotómasina segítségével vált ismert ételöltöztetővé.

És a végére egy nehezebb falat: Iršai Oliver – a szőlő/bor, amelynek elkezdték szlávosan írni a nevét. De hol vesztettük el a csatát a kékfrankosért és az olaszrizlingért? Hát, a marketingben, ami nálunk gyerekcipőben jár, a piac viszont nem a fair play-en alapul – aki lemarad, kimarad. A háborút persze még meg lehet fordítani…

További izgalmas és elgondolkodtató témák a júniusi VinCE Magazinban! Hamarosan az újságárusoknál!

Tags: , , , ,

Comments are closed.