VinCE Magazin

Borkóstoló a Nádasdy-vár ódon falai között



Mit ér egy fesztivál bor nélkül, vélhetően erre gondolhattak a sárvári Nádasdy Történelmi Fesztivál szervezői, amikor három évvel ezelőtt először meghirdették  borversenyüket.  Az idén már csaknem száz minta versengett a Nádasdy Történelmi Fesztivál Bora címéért.  A TOP30 bort  sétálókóstoló keretében  mutatták be a borbarátoknak.

A fesztivál borversenyén  az egykori Nádasdy uradalom területe által érintett  borvidékek borászatai vehettek részt,  ezért a szervezők a soproni, a somlói, a badacsonyi, a  Balaton-felvidéki,  és zalai termelőktől várták a palackozott borokat.  Ebben az évben a szlovéniai Muravidékről is érkezett bor, ami nemzetközivé tette a versenyt. Az érdeklődés növekedését mutatja, hogy a 2016. évi 85 mintával szemben  az idén 39 pincészet 91 tételt nevezett gyöngyöző-, fehér-, rosé- és vörösbor kategóriákban.

A zsűri értékelés alapján ebben az évben 26  bor kapott arany, 52 ezüst, és 12 bronz minősítést. A  legjobb tételeket, 10 fehér, 3 rozé, és 5 vörösbort újrakóstolta a bírálók, majd úgy határoztak, hogy egy évig a Nagy-Somlói borvidékhez tartozó, Ság hegyi Dénes Hegybirtok 2015-ös rajnai rizlingje birtokolhatja a Nádasdy Fesztivál Bora 2017 címet.  A fehérborok között badacsonyi Sabar borászat Olaszrizling Single Vineyard 2015 bora bizonyult a legjobbnak. A rozék között az ugyancsak badacsonyi Raposa borászat 2016-os Syrah Kékfrankosa nyert, míg a vörösborok között a soproni Hauer Pince 2011-es Kékfrankos Válogatás kapta a legtöbb pontot.

A verseny TOP30 borával sétálókóstoló keretében ismerkedhettek meg a borbarátok. Nem is akárhol, hanem a Nádasdy-várban lévő Nádasdy Ferenc Múzeum díszes termeiben. Az esemény szervezői Wawrzsák László és Nagy Zita, Takács Zoltán Bálinttal, az intézmény vezetőjével együtt azt találták ki, hogy összekapcsolják a bort és a kultúrát, és lehetőséget kínálnak arra, hogy a látogatók boros pohárral a kezükben megtekintsék a kiállításokat is. Ez ráadásul nem csak egy opció volt, hanem ehhez a borbarátok kaptak egy ösztönzést is a sétára azáltal, hogy borlelőhelyeket a múzeum különböző pontjain rejtették el.

A díszteremben szolid jazz zene mellett tíz bor kóstolására nyílt lehetőség,  további húszat az épület egy távolabbi szegletében találhatták meg a jelenlévők. Ez azonban még nem minden, hiszen a harminc boron kívül további termekben vendégborászatok is bemutatkoztak.  Így a vártoronyban a lendvai Huzimec Zoltáné, akinek 2012-es rajnai rizlingje éppen csak lemaradt a fesztivál bora címről. Itt kóstolhatták  meg az érdeklődők a vasi borászat legjobbjai közé tartozó kőszegi Jagodich Pince, valamint a csempeszkopácsi Mándli Borház borait. Az utóbbi érdekessége, hogy a borászatnak két borvidéken, három térségben: Kőszegen környékén, Bérbaltaváron és Zalában  is vannak szőlőik. A pince ezek között félúton helyezkedik el. A tulajdonos borász, Mándli Tibor  pedig a minap vehette át a  HNT Országos Borversenyének aranyérmét  2016-os Cáki Cserszegi Fűszeres bortáért. A múzeum tiszti ebédlőnek nevezett részében a vulkanikus borok kedvelői találhatták meg a kedvükre valót: a Sabar Borház  badacsonyi kiválóságait Tóth-Gruber Viktor, míg a somlói  Kőfejtő Pince borait Tóth Péter mutatta be.

A  sétálókóstoló során fehér, illetve vörös kortúrán  is részt vehettek  az érdeklődők, bővíthették a poharak világával és a boretikettel kapcsolatos ismereteket is. A  borverseny és a sétálókóstoló  felvezetése a július 14–16. között megrendezésre kerülő Nádasdy Történelmi Fesztiválnak, amelynek része Borbazár program. Itt a  pannonhalmi Cseri Pincészet, tokaji Holdvölgy Birtok, a muravidéki Huzimec Bioborászat, a badacsonyi Istvándy Pincészet, és a Sabar Borház kínálja majd a borait. Természetesen ott lesz az eseményen  boraival a nyertes Dénes Hegybirtok is.

www.nadasdyfesztival.hu

Tags: , ,

Comments are closed.