VinCE Magazin

Ismét nemzetközi versenyeken taroltak a Koch borok



Aranyérmekkel halmozták el Koch Csaba hajós-bajai és villányi borait a németországi Frasdorfban tartott nemzetközi PAR borversenyen. A 2014-ben az Év Pincészete elismeréssel kitüntetett Koch Csaba a világ egyik legnagyobb borversenyén, a Mundus Vinin is aranyérmet szerzett.

Fotó: Koch Borászat

„Engem is meglepett, hogy a PAR borversenyen 95 pontra értékelte a zsűri 2015-ös villányi prémium merlot-mat. Méghozzá azért, mert még jóformán a piacon sincs a bor, úgy vélem, még némi palackérlelés után jut csak fel igazán a csúcsra” – kommentálta Koch Csaba villányi vörösborának eredményét. Persze, nagy meglepetés nem érhette a borászt, mivel két évvel ezelőtt ugyanezen a borversenyen a legjobb vörösbor szintén az ő bora, a Csanád Cuvée 2012 lett 96 ponttal, majd ugyanezt a tételt választotta az ország legjobb vörösborává a Magyar Borszakírók Köre.

Fotó: Koch Borászat

Idén azonban a borász más borait is aranyéremben részesítették: 2015-ös villányi prémium cabernet sauvignonját, valamint 2017-es hajós-bajai Frisch cserszegi fűszeresét. Elsőszériás méthode traditionnelle eljárással készült brut chardonnay pezsgőjét pedig ezüstéremmel méltatták.

Az elismerések számát gyarapítja a Mundus Vinin elért siker is. Utóbbin hat napon át bírálja a 44 országból érkezett több száz szakértő a több, mint 6 000 beküldött tételt. Itt nem könnyű kiemelkedni. Most mégis sikerült Koch Csaba 2012-es villányi cabernet sauvignonjának, amely könnyedén kapott aranyérmet. A díjakkal kapcsolatban a borász megjegyezte: „hosszú évek óta következetesen elismerik a diósviszlói Imrevölgy dűlőin termett borainkat Villányban, országos és nemzetközi versenyeken is. Talán itt az ideje, hogy ezt a dűlőt is az ismertebb villányi „sztárdűlők” közé emeljük!”

Tags: , ,

Comments are closed.