VinCE Magazin

Házasság



Az, hogy Magyarország gasztronómiája sokszínű, nem újdonság. Elég csak a 22 borvidékre gondolni, ahol mindenki megtalálhatja a kedvére való bort Szekszárdtól Egerig, Tokajtól Villányig. Ha azt mondjuk, a bor egyszerre égi és földi jelenség, mámor és malaszt, a jókedv, az öröm, és az élvezet forrása, akkor ugyanez igaz a magyar konyhára is. Élet és bor elválaszthatatlan kapcsolatáról elmélkedett jegyzetében Török Ferenc.

Fotó: Pixabay

Nem kell messze menni, hogy valaki a helyi specialitások „csapdájába” essen, és úgymond az ízek, illatok rabja legyen. Az csak természetes, hogy valamennyi ételcsodához hasonló színvonalú bor is találtatik. Tovább ragozva a bor és az étel kapcsolatát, az is hiteles vélemény, hogy a magyar konyha legalább olyan elismert, mint a magyar bor. Aki kételkedik ebben, gondoljon csak az olimpiai bajnok szakácsainkra, vagy az utóbbi évek Bocuse d’Or sikereire. Nemzetközi diadalból egyik területen sincs hiány, ebben megegyezhetünk.

Étel és bor. Érdekes téma. Ahogy készültem erre a cikkre, arra gondoltam, annyi mindent írtak már az őshonos magyar szőlőkről, az ízletes, zamatos borokról, a hozzájuk társítható sajtokról, ételekről, hogy az írásokat olvasva kicsordul az ember nyála. Nap mint nap jelennek meg új receptek, és aki olvassa, kedvet kap a főzéshez, a borkóstoláshoz, aztán csodálkozik, ha jönnek a plusz kilók. Nincs is ezzel semmi baj, már ami az új recepteket, borokat illeti. A gyakorlott gourmet-ek betéve tudják, melyik ételsorhoz melyik bor, milyen fokon hűtve fogyasztható. Aki nem e szerint étkezik, az kicsit zavarban is lehet, és sajnálhatja is, hiszen nagy földi, és esztétikai élvezetekről marad le. Mert ne szépítsük, egy egy táplálék látványa, tálalása felér egy művészi alkotással. Főleg egy elegánsabb helyen.

Fotó: Pixabay

Képzeljük el! Az érintett belép az étterembe, átböngészi az étlapot, és amikor megkapja szíve, gyomra választottját, bátortalanul nyúl az evőeszközért, nehogy elrondítsa, amit a szakács mívesen készített. Inkább éhes maradna, de az illatok, az ízek utáni vágy, a kíváncsiság, legyőz minden akaraterőt, és elkezd falatozni. És akkor még nem beszéltünk a borról, amely ott árválkodik a poharában. Hol aranyosan csillog, hol halvány rózsaszínen pinkesen üde, fiatalos, hol rubinszínben pompázik, és csak arra vár, hogy kicsit meglötyköld, és szakértő módon beleszagolj a pohárba. Élvezd aromáit, a kehely öblében örvénylő illatorgiát, mert tudja, mihelyt megérzed, azonnal elcsábulsz. Alig várja, hogy a nyelved, a szájüreged is érezze azt a lecsengést, azt a bársonyos ízt, azt a harmóniát, amihez semmi sem fogható. Amit csak egy villányi franc, egy merlot, esetleg egy kékfrankos, vagy egy Szent Grál kadarka adhat meg e földi létben, a tokajiról nem is beszélve.

Nincs menekvés. Az étel és a bor olyan, mint a házasság. És talán attól más valamivel, hogy többször harmonizálnak egymással, mint a valódi házastársak. Mindegy, hogy kacsasült, vagy lazacsteak, esetleg harcsapaprikás, tárkonyos vaddisznópecsenye, báránycsülök, esetleg citromborsos, fehérboros fogasfilé roppanós zöldségsalátával, vagy fűszeres csirkemell rozmaringos sült almapürével, sült zellergyökérrel és pirított burgonyával – hogy csak hétköznapi étkeket említsek – van-e a tányéron, az eredmény ugyanaz.

Fotó: Visit NSW

Falatozunk és finom borokat kortyolunk. Szerencsések vagyunk, hiszen mint említettem, a magyar gasztronómia mindkettőben profi, és amennyire öröm ez, annyira kellemetlen is, mert így az ember nap mint nap a csúcsra tör. Melyik ételt válassza, milyen bort igyon hozzá? Villányit? Esetleg szekszárdit? Vagy Kislakit? Csopakit? Milyen nedű kerüljön a pohárba? Könnyebb, testesebb, vörös vagy fehér? Ha nem tud dönteni, jön a sommelier vagy az üzletvezető, és segít. És amikor már úgy gondolja, minden adott, hogy jól érezze magát, újabb kérdőjel tornyosul előtte. Jó! Megeszi a citromborsos, fehérboros fogasfilét, roppanós zöldségsalátával, illik hozzá könnyű kékfrankos rozé. De mennyit igyon? Hiszen oly finom külön külön a hal és a bor is, együtt pedig különösen. Közben persze kacéran elmosolyodik, hiszen míg az ételből nem kérhet repetát, a bor rendületlenül kínálja magát.

Két pohár után hiányérzete támad. Egy finom desszert is jól esne a nagy erőpróba után. Ez sem egyszerű feladat, hiszen a somlói, a tiramisu, a házi krémes, a túrós palacsinta kvartettből egyik jobban csábító, mint a másik. Arról nem is beszélve, a végén desszertbort is illik inni, mert milyen ebéd, vacsora az olyan, ahol nem érjük el az élvezetek csúcsát? Ha a szerelemben elő is fordul olykor, legalább az étkezésben teljesedjen ki az ember. Ahogy ezt kigondolja, már ott mosolyog a poharában a csillogóan hívogató tokaji Mylitta, és az összes kedvességével, bájával, simogató zamatával behálózza.

Elégedetten, boldogan áll fel az asztaltól. Szájában még érzi a késői szüretelésű bor őszibarackos, gyengéden aszús, kellemesen simulékony utóízét, és örömmel nyugtázza, milyen jó is, hogy ilyen szép párt alkot az étel és a bor… Csak ne váljanak el soha…!

Tags: ,

Comments are closed.