VinCE Magazin

Hogy kerül sör az apácák kezébe?



A brit Lucky Saint nevű, alkoholmentes lagert gyártó cég apácákkal reklámozza termékét.

Fotó: Karmarama

A reklámkampányban ráadásul egy bibliai idézetet is használnak, Péter apostol első levelének ötödik fejezetéből: „Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el.”

A fekete-fehér, igazán művészi fotósorozatot egy brit fotós, Rankin készítette a sörmárka felkérésére, a Karmarama ügynökséggel együttműködésben.

Fotó: Lucky Saint

Bár a márka brit, a szűretlen, 0,5%-os alkoholtartalmú lagert Németországban főzik. Egy palack sör 53 kalóriát tartalmaz, pilseni malátából és hallertaui komlóból készül, és a precíz főzési folyamat során nagyon ügyelnek rá, hogy megőrizzék a sör ízét és karakterét. A reklámkampány nemrég kezdődött, a képek nemsokára London-szerte láthatók lesznek, a sör pedig már megrendelhető a márka saját honlapján, illetve londoni éttermekben lesz elérhető.

Fotó: Karmarama

A Lucky Saint alapítója, Luke Boase elmondta: „Nagyon szerencsésnek érezzük magunkat, hogy Karmaramával és Rankinnal dolgozhattunk együtt az első kampányunkon. Ők is osztoznak a nézőpontunkban, miszerint mindenkinek meg kell adni a lehetőséget, hogy jó minőségű sört fogyaszthasson, akár iszik alkoholt, akár nem.”

Forrás: The Drinks Business

Tags:

Comments are closed.