VinCE Magazin

Februárban furmintozunk



A furmint megkerülhetetlen fajta a hazai borkultúrában: termelők, szakértők, szakírók és rajongók komoly szenvedéllyel érvelnek ellene vagy mellette. Azon túl, hogy véleménye mindenkinek van a furmintról, és annak helyéről a magyar borvilágban, bormarketingben, a kereskedők polcain, a fogyasztók poharában vagy a gasztronómiában, az is bizonyos, hogy érzelmileg is erősen kötődünk a fajtához és borához. Vancsik Ivett írása.

Fotó: Kritiq.eu

A furmint bizalmat kért és kapott a 2000-es Királyudvar Úrágyával, sőt – úgy tűnik – megkerülhetetlenné vált a modern magyar bor pozicionálásában. A budapesti Vajdahunyad várában megrendezett Furmint Február sétálókóstoló pedig a maga páratlanul széles merítésével idén már tizedszer teremtett lehetőséget arra, hogy aktuális képet alkothassunk a törekvések státuszáról, a pincészetek és a borászok koncepciójáról, a stílusok sokszínűségéről és a friss évjárat potenciáljáról. A rendezvény kötelező program a fajta rajongói, értői és termelői számára, de szerencsére ez édes teher, még akkor is, ha az éppen kóstolt furmint száraz.

Megismerhető a furmint?

A „száraz vagy édes” nem eldöntendő kérdés, hiszen ebből a szempontból a furmint hihetetlenül széles skálán mozog: a két végletet a brut nature pezsgő és 80% körüli cukortartalmú eszencia jelenti. A furmint a teljes spektrumon képes remekelni: üde, friss, vibráló és légiesen könnyed formában ugyanolyan elbűvölő lehet, mint hömpölygő, buja, hedonista aszúként. Erre több szép példát is láttunk a Furmint Februáron kiállító borászoktól, Tokajtól a Fertő-tó vidékéig, a Felvidéktől a Szerémségig. A könnyedebb vonalat inkább a női borászok hozták: Újvári Vivien, Rácz Erika, Éless Tímea, Bott Judit, Berecz Stephanie vagy a ruszti Heidi Schröck egyaránt kristálytiszta, elegáns borokat mutattak be. Balassa István 16-os Villő/Mézes-mály furmintja, Lenkey Géza érlelt Marcangolója vagy Kovács Nimródék egri tétele markáns borként szerepel az emlékeimben. Öröm volt megtapasztalni, hogy a nagyobb pincészetek (Tokaj-Hegyaljáról a Grand Tokaj, Pajzos, Royal Tokaji, Oremus, Disznókő) a száraz birtokborokban magabiztosan hozzák a karcmentes minőséget; dűlős boraikban komplexitást, az aszúkban pedig a jól fogyaszthatóság mellett mélységet és izgalmat is tartogatnak. A nem csak nevükben kézműves pincék legjobbjait (így például Alkonyi László tállyai Kalákáját, Somlóról Spiegelberg Stefánt vagy Tóth Barnabást) pedig emlékezetes mikrotételeikért és fáradhatatlan elkötelezettségükért (is) szeretjük.

Fotó: Vancsik Ivett

A fajta sokszínűsége arra csábítja a borászt, hogy kísérletezzen – klónnal, zöldmunkával, a szüreti időpont megválasztásával, élesztővel, cukorfokkal, erjedési hőmérséklettel, seprőfelkeveréssel, hordóval vagy házasítással. Ez azonban néha tévútra vihet, ami nem feltétlenül baj: a félresiklott próbálkozások tapasztalatai egy tanulási folyamat részének is tekinthetők. Tagadhatatlan a fejlődés, hiszen minden évben egyre több hibamentes bort találunk. Ugyanakkor ez önmagában még nem erény, inkább alapkövetelmény, ahonnan tovább lehet lépni az egyediség, a karakteresség irányába, és meg lehet találni az összhangot a fajta, a termőhely és a borász stílusa között.  Nem szégyen egymástól vagy a nagyvilágtól tanulni. A nyitottság, a tudatosság, a tökéletességre törekvés nemcsak a szőlészeti-borászati munkálatok, de az értékesítési lehetőségek és a piacépítés során is kézzelfogható előnyt jelentenek.

Több figyelmet érdemel a karakter

A furmint erősségeiről szóló értekezések szinte kivétel nélkül kiemelik, hogy a fajta képes visszatükrözni a termőhely sajátosságait. Ez így is van, ám még mindig találkoztunk olyan példákkal is, amikor az élesztő vagy a hordó uniformizáló hatása elfedi a dűlős alapanyag egyedi karakterét. Ha ezt szóvá tesszük, a borász egyfajta védekezésképp azzal érvel, hogy a fogyasztói elvárásnak tesz eleget. Hogy a piac formálja-e a borász stílusát, vagy a pincének kell-e kompromisszumoktól mentesen, következetesen járnia a saját útját és megtalálnia a saját piacát? Nem hiszem, hogy erre egységes válasz adható; bor és fogyasztó egymásra találása egy folyamatos kölcsönhatást eredménye.

Fotó: Vancsik Ivett

A kötetlen sétálókóstolókon mindig öröm szót váltani a kóstolótársakkal is. Domián Emese nemzetközi borakadémikus így fogalmazott, amikor az egyediség kérdése szóba került beszélgetésünkben: „Sok pincészet évről évre változtat a szüretelési érettségen, a feldolgozási technológián, ezért az évjárati különbségek nem jelennek meg markánsan a kóstolt borokban. Igazán izgalmas akkor lesz ez a borbemutató, ha a pincészetek már véglegesen megtalálták a saját arculatukat, a saját stílusukat, saját technológiájuk változatlan és az ültetvények véglegesen beálltak, mert akkor majd ténylegesen az évjáratok klimatikus adottságai jelennek meg a borokban.”

A 120 kiállító több mint 250 borát végigkóstolni lehetetlen feladat (pedig évről évre törekszünk rá!), éppen ezért adós maradok a konkrét ajánlással. Domián Emese szerint „ennyi bor megkóstolása után nagyon nehéz véleményt mondani, talán csak egyetlen értékmérőt lehet alkalmazni: melyik borra emlékszel? Az emlékben nyilván nagy hangsúlyt kap maga a bor, ugyanakkor ott van a borász személyisége is, aki az adott tételt a poharamba öntötte, és közben mesélt róla.” Tervezzünk tehát borvidéki túrákat, pincelátogatásokat, keressük a teljes borélményt, és találkozzunk a következő Furmint Februáron is!

Tags: , ,

Comments are closed.