VinCE Magazin

Angelo Gaja az Év Borásza



A düsseldorfi ProWeinon jelentették be, hogy Angelo Gaja nyerte el a Master of Wine Intézet Az Év Borásza 2019 díját, amelyet 2011 óta minden évben közösen ad át az intézet és a the drinks business.

A Gaja birtok parcellái

A díj minden évben egy meghatározó bortermelő teljesítményét ismeri el, a díjazottat tekintélyes borszakértők egy csoportja választja ki, akik között például olyan Master of Wine-ok vannak, akik egyben borászok is, illetve a díj korábbi nyertesei.

„Nem tudok olyat említeni, aki jobban megérdemelné ezt a díjat. Angelo soha nem félt attól, hogy szembe menjen a konvenciókkal és a normákkal, de mindig a magas minőséget és a kiválóságot tartotta szem előtt” – mondta el Adrian Garfoth MW, a Master of Wine Intézet elnöke.

Angelo Gaja / Fotó: Wine&Spirits

Angelo Gaja 1940-ben született az olaszországi Albában. Borászatot és közgazdaságtant tanult, majd 1961-ben csatlakozott a családi vállalkozáshoz, 1969-ben pedig átvette a Gaja Borászat irányítását.

Az ikonikus olasz pincészetről márciusi lapszámunkban Németh Ágnes cikkét olvashatják, akinek volt szerencséje ellátogatni a legendás birtokra, és helyben is megkóstolni a pincészet világhírű tételeit.

Hogy mit érthetett Adrian Garfoth MW azon, hogy Angelo Gaja mindig is arra törekedett, hogy magas minőségű borokat készítsen?

„Minden egyes parcellát nagy becsben tartanak, legidősebb ültetvényeikre pedig egyfajta génbankként tekintenek: ha egy tőkét pótolni kell, az öreg tőkék hajtásait használják, hiszen annak a növénynek az »emlékezetében« benne vannak az elmúlt évtizedek. A pincében hasonló természetes, ám kifinomult praktikákat alkalmaznak, ilyen az egyes parcellák termésének külön érlelése, és a különféle hordók átgondolt használata. Sokféle hordójuk van, többek között osztrák Stockinger is, és mindegyiket ahhoz a borhoz »vetik be«, amelyikhez szükséges, figyelembe véve a hordót alkotó tölgy pórusainak sűrűségét, a dongák oxigénáteresztő képességét. Mindez a tudatos kifinomultság maximálisan jelen van a borokban is” – írja Németh Ágnes.

A díj elnyerésével kapcsolatban így nyilatkozott Angelo Gaja: „A karrierem elején úgy néztem a Master of Wine-okra, mint specialisták egyedülálló klubjára, akik egy hatalmas és elérhetetlen kultúra birtokosai. Amikor 1973-ban, Barbarescóban fogadtunk egy csapat Master of Wine-t, azokat a borainkat kínáltuk nekik, amelyeket mi magunk a legjobbaknak tartottunk. Ők azonban csak az 1961-es évjáratunkat méltatták, a többiről lesújtóan nyilatkoztak. Először nagyon elkeseredtem, később azonban rájöttem, hogy igazuk volt. Hasznos lecke volt ez, amelyből sokat tudtunk meríteni, és segített megtalálni az utat boraink tisztaságához. Az évek során számos Master of Wine-nal volt alkalmam találkozni, és mindig tanultam tőlük valamit.”

Forrás: The Drinks Business

Tags: , , , , ,

Comments are closed.