VinCE Magazin

Garamvári kapta a Magyar Bor Akadémia életműdíját



Garamvári Vencel borász és pezsgőmester, a magyar borász közösség egyik meghatározó alakja és a pezsgőgyártás hazai úttörője vehette át a Magyar Bor Akadémia átal kibocsátott életműdíjat, több mint 5 évtizedes munkájának elismeréseként.

A szőlő művésze – így jellemezték a Magyar Bor Akadémia 2019-es díjátadóján Garamvári Vencelt, egyaránt dicsérve ezzel személyes tudását és a magyar bor- és pezsgővilágban elért eredményeit. A neves borász és pezsgőmester már 2006-ban is elnyerte az “Év bortermelője” kitüntetést, illetve az általa vezetett Garamvári Szőlőbirtok az “Év szőlészete” díjban részesült. Életútját az Akadémia által idén másodjára átadott életműdíj koronázza. A díjazandó személyeket a borakadémikusok, a magyar szakmai csúcs tagjai javasolják, akik közül a Magyar Bor Akadémia elnöksége egybehangzó döntése alapján választották ki a balatonlellei szőlőművészt – nem csupán országosan és nemzetközileg elismert szaktudása, de a magyar bor ügyéért folytatott tevékenysége elismeréseképpen.

Ahogy Szabó Editnek megfogalmazta néhány évvel ezelőtt a VinCE Magazin beszámolójában Garamvári Vencel, Nem a francia pezsgőt kell utánozni, hanem itthon kell jót csinálni. Mi az évjárati hatásokat is igyekszünk megjeleníteni a palackban, és a fajta szerepének is nagyobb jelentőséget tulajdonítunk, mint Champagne-ban. Nálunk a harmónia megalkotása, valamint az íz-és zamatgazdagság mellett a frissesség megőrzése a legfontosabb szempont.”

Tags: ,

Comments are closed.