VinCE Magazin

 Újabb Tornai-trófea az International Wine Challenge-en



A világ egyik legnagyobb presztízsű borversenyén, a londoni International Wine Challenge-en az aranyérmes borok közül választják ki a legjobbak közül is legjobbakat, ezek kapják a trófea díjat. Ilyen elismerés idén már negyedik alkalommal került a somlói Tornai Pincészethez. A 2017-es (előjegyzés után kapható) idén trófea-díjjal kitüntetett Top Selection Grófi Hárslevelűt is megkóstolhattuk néhány napja a Kóstolom borbárban. 

 

A Somlón a hegy vulkanikus talajának, a klímának és a helyi fajtáknak köszönhetően semmihez sem hasonlítható karakterű borok készülnek. A Tornai Pincészet, amelyet 1946-ban alapított Tornai Endre, ma már 65 hektáros, szortimentjében a kereskedelmi láncokból is ismert alapborok mellett kiemelkedő helyet kapnak a különleges, hosszan érlelhető tételek, amelyek rendre jelentős díjakkal térnek haza a nemzetközi versenyekről. 

A londoni International Wine Challenge-re idén csaknem 50 országból neveztek 15 ezernél is több tételt, amelyek közül csak az kaphat aranyérmet, amelyet három, legalább 10 szakértőből álló zsűri erre érdemesnek talál. Az aranyérmesek közül egy újabb kóstolással választják ki a kategóriagyőzteseket, ezek kapják az úgynevezett trófea díjat.  

Július elsején Tornai Tamás vezetésével kóstolhattuk meg 2019-ben trófeadíjjal kitüntetett 2017-es Grófi Hárslevelűt. Tamás elmondta, hogy ez a díj nem csak a pincészetnek, hanem a szőlőfajtának és a terroirnak is dicsőség. Az egyik újságíró kérdése arra vonatkozott, hogy miért nem igyekeznek nagyobb ismertséget szerezni a pincészetnek belföldön, ám erre Tornai azt válaszolta, hogy egyre kevésbé van rá szükségük, hiszen a versenyeknek köszönhetően már több külföldi megkeresésük volt, és az elmúlt évek sikereinek eredményeképpen a nemzetközi borszakma figyelmét is felkeltette a Somló, például van olyan párizsi borbár, ahol megtalálhatóak a Tornai borok. 

A július 1-i borkóstolón nemcsak az idei díjazott, hanem a korábbi években elismert borok is kóstolhatók voltak, köztük a 2017-es és 2013-as Top Selection Grófi Juhfark, a 2018-as Friss Zenit, illetve a 2015-ös Aranykönny nevű desszertbor, 92 g maradékcukorral. A kóstolósor érdekessége pár régebbi tétel, amelyek kiválóan reprezentálják azt a hosszú érlelhetőséget, amelyre Somló képes, bár a 2011-es Aranyhegy Juhfarkon már érződött a kor. 

A trófeával jutalmazott Grófi Hárslevelű kizárólag előjegyzéssel érhető el, kereskedelmi forgalomban nem kapható. Ahogy az International Wine Challenge bírálói írják a borról: „Gazdag és mézes, körtével, barackkal és egy kevés édességgel. Nagyszabású, mégis kiegyensúlyozott. Imádjuk!”

 

Az idei IWC eredményekről itt írtunk részletesebben.

 

(sajtóközlemény alapján)

Tags: ,

Comments are closed.