VinCE Magazin

Bacsó András: Tokaj-Hegyalja filozófusa



Bacsó Andrást a Folyékony arany című filmben láthatjuk viszont a mozikban. Az Oremus birtokigazgatója saját történetéről, gondolkodásmódjáról, a generációkat összefogó filozófiáról mesélt immár több mint egy évtizede Megyeri Sárának.

 

Ennyi idős korára már el sem tudja az ember képzelni, hogy más is lehetett volna, mint borász. Tokaj-Hegyalján születtem, apám kádár volt, volt egy kis szőlőnk is. Ki akartam törni a faluból, tanulni szerettem volna, meg sem akartam állni Párizsig. Abban az időben ez nem volt egyszerű, úgyhogy maradt Budapest, a Kertészeti Egyetem borászati fakultása, azt követően pedig visszajöttem Hegyaljára. 

A rendszerváltás legnagyobb vívmánya Tokajban az volt, hogy valamiképpen újjáéledt az államosítás előtti birtokszerkezet, ha nem is abban a formában, mint 80–100 évvel ezelőtt. Így sikerült biztosítani azt a történeti folytonosságot, ami a világ nagy borvidékeinek birtokszerkezetét is meghatározza. 

A szándék mellett a megfelelő tőke is rendelkezésre állt azon az újjászerveződő nagybirtokon, ahol 1993-ban kezdtem pályafutásomat. Ma már természetes, hogy ezek a birtokok léteznek, de akkoriban nem volt ennyire evidens. Talán sorsszerű, hogy az egyetemen a szőlészeten kívül a hajdan volt birtokok története érdekelt igazán, ezek az ismeretek nagyban segítettek átlátni az akkori helyzetben rejlő lehetőségeket. 1985-től már el tudtam utazni néhány helyre Nyugat-Európában, így megismerhettem az ottani birtokok viszonyait, és párhuzamot tudtam vonni köztük és Tokaj- Hegyalja múltja, jelene, jövője között. Nagyon érdekes feladatnak találtam és találom ma is egy ilyen birtok revitalizációját. 

Hatalmas nyitott kérdések voltak Tokajban a ’90-es évek elején, amelyekre ma már egyértelmű a válasz. Újra kellett gondolni a borféléket, ezek készítésmódját, hogy ne csak a hagyományoknak, hanem a világtrendeknek is megfeleljenek. A szőlőket újra kellett telepíteni a megfelelő helyre, megfelelő tősűrűséggel, hogy attól kezdve minden csak a minőségnek legyen alárendelve. Meg kellett várni, hogy ezek termőre forduljanak, aztán ki kellett kísérletezni a hajtásválogatást, a fürtválogatást, a hozamkorlátozás mikéntjét. Majd körül kellett néznünk a világban, hogy mennyit fejlődött például a kádáripar azóta, mióta mi lemaradtunk tőle, és meg kellett keresnünk a régi kádárokat, hogy miként dolgoztak ők egykor Hegyalján. 

Egy családi borászattól eltérően egy birtoknak minden esetben egyfajta alapfilozófiára kell épülnie. Ha ez megszületik, onnantól az egyes személyek már háttérbe vonulhatnak. Ahhoz, hogy valaki itt dolgozzon, az alapos szakmai tudáson és műveltségen kívül ezt az alapfilozófiát is magáévá kell tennie: ekképpen működhet úgy a birtok, hogy mindenki tudja, mi a teendő egy adott kérdésben, anélkül, hogy én bármit is mondanék. Ez a filozófia természetesen egy élő, dinamikus dolog, meghatározza egy birtok fejlődésének ívét több évtizeden vagy évszázadon keresztül. Be kell látni, hogy egy ember életének egy szakaszában rendkívül termékeny és kreatív, de megvan az ideje a generációváltásnak is. Ha a birtok presztízsét és életét tartjuk szem előtt, akkor, ha valahol esetleg rés támad, könnyebb pótolni egy új szakemberrel anélkül, hogy a fejlődés íve törést szenvedne. 

Megunhatatlan. Egyik percben még a kádárral beszélem át, hogy a zempléni tölgyek mellett kicsit nagyobb hangsúlyt fektessünk az amerikai tölgyre, egy órával később pedig egy külföldi kutatóval keresünk 50-60 éves ültetvényeken olyan öreg klónokat, amelyek segítenek megismerni az államosítás előtti szőlőművelést. Másnap pedig adódhat egy rövidebb út: Európa ma már nagyon kicsi és nagyon gyorsan bejárható. 

Rajta kívül nincs különösebb hobbim, a bor annyira kitölti az életem. Nagyon szeretek utazni, de az utazáshoz rengeteg idő kell, ami sajnos nincs. Ha éppen adódik egy kicsi, akkor inkább elvonulásra van szükségem, elmélkedni vágyom, és főképpen olvasni. Nem feltétlenül a borról… 

Mára az emberek – a gazdasági fejlődésnek is köszönhetően – egyre magasabb szinten akarják élni az életüket. Szinte művészi szinten szeretnék alakítani a mindennapjaikat is, legyen szó a munkájukról, a kapcsolataikról vagy a gasztronómiáról. Szeretnének minél jobb borokat inni, viszont csak annyit akarnak róla tudni, amennyi elég ahhoz, hogy eligazodjanak a borok rendkívül bonyolult világában. Ezt a nagyon érzékeny egyensúlyt kell eltalálnunk ahhoz, hogy sikeresek legyünk. 

Van bennem drukk! Minden egyes palack kinyitása előtt! Akkor is, ha éppen a piacra bevezetés előtt kóstoljuk, akkor meg pláne, ha mondjuk London vagy egy másik európai város egy elegáns éttermében bontják ki, és többen is állnak körülöttem… De valódi, bizsergető örömöt tud szerezni, ha valahol külföldön magyar borral találkozom, származzon az valamelyik hegyaljai birtokról, vagy egy másik borvidékünk nevesebb termelőjétől. Melengető érzés, hogy egy ember otthon nagyon sokat dolgozott vele, most pedig eljutott ilyen messzire, hogy örömöt vigyen a világ másik csücskébe. 

 

Comments are closed.