VinCE Magazin

Maróti Attila: “Egyszerű ember vagyok, egyszerűen is élek”



Nevét méltatlanul kevesen ismerik, pedig 2019-ben az ő olaszrizlingje lett az Országos Borverseny legjobb fehérbora. Maróti Attila a Mátrai borvidéken él és dolgozik, 50 hektáros birtokának gyümölcsét jórészt eladja, amiből viszont bort készít, annak az egész ország csodájára jár!

“Minden nap hajnali ötkor kelek, viszem az embereket dolgozni, aztán nincs megállás. A saját magam rabszolgája vagyok. Hevesen születtem, a nagyszüleim mezőgazdasággal foglalkoztak. Paradicsom, dohány termett a földjeiken, és volt szőlő is, de inkább csak saját fogyasztásra. Abban az időben még úgy tartották, hogy egy fiúgyereknek legyen szakmája is az érettségi mellett, így a hevesi gimnázium helyett az egri mezőgazdasági szakközépiskolában tanultam tovább. A gimibe amúgy se vettek volna fel, sose voltam mintagyerek.

A szakközépiskolát nagyon szerettem, negyedikes koromban meg is nyertem gyümölcstermesztésből az országos tanulmányi versenyt. Volt egy fantasztikus tanárunk, aki végigvette velünk a borászati szakiskola anyagát, és abból is sikeres vizsgát tettem, így esett, hogy az érettségi mellett már két szakmám is volt, amikor felvételiztem a gyöngyösi főiskolára. Igazi tekintélynek számított a tanszékvezetőnk,  dr. Szőke Lajos, szakmai és emberi értelemben egyaránt. A szőlészetet tőle tanultuk, a borászatot pedig a budapesti Kertészeti Egyetem professzoraitól. Nagyon színvonalas oktatást kaptunk, sok ma ismert borásszal koptattam együtt a padot. Évfolyamtársam volt például Mérész Sándor, az Etyeki Kúria főborásza, Liptai Zsolt, a Pannonhalmi Apátsági Pincészet birtokigazgatója pedig egy évvel alattam járt.

A családom nem volt jómódú, ezért elhatároztam, hogy január 7-re minden évben végzek a vizsgáimmal. Aztán szőlőmetsző brigádokat szerveztem, és végigdolgoztam a januárt, így segítettem be a családi kasszába. Harmadéves voltam, amikor valaki megkérdezte, nincs-e kedvem kibérelni a 0,3 hektáros ültetvényét. Ráálltam, így diplomám még nem volt, de szőlőm már igen. 1995-öt írtunk, ha valaki akkoriban tisztességesen dolgozott, nem kellett sokat várnia arra, hogy a munkáját pénzre váltsa. A szőlőnek megvolt a maga jövedelemtermelő képessége, viszonylag jól tudtunk haladni egyről a kettőre. A fiam megszületéséig, vagyis 2000-ig az árbevételem 100%-át visszaforgattam a rendszerbe.

A diploma után Szőke professzor kérésére a kertészeti tanszékhez tartozó gazdaságban maradtam, én üzemeltem be az új szőlőfeldolgozási technológiát. Innen közalkalmazotti áthelyezéssel az egri kutatóintézethez kerültem pincevezetőnek, ott is eltöltöttem három évet. Időközben a saját kis birtokom már 8 hektárosra duzzadt.

Egyszerű ember vagyok, egyszerűen is élek, nincsenek különösebb vágyaim. Gyerekkoromban megtanultam, hogy mit jelent a kemény munka, és soha nem bántam, ha sokat kell dolgozni. Saját céget alapítottam, a megtermett szőlőt külföldi és hazai partnereknek értékesítettük, és a számok igazolták a döntés helyességét.

Fotó: Vető Gábor

Jelenleg 50 hektáron gazdálkodom, ebből 45 hektárt már én telepítettem. Tizenhét szőlőfajtával dolgozom, ennek minden előnyével és hátrányával. Az ember nem gondolná, de tényleg van előnye is, hogy ilyen széles a fajtaválaszték, mert a változó piacokat sokkal könnyebb lekövetni. Nagyjából 8000 palackot töltök meg borral évente, a többi termést értékesítem. Irsai Olivért és kékfrankos rozét készítek tartályban, de lehet, hogy az Irsaiból nemsokára habzó lesz, talán traminivel és más illatos fajtákkal házasítva. A prémium boraimhoz részben Visontán, a Csókás-dűlőben szüretelem a kékfrankost és az olaszrizlinget, részben a Sárhegyen a királyleánykát, a chardonnay-t, a zenitet, de kékfrankos és olaszrizling itt is terem. A Sárhegy a Mátra legizgalmasabb termőterülete, magas a napsütéses órák száma, és a borokban nagyon jól megmutatkozik a termőhelyi jelleg. 2001-ben palackoztam onnan először olaszrizlinget. Szeretem a szőlőt járni, de talán ide megyek leggyakrabban, annyira szép. Amúgy sem árt, ha az ember körülnéz időnként, a szőlőtermesztés nagyon komolyan igényli az élő munkaerőt, és a gazda személyes jelenléte jótékonyan hat a teljesítményre.

Az olaszrizlingem az aranyérem mellé a legjobb fehérbor címet is kiérdemelte az idei Országos Borversenyen. Nagyon büszke vagyok rá, jólesik az elismerés. Szeretem a borversenyeket, bírálni is örömmel megyek. Régen még büntetésszámba ment, ha bírálni hívták az embert, de már olyan jók a borok, hogy élvezet őket megkóstolni.

Visonta csendes, barátságos falu, itt található a pince, a kóstolóterem, és a területeim is itt vannak a közelben. Az ültetvények bővítését már nem tervezem, bár néhány szomszédos parcellát megvásárolnék szívesen. A palackos boraim mennyiségét, azok jövedelemtermelő képességét viszont egyaránt szeretném növelni. Most fejeztem be a 25. szüretemet. Megtehetném, hogy hátradőlök, mert azzal, hogy ezek a borok elkészülnek, nekem nem lesz se több, se kevesebb. Amennyit befektetek, annyi jön vissza, nyerni nem lehet rajta. De ezt tanultam, visz a lendület, szeretek a borral dolgozni, és örülök, ha valami tényleg jól sikerül.

A fiam elsőéves az egyetemen, nagyon jó érzékkel nyúl a borhoz. Már tízévesen megmondta az illatából, hogy mi van a pohárban. Most hallgat egy kis közgazdaságtant, de ha még utána is érdekli, mehet akár külföldre, akár itthon egy másoddiplomás képzésre borászatot tanulni. Már most szívesen jön velem, besegít a kóstolókba, aztán majd meglátjuk, mit hoznak az évek.”

 

Szerző: Szabó Edit

A cikk a VinCE magazin 2019. novemberi számának “Borászportré” rovatában jelent meg.

Comments are closed.