VinCE Magazin

Egymásra vigyázva – Mészáros Pál pincészeténél jártunk



Mészáros Pál – ez áll a címkéken, így ismeri mindenki a borokat – ám a név mögött nem egy ember, hanem egy egész család áll. A hetvenéves édesapa ma már inkább csak tanácsot ad, s halkan figyelmeztet, ha netán valaki elmulaszt egy teendőt a szőlőben, de az üzletet a „gyerekek” viszik: a borászatot Péter, a szállodát és éttermet Zsanett.

 

TRADÍCIÓ ÉS NYITOTTSÁG

A borász: Mészáros Péter

VinCE: SOK BORÁSZATNÁL GONDOT OKOZ A GENERÁCIÓVÁLTÁS, NEHEZEN ADÓDNAK ÁT A STAFÉTÁK. ITT, ÚGY TŰNIK, EZ GÖRDÜLÉKENYEN MENT.

MÉSZÁROS PÉTER: Nem tenném ezt teljesen múlt időbe, ez a folyamat – noha a szakmai munka nagy részét már valóban én viszem – részben még ma is tart. Kisgyerekekként gyakran mentünk ki édesapámmal, nagyapámmal a szőlőbe, de ezekre az alkalmakra örömteli élményként emlékszem vissza, mert nem volt soha kötelező kapálni vagy kötözni, inkább csak játszottunk a sorok között, amíg a felnőttek dolgoztak. Még középiskolásként sem ez a szakma volt számomra a fő csapásirány, bár a munkákba akkor már bekapcsolódtam, álltam a pult mögött borfesztiválokon,  néztem, hogy készül a címke, a palack, és persze továbbra is jártam ki a szőlőbe. Mezőgazdasági technikumban tanultam, érdekelt a kertészkedés, a növénytermesztés, de akkoriban még nem volt magától értetődő, hogy pusztán borászként meg lehet élni, s annak idején minden szekszárdi borásznak volt egy főállása is. Az egyetemi felvételire azonban már kiforrt a választásom, így a Corvinuson végeztem szőlész-borászként.

VinCE: A KEZDETI KIS CSALÁDI ÜLTETVÉNYBŐL PEDIG AZÓTA SZÁZHARMINC HEKTÁROS BIRTOK LETT, ÉVI EGYMILLIÓ PALACKKAL.

M.P.: Ezt is folyamatában kell értékelnünk, akár a generációváltást. A nyolcvanas években, ahogy szinte minden szekszárdinak, nekünk is nagyjából egy fél hektáros területünk volt, közel a városhoz, szinte karnyújtásnyira. Először azoktól a rokonoktól, barátoktól vásároltuk fel a területeket, akik már fárasztónak találták, hogy naponta kijárjanak a szőlőbe, később pedig a kárpótlási jegyekből sikerült szőlőművelésre alkalmas területeket venni: a bodzási és a hidaspetrei rész például így került hozzánk. A birtokrendszerünk ma is elég szétszórt, ha úgy tetszik, a város negyven
kilométeres körzetében szinte minden település határában ott vagyunk. A nagyapám kétszázéves pincéjében kezdtük a feldolgozást a kilencvenes évek elején, s akkoriban alakult meg nagyjából ezer hektós kapacitással a Mészáros Pál Borászat. Később az elsők között vásároltunk acéltartályokat, s tértünk át a modernebb technológiára, például az almasavbontásra. Egy szintén kárpótlásként kapott területen pedig zöldmezős beruházással épült fel az a korszerű feldolgozó, ahol a fehér-, rozé- és vörösborokat készítjük.

VinCE: A SZEKSZÁRDI BORVIDÉK 2200 HEKTÁROS, VAGYIS NEM MONDHATÓ NAGYNAK, MÉGIS NAGYON ERŐS SZÍN AZ ORSZÁG BORVIDÉKEINEK PALETTÁJÁN…
M.P.: – Talán éppen a „kicsiség” az egyik előnyünk: nálunk mindenki mindenkit ismer, szinte minden családnak van „tanyája” – ahogy errefelé a présházas, pincés szőlőbirtokokat hívják –, a helyiek büszkék a borokra, kötődnek hozzájuk. A szüreti napokra például a legtöbben vendégeket hívnak, ilyenkor gyűlnek össze a távoli rokonok, barátok, a külföldön dolgozók erre az időszakra időzítik a szabadságukat, rég elszármazott szekszárdiak térnek vissza a városba. Jó az együttműködés a borászok között is: mindenki készít például Fuxlit, a sillerünket, van szekszárdi üveg, s ott az Etalon, ami négy helyi borászat, a Takler, az Eszterbauer, a Mészáros és a Bodri közös vörös cuvée-je. Itt van a legtöbb Év Bortermelője, s erről borvidékről hárman is bent vagyunk az Országos Borbíráló Bizottságban, ami nagy szakmai elismerés.

VinCE: HA MÁR A HŰSÉG KERÜLT SZÓBA: MENNYIRE RÖGZŐDTEK A MEGLÉVŐ FAJTÁK A BORÁSZATBAN, VAN-E MÓD ÚJAKKAL KÍSÉRLETEZNI?
M.P.: Abszolút nyitottság – ezzel a két szóval tudnám a hozzáállásunkat jellemezni. Részben ezért is van ennyiféle borunk, mert minden egyes fajta egy újabb kihívás, s mi szeretjük az újítást, az innovációt. Jó példa erre a malbec, amibe egy argentin szakmai út során szerettünk bele, nem mellékesen egy jó marhasült mellett poharazgatva. Száz-kétszáz tőkét szerettünk volna belőle telepíteni itthon, leginkább a magunk örömére, ugyanígy hússütögetés mellé, de a legközelebbi francia oltványkészítőnél 2500 tő volt a „minimumrendelés”, és ez egy félhektáros területet igényelt.
Eltelepítettük, 2011-ben hozta az első igazi termést, s nagyon szép bor született belőle. Megmutattuk más szekszárdi borászoknak, nekik is tetszett, elfogadták, s így két évvel ezelőtt bejegyeztük a fajtát szekszárdi malbec néven a borvidékre. Ha úgy tetszik, egy tradicionális világfajtával itthon úttörő szerepet vállaltunk.

fotó: Furmint Photo / Dancsecs Ferenc

CSALÁDI HANGULAT ÉS CSÚCSGASZTRONÓMIA

A szállodavezető: Mészáros Zsanett

VinCE: KEZDETBEN VALA A BORHÁZ…, KEZDHETNÉNK ÍGY IS A BORGASZTRONÓMIÁRA ÉPÜLŐ NÉGYCSILLAGOS HOTEL MEROPS TÖRTÉNETÉT.
MÉSZÁROS ZSANETT: Valójában először csak a borászat volt, a vendéglátás később kezdődött, miután a vendégek már nem csak bort akartak vásárolni, hanem kóstolni is szerettek volna. Így jött létre először a Kossuth utcában a borházunk, ahol manapság is tartunk rendezvényeket. A borkultúra fejlődésével azonban újabb igények jelentkeztek, már nemcsak csoportok jelentkeztek, hanem két-három fős társaságok, akik borkorcsolyát is kértek, netán aludni is szerettek volna valahol. Az étterem építése már korábban körvonalazódott, de szerencsénk volt, mert a borházunkkal átellenben lévő utcában egymás mellett három telek is eladóvá vált, így nagyobb léptékben kezdhettünk gondolkodni: ez lett a harminckét szobás, 160 fős rendezvényteremmel, étteremmel és wellness-részleggel is kiegészült szálloda.

VinCE: EGY ILYEN LÉTESÍTMÉNY ARRA IS SZOLGÁL, HOGY TÖBB NAPRA MARASZTALJA A BORKEDVELŐKET A BORVIDÉKEN, AKIK ÍGY MÁS BORÁSZATOKAT IS FELFEDEZNEK,
A VÁROST IS JOBBAN MEGISMERIK.

M.ZS.: Lokálpatriótaként ez is fontos szempont, ahogy az is, hogy éttermünkben a helyiek, de akár az idejövő üzleti partnereik számára gyors ebédet vagy épp degusztációs menüt is kínáljunk.
Van olyan külföldi vendégünk, aki hetente két-három napot tölt a szállodában, s már úgy érkezik meg hozzánk, mintha hazajönne: a kedvenc szobáját kapja, s szinte családtagként köszöntjük.

VinCE: A MÉSZÁROS-BOROK MENYIRE KÖZPONTI ELEMEI A SZÁLLODÁNAK?
M.Zs: Egymásra épülnek a szolgáltatások. Az étteremben valamennyi borunkat meg lehet kóstolni, s ehhez nem kell belőlük egy egész üveggel vásárolni, vagyis akár az egész szortimentet megismerhetik a vendégek egy hétvége során. De a borházba is szervezünk kóstolót, ha autentikus környezetben tennék ezt. Vannak ételek, amelyeket a borainkkal készítünk, s az
étlapon is minden fogáshoz kínálunk megfelelő fajtát, hogy megkönnyítsük a döntést.

VinCE: A SZÁLLODA NEVE MAGYARUL AZT JELENTI: GYURGYALAG.
M.ZS.: Ez egy nagyon kedves, színes kismadár, kedveli a löszös domboldalt, így Szekszárdon igen elterjedt. Édesapám is nagyon szereti, nem véletlenül nevezte el az egyik nagy cuvée-nket
Ohmeropsnak. Az a hitvallásunk, hogy egymásra vigyázva és egymást tisztelve jobban boldogulunk: mi vigyázunk a madarakra, nem háborgatjuk őket, így békében nevelhetik a fókáikat.
Cserébe ők elpusztítják a kártevők egy részét, így jóval kevesebbet kell permeteznünk az ültetvényen, s szebb borok készülhetnek. Mindenki jól jár.

fotó: Furmint Photo / Dancsecs Ferenc

A KADARKA EZER ÍZE

Az alapító: Mészáros Pál

Véletlenül csíptük el, csak ebédelni ugrott be a Meropsba, sárgaborsógulyásra és mákos gubára. A munka dandárját most már a gyerekei végzik, de a 2016-os Év Bortermelője nem olyan embernek tűnik, aki hátradőlne a fotelben, s csak élvezné a munkája gyümölcsét…

MÉSZÁROS PÁL: Hát, azt például élvezem, hogy mindennap ilyen környezetben ebédelhetek, jóleső érzés, hogy ezt mi teremtettük. Ha nem is napi szinten, de tudom, hogy mi történik a szőlőben és a borászatban, odafigyelek, és ha valamit rossz irányba látok elindulni, szólok. Itt, az étteremben is a boraink vesznek körül, s mindig nyitva van számomra egy palack a kedvencemből, a mészi kadarkából.

VinCE: AMINEK LEGENDÁS TÖRTÉNETE VAN…
M.P.: Nagy túlélő. A nagyapám szőlőjében volt egy tőke – igen, egyetlenegy – ami a rézsű szélén állt, s minden évben nagyon jól cukrosodott. Ezt soha nem tettük bele a borba, hanem a fürtöket vagy megettük, vagy megvártuk vele a karácsonyt, amikor kissé mazsolásodva ehettük meg a szemeket. Ez az egy tőke valamiféle csoda folytán túlélte a filoxéravészt is. Kísérletképp három vad alanyba beoltottuk, így lett három újabb tőkénk. A termésből bevittem a Pécsi Kutatóintézetbe, ahol az akkori igazgató, a legendás Diófássy Lajos lelkesen felkiáltott, hogy hiszen ez egy régi pontusi
(közép-európai) fajta. A három tőkéből kísérletképp százötven lett, a fél hektárról gyönyörű kadarkát szüreteltünk, s annyira megszerettük, hogy ma már öt hektáron csak ilyet termelünk. Bejegyeztettük mészi kadarka néven, s az uniós védettséget is megszereztük rá. A belőle készült bort Szent Grálnak nevezetük el, mert hiszek abban, hogy isteni segítség nélkül ez a történet nem született volna meg.

VinCE: MIT SZERET EBBEN A BORBAN?
M.P.: A válaszhoz muszáj megkóstolnia – s már inti is a pincért –, mert az kevés, ha csak beszélek róla. Szinte minden kortynak más íze van, még magam is meglepődöm, mennyire új arcát tudja mutatni, egyik pillanatról a másikra. Mindig találok benne valamilyen meglepetést, pedig jól ismerem már, elhiheti, de ezt a bort sose tudom megunni.

Szerző: Doros Judit

A cikk a VinCE magazin 2019. szeptemberi számának “Interjú” rovatában jelent meg.

Comments are closed.