A toszkán partok ezen része egykor mocsárvilág volt, ahol csak maláriaszúnyogok randalíroztak, most pedig Olaszország egyik legnagyobb presztízsű borvidéke és számos szupertoszkán bor szülőhelye, mint a Sassicaia, az Ornellaia vagy a Massetto, amelyek ma igazi ikonnak számítanak.

 

Ezen a nyomorúságos, sehol számon nem tartott maremmai területen a II. világháború előtt még maláriában haltak meg azok, akik nem pusztultak bele a szegénységbe. Bizonytalan fehér- és vörösborok készültek, s csupán barackot, mandulát, krumplit és hagymát termesztettek. Vajon hogyan fordulhatott elő, hogy Bolgheri Olaszország legkeresettebb vidékévé lépett elő, hogy ez lett „Toscana Napa-völgye”? És miként esett, hogy a toszkán sztárszőlő, a sangiovese helyett itt főleg Bordeaux-ban használatos fajtákkal telepítették be a szőlőskerteket?

 

A szupertoszkánok születése és tündöklése

Minden a Tenuta San Guido birtokon kezdődött, a Sassicaia szülőhelyén, amikor Mario Incisa della Rocchetta beházasodott a della Gherardesca toszkán nemesi családba, akik kulcsfontosságú szerepet játszottak a térség fejlesztésében, s akikhez a középkori földvásárlások és kastélyépítések is kötődtek. A 19. században megkezdték e nagyon is termékeny föld lecsapolását – a Tenuta San Guido épülete ekkor még üvegház volt, ahol tulipánokat és más virágokat nevelgettek, majd eladták őket Hollandiába. A birtok Mario Incisa hobbikertje lett, aki lovakat tenyésztett és szőlészkedett. A piemonti születésű Incisa nem rajongott a helyi borokért, ezért 1944-ben elsősorban azért kezdett szőlőtermesztésbe, hogy saját fogyasztásra készítsen bort. Először sangiovesével és canaiolóval próbálkozott egy 400 méter magasan fekvő területen Castiglioncello di Bolgheriben, aztán úgy döntött, hogy a kíváncsi szemek elől rejtett parcellán a bordeaux-i fajták tőkéit is eltelepíti. A bora végül 1968-ban Sassicaia néven kereskedelmi forgalomba került – a nevet a sziklás területről kapták, ahol a szőlők növekedtek. A bor óriási siker volt, a szőlőket pedig leköltöztette magára a Tenuta San Guido birtokra.

 

 

A sikerén felbuzdulva hamarosan mások is követték, többek közt a bergamói Piermario Meletti Cavallari 1977-ben, aki megalapította a Grattamacco birtokot, és megalkotta első, Rosso névre keresztelt borát (az olasz szó jelentése vörös) 1982-ben. Nem sokkal ezután jött Ludovico Antinori (Mario Incesa unokaöccse), aki az egyik családi birtokon merlot-t és cabernet sauvignont telepített, mert ezekről úgy vélte, hogy remek termést hoznak a bolgheri klímán és a homokos-agyagos talajon. Így született meg az Ornellaia, illetve a Massetto, a birtok merlot fajtabora, amely egy különleges agyagos területről származott. (Nem mellesleg az Ornellaia borásza a nyolcvanas évek végétől egészen 1997-ig az egri Gál Tibor volt.) Michele Satta ugyancsak ekkoriban kezdett az irányzatból előnyt kovácsolni. És ezzel a szupertoszkán jelenség megszületett.

A szabályozás ebben az időben csak a fehérek és a rozék számára engedélyezett nemzetközi fajtákat, ezért ironikus módon – bár sokan a legjobb toszkán boroknak tartották őket – a legalacsonyabb minőséget jelentő asztali borként címkézhették csak a szupertoszkán borokat, a legjobb esetben is csak Toscana IGT kerülhetett a címkékre. Egészen 1994-ig kellett várni, hogy az itteni vörösborokat Bolgheri DOC-ként címkézhessék. A szupertoszkán borok sikerében természetesen a többi olasz nagyágyú is fantáziát látott, így Piero Antinori megalapította a Guado al Tasso birtokot 1990-ben, Gaja megérkezett Barbarescóból, az Allegrini család Venetóból, és a Banfi is színre lépett. A szőlőterületek robbanásszerűen megnövekedtek: míg a 90-es évek végén még csak 250 hektár volt szőlővel telepítve, mára ez 1300 hektárra duzzadt. A DOC appellációban 65 pincészet készít négymillió palack bort, s a birtokok 95%-a tagja a konzorciumnak. Riccardo Binda, a konzorcium ügyvezető igazgatója szerint szinte senki sem odavalósi. „Talán ezért jövünk ki olyan jól egymással” – viccelődik. Ez az összhang jellemzi a szőlőfajtákat is, amelyek egykor idegenek voltak, de ma már a táj szerves részét képezik.

 

Egyedi terroir

Bolgheri előnye a különleges klimatikus viszonyokban és a patchworkszerűen különböző talajtípusokban rejlik. A partvonallal párhuzamos tengerparti hegyvonulat mentén, a hegyek lábain elterülve húzódik végig a lapályosabb területeken, egészen a tengeri dűnékig és mocsarakig. Ez az úgynevezett „Bolgheri-amfiteátrum”, ahol a tengeri szellő találkozik a hegyek felől érkező széllel, amelyek együtt mérsékelik a forró nyári napsütést és biztosítják a hűvös éjszakákat. Ennek köszönhetően a szőlő megtartja savtartalmát, a mediterrán házasítások egyensúlyban vannak, fineszesek. A napfény, úgy tűnik, egészen különleges minőségű, és még a tenger is visszaveri a sugarakat. A szőlőszemek fokozatosan érlelődnek a mérsékelt hőmérsékleti körülmények között, garantálva mind a fenolos, mind a cukorérettséget, elegáns, feszes tanninokat biztosítva. A vidék geológiai története mesés talajdiverzitást adott Bolgherinek, még a viszonylag kis területeken is.

Ősi folyamok hátrahagyott örökségeként hordalékos talajok, kerek kavicsok keverednek az Afrikából érkező szélfútta homokkal, mészkővel és agyaggal, sőt még vulkanikus kőzettel is, a keletre fekvő érchegységnek (Colline Metallifere) köszönhetően. Az eredetvédett területen a legrégebbi kőzetfajta a Bolgheri-dombokon ősi flis kőzet (a törmelékes üreges kőzetek egy típusa), amely a térségben sehol máshol nem lelhető fel. A borvidéket keresztülszelő, ciprusok szegélyezte Strada Bolgheresén utazva a tenger felé nyíló teraszokon jól láthatók a kőzetmozgások nyomai. Minden területnek más az összetétele, s hogy jobban megértsék a talajokat és a borokat, a Milánói Egyetem munkatársa, Attilio Scienza közreműködésével gondosan zónákra osztják Bolgherit. Mindegyik borászatnak többféle talajtípuson vannak parcellái, ezeket külön szüretelik és külön dolgozzák fel, és csak aztán házasítják őket. A legmagasabb minőségű területek a lankák alján helyezkednek el, illetve a Strada Bolgherese két oldalán, a sík területen – itt találjuk a legtöbb nagy nevet.

 

Borstílusok

Általában a bordeaux-i házasítások különféle variációit, azaz a szupertoszkán borokat azonosítják Bolgherivel, beleértve azokat, amelyek tartalmaznak némi syrah-t, és azokat is, amelyek egy érintésnyi Toscanát is kapnak egy kevés sangiovese formájában – a sangiovese egyébként szinte ki is kopott a Bolgheri DOC területéről. Érdekes, hogy az egyfajta szőlőből készült borokat később engedélyezték, a Massettót (merlot) például még most is Toscana IGT-ként hozzák forgalomban, míg a Sassicaiának 2014 óta már megvan a saját DOC-státusza – ez az egyetlen birtok Olaszországban, amely ilyesmivel büszkélkedhet.

Kis százalékban rozé is készül Bolgheriben, azonban ami egyre jelentősebb, az a nagy fehérborok keresése, elsősorban vermentino szőlőből. Antinori borászata, a Guado al Tasso, a legnagyobb birtok Bolgheriben, lelkes híve a szőlőfajtának és egyre többet telepít belőle, a Grattamacco borászat pedig Olaszország egyik legjobb vermentino alapú fehérborát jegyzi. A Poggio al Tesoro borászat Solosole nevű bora ugyancsak igazi klasszis, a Bolgheriben egyre jellemzőbb vermentinotelepítés úttörője. A fajtából már készül részben amforában erjesztett verzió is Pagus Camilla néven, és amelyet épp erjedéskor láttunk a pincészetben. A viognier szintén egyre nagyobb teret hódít, ebből a fehér szőlőből Michele Satta birtokán készül nagyon szép bor rövid héjon áztatással.

 

 

Borászatok, amelyeket érdemes felkeresni

Természetesen megpróbálhatunk bejutni az olyan magasságok szent kapuján, mint az Ornellaia, a Tenuta San Guido, a Guado al Tasso és a Tenuta Argentiera, hogy lenyűgöző birtokaikon megcsodálhassuk a mesés kilátást a sík vidéken egészen a tengerig, azonban érdemes felkeresni Bolgheri úttörőit is, amilyen a Grattamacco és Michele Satta birtoka, ezek a legtöbb versenytársukhoz képest tengerszint felett magasabban helyezkednek el.

Ugyancsak érdekes állomás lehet utunkon a Guado al Melo, a tudós Attilio Scienza és fia, Michele birtoka. Attilio nemcsak az egyik legnagyobb olasz kulturális és boros könyvgyűjteménnyel büszkélkedhet, amelyet valaha láttam (körülbelül 15 000 kötettel), van egy kis múzeumuk is, és egy kísérleti ültetvény mintegy 70 fajtával (kaukázusi, spanyol és portugál tőkék is vannak itt, amelyeket a klimatikus változások miatt tanulmányoznak), sőt néhány fákra felkúszó Vitis silvestris tőkéjük is van a szőlőskertek szomszédságában. Ne feledjük, Bolgheri más klasszikus borvidékekhez képest még csecsemőkorban van, a fiatal szőlőtőkék még nem is érték el csúcsformájukat. A kisebb termelők a nagyokkal csakis minőségben tudnak versenyezni, a zónák kialakítása pedig lehetővé teszi majd, hogy a termelők hatékonyabban párosítsák az egyes talajtípusokat a fajtákkal.

Mindezekből következik, hogy a vidék előtt csak egy irány van: a felfelé.

 

Hol együnk, hol aludjunk?

Ha a borkóstolókon végigérve megjött az étvágyunk, komoly húsimádóként legjobb, ha az Osteria La Magona felé vesszük az irányt, ahol toszkán steakek várnak ránk, ha pedig halakra fáj a fogunk, akkor a partvidék felé érdemes indulni, és elmerülni Marina di Castagneto Carducci város éttermeinek élvezeteiben, például a Hotel I Ginepriben vagy a Tana del Piratában. A húsfaló toszkánok vidékén azért találunk vegetáriánus éttermet is, a Podere Arduino például nyaranta remek pop-up vendéglőt üzemeltet a Strada Bolgherese mellett vega finomságokkal és piknikhangulattal. Magában Bolgheri városában kiváló borvacsorában lehet részünk a Tognoni étteremben, ahol a hely vinotékájának (enoteca) a polcairól válogathatjuk a borokat. A festői városka szűk utcácskáival ideális kiindulópont, ha viszont inkább elkerülnénk a nyüzsgést, akkor foglaljunk egy vendégházat az ismert fotós, Oliviero Toscani birtokán, ahol szőlőföldek és legelők ölelésében pihenhetünk, miközben gyönyörködhetünk a közeli Casale Marittimo falucska látványában.

 

szerző: Sue Tolson

A cikk a VinCE Magazin 2020. februári lapszámában jelent meg.