Bár könnyen lehet, hogy ez még csak a kezdet, már tűkön ülve várjuk a végét. A karantén kétségkívül új szokásokat hoz, miközben eltörli a régieket. Lehet, hogy mostanában kevesebbet járunk el, mást viselünk napközben, egy csipet kényeztetés viszont ilyenkor is jól esik.

 

Ezen a területen pedig az orosz konyha legmeghatározóbb hazai képviselőjének, az Arany Kaviárnak elvitathatatlanok az érdemei, hiszen idén már harmincadik éve szerez különleges pillanatokat a közönsége számára. A jól ismert ízeket pedig most az étterem munkatársai hozzák házhoz.

 

Luxus és komfort

Az étterem varázsa mindig is abban rejlett, hogy egyfelől képes hozni a házias ízeket – hiszen az orosz konyha nem áll túlságosan távol az itthon megszokott ízvilágtól –, másfelől a kiváló halak, kaviárok, pezsgők és nem utolsósorban a vodkák révén a vendég úgy érzi, hogy az ott töltött idő alatt cárként mulathat. Azt pedig, hogy ezt a világot kiválóan képesek megidézni, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Budapest egyik legrégibb és legstabilabban működő étterméről beszélünk. Sőt, az elmúlt években a Moszkva tér nevű, Belvárosi piacon található kitelepülésük révén a hazai street food vonalon is erős és stabil szereplőnek számítanak.

A nagy fal között töltött napjainkhoz épp emiatt nehéz elképzelni náluk ideálisabb life hacket, azaz olyan apró kis trükköt, amivel magunk és karanténtársaink számára kedveskedhetünk, egy kis színt víve a mindennapokba.

Az ételeket kézhez kapva az első wow-élmény a csomagolás láttán ért. Alig használnak műanyagot, szinte minden papír, ami természetesen az ételszennyeződés miatt nem újrahasznosítható, de sokkal könnyebben lebomlik. A papír elsőre kockázatosnak is tűnhet, kíváncsiságból ebben a csomagolásban tettem hűtőbe az szuperszaftos rizottót egy fél napra, és mind az étel, mind a csomagolás csont nélkül átment a teszten, azaz egyiknek sem esett különösebb baja.

 

 

Kaviártól az eperig

A kínálatban egyébként mindenki megtalálja a számítását, a halízelítő (marinált lazaccal céklával, melegen füstölt tokhal tökmag majonézzel, hidegen füstölt kecsege joghurttal és ráksaláta), valamint a spárgás rizottóval tálalt tokhal úgy tökéletes, ahogy van, az extra kényeztetés is garantált, mivel mindegyiken akad egy-egy adag kaviár is (az előbbin lazac, míg az utóbbin imperiál). A borscs leves és a mangalica oldalassal töltött szibériai pelmenyi pedig köszönhetően az otthonos ízeknek igazi lélekmelegítő fogások. Az utóbbi egyébként az előételek között szerepel, de az adag nagysága miatt gond nélkül megállja a helyét főételként is. A sorban következő desszertek, azaz az eper tarte és a grúz eredetű medavik szintén tisztességgel állták a sarat a teszten, az előbbi kitűnő volt, az utóbbit pedig annak ellenére is heti rendszerességgel tudnám enni, hogy nem vagyok különösebben édesszájú.

Az Arany Kaviár tehát házhoz rendelve is hozza a tőlük megszokott minőséget, így, ha meg szeretnénk törni a karantén monotonitását, szerintem az ő ételeiknél kevés jobb dolog történhet velünk.

 

Az Arany Kaviár ételsora mellé most magazinunk is házhoz jön! Amennyiben legfrissebb számunkra is kíváncsi, az már online is megrendelhető.

szerző: Budai Zsanett