2020 az egész világ számára egy szokatlan, lemondásokkal, kihívásokkal és tanulságokkal teli év, pedig még csak a felénél járunk. A világjárvány nem csak mindannyiunk hétköznapjait forgatta fel fenekestül, de szinte minden ágazatot érintett valamilyen módon. Nem volt ez másként a borász szakmával sem: kora tavasztól a világ nemzetközi és helyi borversenyei – érthető módon – sorra lemondták rangos borversenyeiket, néhányan voltak csak, akik az év második felére halasztották a megmérettetéseiket.

A szervező Borkult mindent megtett azért, hogy a több évtizedes múltra visszatekintő, nemzetközileg is elismert borverseny idén is megrendezésre kerüljön. Az április elejére tervezett rendezvényt végül a járványügyi helyzet javulásának, valamint Szekszárd városa és a szekszárdi borászok rendkívüli segítőkészségének köszönhetően július 3-5. között mégis sikerült megrendezni, számos külföldi bíráló részvételével. A rendezvénynek a Babits Mihály Művelődési Központ adott otthont. A borverseny a speciális helyzet miatt a megszokotthoz képest kicsit másként zajlott. A külföldi bírálók az elmúlt évekkel ellentétben főleg a környező országokból érkeztek, de így is sikerült megfelelni a külhoni szakértők részvételére vonatkozó nemzetközi szabályoknak. A szervezők a lehetőségekhez mérten nagy gondot fordítottak a biztonságra, emiatt a megszokott délutáni programokat is mellőzték.

A Szekszárdon megrendezett borversenyre idén is – zsinórban harmadszor – rekordszámú nevezés érkezett. Összesen 775 minta vett részt Magyarország legrangosabb borversenyén, összesen 15 bortermelő országot képviselve.

A verseny a borok mezőnyét tekintve is az elmúlt években megszokott kimagasló színvonalat hozta. A magas átlagos minőséget tükrözi, hogy a bíráló bizottságok a tételek közel 70%-ának adtak ezüstérem szintű, azaz 84 pont feletti pontszámot. A verseny szakmai védnökeinek (OIV és VINOFED) nemzetközi szabályzata értelmében azonban minden főkategóriában csak a borok legjobb 30%-a részesülhet éremben. Ez alapján végül 7 nagyarany-, 140 arany-, 94 ezüstérem, 6 főkategória győztes Champion díj, valamint további 19 különdíj született.

 

 

Íme az eredmények, először is a különböző kategóriák champion díjas borai:

  • Champion díj fehérbor: Bodegas Castelo de Medina – Castelo de Medina Sauvignon Blanc 2019
  • Champion díj rosé: Mikóczi Pincészet – Szekszárdi Kékfrankos Rosé 2019
  • Champion díj vörösbor: Pannonhalmi Főapátság – Infusio 2017
  • Champion díj pezsgő: Garamvári Szőlőbirtok – Pannon Imperial Extra Dry
  • Champion díj természetes édes bor: Evinor – Simkó Pince – Jégbor 2018
  • Champion díj botritiszes bor: Evinor – Simkó Pince – Tokaji Essencia 2013

 

Pontszám alapján a legjobb magyar fajtaborok a következők:

  • Cabernet franc: Koch Csaba Vin Art Pincészet – Villányi Franc 2017
  • Cabernet sauvignon: Jackfall Bormanufaktúra – Pillangó 2013
  • Chardonnay: Nyakas Pince – Budai Selection Chardonnay 2018
  • Furmint: Kovács Nimród Winery – SKY Furmint 2016
  • Kékfrankos: Mikóczi Pincészet – Szekszárdi Kékfrankos Rosé 2019
  • Merlot: Takler Borbirtok – Szekszárdi Primarius Merlot 2017
  • Olasz rizling: Paulus Molnár Borház – Gold Olaszrizling 2019
  • Irsai Olivér: Fodorvin Családi Pincészet – Örvényesi Irsai Olivér 2019
  • Pinot noir: Pannonhalmi Főapátság – Pinot noir 2018
  • Sauvignon blanc: Belward Pincészet – Campus Sauvignon Blanc 2019
  • Syrah: Heumann Pincészet – Syrah 2015

 

Ha egy külföldi országból legalább 15 minta érkezik, akkor a nevezett minták közül a legmagasabb pontszámot elért aranyérmes bor különdíjban (Best of Country) részesül, ezt idén az alábbi borok érdemelték ki:

  • Best of France: SARL André Giraud – Château La Tour du Pin Figeac Saint-Emilion Grand Cru 2016
  • Best of Slovakia: Karpatská Perla – 4 Živly 2018
  • Best of Czech Republic: Davinus – Sommelier Select Palava pozdni sber 2018
  • Best of Romania: SC Cotnari SA – Chateau Cotnari – Selectie de Vinuri 2019
  • Best of Brasil: Casa Valduga Vinhos Finos – Casa Valduga Gran Leopoldina Chardonnay DO 2018

 

A VinAgora Borverseny termelői különdíjai:

Csonka és Fiai Kft. különdíja a legeredményesebb családi pincészetnek:

  • Evinor – Somkó Pince (két champion díj, egy nagyarany, ami egyben egy champion jelölés is, és egy aranyérem)

 

A Volkswagen Haszonjárművek különdíja a legeredményesebb fiatal borásznak:

  • Garamvári Szőlőbirtok – Baranyai Péter (egy champion díj, két champion jelölés -ami aranyérmet is jelent egyben-, egy aranyérem és három ezüstérem)

 

A VinCE Magazin különdíja a VinAgora felfedezettjének:

  • Szatmári Pincészet (egy nagyarany, ami champion jelölt is lett, valamint a Prix VINOFED fehérborok kategóriájának győztese és egy aranyérem)

 

Prix VINOFED (a Nagy Nemzetközi Bor- és Párlatversenyek Világszövetségének különdíja a legmagasabb pontszámú csendes, száraz boroknak):

  • fehér: Szatmári Pincészet – Szigligeti Zeus 2013
  • rosé: Romsics Bence – Balatoni Kékfrankos rozé 2019
  • vörös: Mészáros Borház – Ohmerops Cuvée 2017

 

A részletes eredménylista megtalálható a VinAgora weboldalán

Az esemény támogatója:

forrás: sajtóközlemény

fotók: Szigetváry Zsolt