Szicília mint egy vízen lebegő labda vár a tengerben arra, hogy Itália csizmája odébbpöccintse – miközben jelenleg az olasz borvilág egyik kreatív centruma.

Szicília sokáig arra volt kárhoztatva, hogy ontsa a sötét színű alkoholbomba borokat, melyeket aztán tankhajókkal szállítottak északra vagy éppen Franciaországba; később viszont elárasztották a nemzetközi fajták, a chardonnay, a cabernet sauvignon és a syrah, végül pedig az EU kivágástámogató programjának lett az áldozata, amely a túltermelést és a túlzó mezőgazdasági támogatásokat volt hivatott megfékezni. Mindezen nehézségek ellenére Szicília bortermelői képesek voltak új korszakot nyitni, így ma már a sziget teljes területén egyre magasabb minőségű borokat készítenek, elsősorban őshonos fajtákból.

 

Ősi hagyományok

Szicília a Földközi-tenger legnagyobb szigete, számtalan kultúra és kereskedelmi út találkozóhelye. Lakói hamar a saját hasznukra fordították a borászati technikákat, amelyeket az ókori görögök hoztak magukkal, bár a szigeten már az érkezésük előtti századokban is készült bor. Meleg éghajlata, a szigetet körülvevő azúr tengerről érkező szellők, a hegyes, dombos, változatos táj és természetesen a híres vulkán, az Etna tökéletes körülményeket teremt a virágzó borkultúrának. Száraz klímája ráadásul azt is elősegíti, hogy egyre inkább teret nyerjen az organikus szőlőművelés. A borszőlő a sziget minden részén terem, és döbbenetesen nagyszámú: 23 DOC (vagy az európai terminológia szerint PDO) és egy DOCG (nagyobb presztízsű és szigorúbban szabályozott) besorolású eredetvédett borvidék található a szigeten. Van egy általános Sicilia DOC “ernyőborvidék” is, amelyet 2001-ben hozott létre a termelők egy csoportja a helyi fajták népszerűsítésére, illetve egy PGI – a Terre Siciliane IGT.

Történelmileg Szicília a marsala erősített borról volt híres, amely a sherryhez hasonló módon készül, és – akárcsak a sherry és a portói – elsősorban az angol poharakba került. A brit tengerészet ugyanis, amikor már egyre nagyobb flottával volt jelen a térségben, olyasmit keresett, amivel a portóit helyettesíteni tudják az itt állomásozók számára. Egy liverpooli borkereskedő felöntötte a helyi bort alkohollal, és íme, megszületett a marsala, ami azonnal zajos sikert aratott. Ahogy a legtöbb erősített bor, ez sem igazán divatos már, de annak, aki a sziget nyugati oldalán, a szikrázó sólepárlók és szélmalmok között jár, mégis megéri ellátogatni Marsalába is, különösen a Cantine Florio borászatba, ahol remek betekintést nyerhet a marsala készítésébe is.

Ugyanakkor a bortermelésben a nagy dolgok manapság a sziget keleti oldalán történnek. Ez tulajdonképpen kapóra jön, mivel a legtöbb látogató Cataniába repül, ebbe a ragyogó városba, mely fölé örökké fenyegetően magasodik az Etna. Ráadásul rengeteg dolog van a boron kívül, amivel szicíliai utazásunkat élményekben gazdaggá tehetjük: hegymászással, sétákkal a gyönyörű barokk városokban, az ókori görög emlékek felfedezésével – és Jón-tenger ragyogó látványával, ahogy az elegáns Taorminából elénk tárul.

 

Alpesi szőlőművelés Dél-Itáliában

A legtrendibb olasz borvidék jelenleg kétségtelenül az Etna. A régió, ahogy egész Szicília, nyomorúságosan tengődött, amíg a szerencse újra kegyeibe nem vette a XX. század fordulóján, amikor is néhány olyan kívülálló került a hegy terroirjának hatása alá, mint Andrea Franchetti, a Passopisciaro alapítója, és a belga Frank Cornelissen. Giuseppe Benanti az elsők között fogott hozzá az Etna bortermelésének felélesztéséhez. A Benanti Pietramarina egyike az Etna és egész Itália szeikonikus, érlelésre méltó borainak. 80 éves alberello, vagyis szabadon álló bokorművelésű tőkékről szüretelt carricante szőlőből készül, ami az Etna fő fehér fajtája: gazdag, minerális jellegű bor jelentős fanyar citrusos savassággal. A carricante főleg az Etna keleti oldalán terem Milo városának közelében, ahol a borát Etna Bianco Superiorének is címkézhetik. Aki ellátogat a Benantihoz, a tradicionális szicíliai borászati épületet, a palmentót is megtekintheti.

 

 

Bár a carricante – gyakran egy kevés catarrattóval vagy a  még kevésbé ismert helyi fajtával, a minellával házasítva – mesés citrusos fehérborokat ad, az Etna a vörösborról szól. A főszereplő itt a nerello mascalese, másodszereposztásban a nerello cappuccióval. A nerello mascaleséket gyakran hasonlítják a barolókhoz vagy a vörös burgundikhoz amiatt, hogy remekül visszatükrözik a terroirt, ahonnét származnak. Egyszerre van meg benne a pinot noir eleganciája és a nebbiolo tannijai és struktúrája, így lendületes, de kifinomult bort ad, mikor magaslaton terem (akár 1100 méteres tengerszint feletti magasságban), és több koncentrációt és tannint mutat, ha alacsonyabban – de mindig meggyes, dohányos, herbális és minerális jegyek jellemzik. Az Etna Rosso borok gyakran készülnek tisztán mascaleséből, de 20%-ig házasíthatók a kevésbé határozott karakterű cappuccióval, ami színt ad a bornak, és tompítja az előbbi savait. Néhány tisztán cappuccio tételt is palackoznak, amelyekben kellemes fűszeres-virágos karaktert mutat.

 

A megtestesült terroirbor

A terroir központi szerepet játszik az Etnán, hiszen a vulkán aszerint van contradákra, vagyis megkülönböztetett területekre osztva, hogy a láva az évezredek során melyik vulkánkitörésből származott, így a talaj összetétele egészen különböző lehet akár pár méteren belül is, a magasságbeli különbség pedig tovább hangsúlyozhatja az eltéréseket. A contradákat hivatalosan 2011-ben határolták el, előtte a termelők nem tudták a termőhelyet ekként feltüntetni a címkén. A Franchetti ravaszul megkerülte ezt a tiltást, és a contrada borokat a név első betűjével jelölte: a Rampantéról származót R-rel és így tovább. Ezeket a borokat kóstolva ráérezhetünk arra, micsoda különbségek vannak az egyes területek között. Keskeny utak vezetnek keresztül bozótoson, a szőlőkön és a pisztáciaültetvényeken, melyek az Etna lejtőit borítják, de a Circumetnea vasutat is választhatjuk, amely Cataniából indul. Bár nem mindenhová ér el, érinti a Tenuta di Fessina szépen helyreállított, lávakövekből épült borászatát, amihez hangulatos vendégház is tartozik. Nagyszerű ételeket szolgálnak fel, és mellé remek borpárokat.

A barokk háromszög

A nero d’Avola és a barokk építészet szerelmesei tartsanak innen dél felé, Noto, Modica és Ragusa irányába, érintve Siracusa ősi kikötőjét, Ortigát. Ez a nero d’Avola vidéke, és úgy tartják, a név is a közeli tengerparti városra, Avolára utal. A Pachino körüli terület (ami a különlegesen édes eredetvédett Pachino DOP paradicsomok hazája is) kivételes területnek, grand cru-nek  számít. Ahogy mindenütt Szicíliában, itt is a folyóbor volt a meghatározó, és még mindig lehet találkozni omladozó borászatokkal, amelyek ma már rozsdamarta csővezetékeiből egykor a sötét, alkoholos borokat konténerekbe pumpálták a kikötőkben. De ezek az idők rég elmúltak, és az olyan termelők, mint a Mazzei, a Feudo Maccari és a Gulfi elegáns, de erőteljes nero d’Avola borokat készítenek Noto DOC megjelöléssel. A vidék fehér mészköves talaján termett borok finom és ízgazdag bogyós gyümölcsöket és lágy tanninokat mutatnak.

Matteo Catania azt is bemutatja, hogyan befolyásolja a borok karakterét az egyes szőlőskertek elhelyezkedése (magasság és a tengertől való távolság). Ez a sziget egyik legforróbb területe, amely délebbre fekszik, mint Tunézia legészakibb pontja, így érthető, ha egy kis hűvösre vágyva Noto hegyre épült barokk városa felé vesszük az irányt, melyet az 1693-as pusztító földrengés után (mely közel 50 ezer áldozatot követelt és 50 várost rombolt le) ötven év alatt lenyűgözően építettek újra. A puha tufából épült gyönyörű erkélyes palazzók a faragott rozettákkal és nimfákkal csodás mézszínben pompáznak a ragyogó napfényben. A történelmi Caffè Sicilia kihagyhatatlan, amihez kiváló ellenpontul szolgálhat a Ristorante Crocifisso invenciózus szicíliai konyhája.

 

Elegáns házasítások nero d’Avolából

 

 

Nyugat felé tartva újabb barokk gyöngyszemek, Ragusa és Modica mellett haladunk el, az utóbbi egy varázslatos csokoládéműhelyt rejteget, a Bonajutót, amely még mindig durva szemcsés csokoládékat készít a legősibb eljárások szerint. Így érünk el a nero d’Avola egyik legfontosabb termőterületéhez, Szicília egyetlen DOCG borvidékéhez, a Cerasuolo di Vittoriához. Itt a nero d’Avolát egy másik helyi fajtával, a frapattóval házasítják, amiből finom színű, friss, lédús, illatos bor születik az eper, az ibolya és a vad fűszernövények jegyeivel – a nero d’Avola adja a struktúrát, a frapatto pedig a frissességet és az eleganciát.

Itália egyik feltörekvő csillaga, a karizmatikus Arianna Occhipinti is itt készíti elegáns borait Vittoria mélyben meszes, de a felszínen vörös homokos talaján. Ő volt az első, aki fajtaborként is palackozott frapattót. Tágas pincéi és rendkívül hangulatos kóstolóterme menedékül szolgált nekünk a kint tomboló zivatar elől, így zavartalanul élvezhettük organikus szőlőből készülő terroirborait. Arianna a COS borászának, Giusto Occhipintinek az unokahúga, aki a vidék megújulásának egyik motorja, és a minimális beavatkozással járó borkészítés szószólója. Ő híres Pithos borát (a görög szó nagy tárolóedényt jelent) terracotta amforákban érleli. Ha a szicíliai borokról szerzett benyomásaink eddig nem terjedek volna túl az édes nero d’Avolákon és alkoholos chardonnay-kon, akkor ideje útnak indulni, és bejárni a sziget keleti oldalát, hiszen nem csak elegáns, egyensúlyos borokkal találkozhatunk, hanem energikus borászokkal is, akik úgy álmodják újra a történelmi régiókat, hogy közben felfedezik és új arcot adnak az ősi szicíliai szőlőfajtáknak. Az sem árt persze, ha félretesszük a maffiáról berögzült sztereotípiáinkat, és inkább Szicília barokk városai és természeti szépségei felé fordulunk.

 

Szerző: Sue Tolson

A cikk a VinCE Magazin 2018/8 augusztusi lapszámában jelent meg.