A Tokaji borvidéket szerte a világon a kiváló édes borok bölcsőjeként tartják számon, ezért is volt úttörő kezdeményezés, amikor 2000-ben – a borvidéken a legelsők között – elkészült a Tokaj Oremus első, nemes penész által meg nem támadott, egészséges szőlőbogyókból készült hordós száraz furmintja. Nevét a birtok egyik parcellájáról kapta, de a bor nem dűlőszelektált, a Mandulás mellett a birtok másik három kitűnő parcellájának bora is bekerül a házasításba.

 

Egy pincészet számára mindig komoly mérföldkövet jelentenek azok az érmek, díjak, amelyeket a borok különböző nemzetközi versenyeken, megmérettetéseken szereznek. A Tokaj Oremus 2018-as évjáratú Mandolás furmintja 90 ponttal felkerült a Wine Spectator top 100-as listájára.

A nemzetközi viszonylatban is komoly rangot képviselő boros szaklap, az amerikai Wine Spectator minden évben közzéteszi top 100-as listáját. Ez a világ egyik legelőkelőbb boros rangsora, amelyben a lap szerkesztői által az előző 12 hónapban kóstolt, becslések szerint nagyjából 18 ezer bor közül minőség, ár-érték arány és élményszerűség alapján választják ki a legjobb százat, de a döntésben az is fontos szerepet játszik, hogy mennyire széles körben elérhető a bor az Amerikai Egyesült Államok területén.

„Nagy büszkeség számunkra, hogy 2020-ban a Tokaj Oremus 2018-as évjáratú Mandolás furmintja is bekerült a Top 100-ba. A bor a bírálóktól 90 pontot kapott, és a 92. helyre került, ami egy száraz fehérbortól nagyon szép, számunkra pedig megtisztelő eredmény. Tudomásunk szerint magyar száraz fehérbor még soha nem szerepelt ezen a listán” – mondta el a sajtótájékoztatón Bacsó András.

A bor készítője az új borászgeneráció egyik képviselője, Bacsó András Jr., aki három éve kapcsolódott be a Tokaj Oremus munkájába.

 

Forrás: sajtóközlemény

Fotó: Szabó Bence