A legenda szerint ezek voltak gyermekként Bolyki Jani első szavai. Bár tett egy kisebb kitérőt, de nem szabadulhatott a szőlő
és a bor vonzásától.

Pár perce még szitált az eső és szürke párába burkolózott távol a Nagy-Eged-hegy, de mire felértünk az egri Kis-Tibrik-dűlő tetejére, az októberi nap már itt-ott lágyan megvillantotta magát a kékfrankosok hamvas héján. Lassan sétálunk a 800 négyszögöles birtokrészben Bolyki Jánossal, akit persze senki nem szólít így: ő Bolyki Jani, annak is, aki először jön hozzá bort kóstolni, s annak is, akihez évtizedes barátság fűzi. Így alakult, így lett a dallamos és ritmusos névből egyfajta sajátos brand, mintha családtag vagy közeli ismerős lenne annak viselője.

A 27 hektáros, kilenc tagban lévő birtokrendszerből nem véletlenül választottuk ki épp a Kis-Tibriket. „Tizennégy éves voltam, és az akkor tizennyolc éves unokatestvéremmel együtt ástuk le annak idején, vagyis már jócskán több mint harminc éve ezeket az oszlopokat” – mutatja a támként szolgáló szelvényeket, amelyek ma is stabilan tartják a szőlősorokat. Eszébe jut mindjárt egy másik akkori történet: a szomszéd, látva a két fiatal szorgoskodását, megkérte őket, ha végeznek, csinálják meg nála is ezt a munkát. Ráment még egy napjuk, s kitikkadva várták a napszámot, mire a férfi csak annyit mondott: „Isten fizesse  meg!” Láthatja, hogy felhős lett a homlokom, mert gyorsan hozzáteszi: „Csak viccelt, de az a pár másodpercig tartó csalódottság, amit gyerekfejjel átéltem, ma is sokszor eszembe jut, ha feljövök ide.”

 

„Anyám évekig viselte a diplomamunkámat”

Az ültetvény később is hozott némi zsebpénzt: a családi területeken lévő csemegeszőlőt egy barátjával szedték le kora hajnalban, s vitték az egri piacra eladni. A téesz átlagos felvásárlási ára és a piacon kapott pénz közti haszonrést kapta meg a két fiú, s osztották el egymás között a bevételt: mire a kortársaik felébredtek, ők már a strandon élvezték a jó időt. Talán ezek a történetek is közrejátszottak abban, hogy később elhitte, a szőlőből meg lehet élni, de fiatalként azért előtte tett némi kitérőt. Az első diplomáját könnyűipari üzemmérnökként szerezte, bőrös szakon. „Ma is büszke vagyok rá, hogy anyám évekig viselte a diplomamunkámat, az általam tervezett és elkészített cipőt” – mondja. Egy barátjával néhány évig még cipőkereskedést is működtetett, de aztán visszatért az agráriumba, immár szőlész-borász diplomával felvértezve. Az első évek nem teltek könnyen, a telepítés minden pénzét felemésztette.

„Nemigen tudtam tankolni abban az időszakban, úgyhogy kerékpárral jártam mindenhová, s volt, hogy apáméknál ettem csak meleg ételt, ha hazamentem kedhozzájuk, de aztán szépen, lépésről lépésre helyére került minden, s attól kezdve minden bevételt gyakorlatilag visszaforgattam a borászatba. Az első ültetvényt 1998-ban telepítettem, majd 2002-ben jöttem ki ide, a bányába” – mutat körbe a Bolyki-birtokon.

A „bánya” kifejezés a mostani látványra már kevésbé passzol, azonban a 15. században még valóban egy kézi kőfejtő működött itt: az egri vár egy része és sok régi ház is az itt bányászott riolittufából épült. Később aztán sokáig állt elhagyatottan a ma már impozáns látványt nyújtó, 4,2 hektáron elterülő birtokközpont, amelynek kialakításához ötven kistulajdonostól kellett apránként felvásárolni a telkeket. Miután rekultiválták az elhagyatott terület egy részét, teret „vágtak” a tufafalakba – négy úgynevezett bányaudvart kialakítva, amelyeket alagutakkal kötöttek össze –, s ennek köszönhetően immár nemcsak pinceként, hanem rendezvényközpontként is tudták működtetni az ingatlant: 2013 óta fesztiválokat, koncerteket, gasztronómiai bemutatókat, csapatépítő tréningeket, kisebb családi összejöveteleket és esküvőket egyaránt tartanak itt.

 

„Ebéd után feküdj le húsz percre!”

Aki tavaly tavasz óta nem járt a Bolyki-birtokon, igencsak nagyot néz, amikor befordul a borászathoz vezető murvás úton: a régi pinceágakat kiváltó új borfeldolgozó épül itt, feszes ütemben, május óta. A részben uniós támogatással megvalósuló beruházás a gravitációs technológiát is alkalmazva teszi lehetővé, hogy kényelmes körülmények között, a legmodernebb gépekkel állítsák elő a 27 hektárról leszüretelt szőlőből a nagyjából évi 150 ezres palackmennyiséget. Ennek egy részét külföldi piacokon, főként Angliában, Lengyelországban és Tajvanon értékesítik, míg itthon jellemzően a hipermarketekben, éttermekben és helyben, a borászatnál kelnek el. Az 1100 négyzetméteres üzemben az erjesztéstől a palackozásig minden munkafolyamatot gördülékenyen végezhetnek, miközben az üvegfallal elválasztott vinotékából rálátni a feldolgozó egy részére: azokra az új hordókra is, amelyeket hazai kádárcégektől vásároltak nemrégiben.

 

 

Az új egység beindulása után mind a régi pincéket, mind a régi hordókat kivonják a borfeldolgozásból. A vadonatúj betonfalak között ottjártunkkor szinte egyszerre dolgoztak még az utolsó simításokon az építőmesterek és a borászat alkalmazottai, ki-ki a maga területén. A palackozó gépsor már a helyére került, a prést is beállították, s a hűtött kóracél tartályok is tárolják már az első, kierjesztett tételeket. Az egyik alagsori helyiségben meglepve fedeztük fel a borászat új termékét, a hárslevelűből és királyleánykából készült extra dry tankpezsgőt, amelyet Könnyű Álmok néven hoznak forgalomba hamarosan, s főképp az itt szervezett esküvőkön szolgálják majd fel. Ezt is, mint a borászat többi termékét, az Ipacs Géza által tervezett címkék fémjelzik: az arculat némiképp megújult az egész termékpaletta esetében, de a dizájn természetesen továbbra is nagyon egyedi és „bolykis”.

A többszintes feldolgozó emeleti részén még félig üresen állnak az irodák, amelyek közül az egyik a tulajdonos afféle pihenőszobája lesz. „A drága jó nagyanyámnak, aki százéves koráig élt, három jó tanácsa volt a hosszú élethez: orvosság helyett használd a gyógynövényeket, zuhanyzás után mindig bújj ágyba s ebéd után feküdj le húsz percre! – nos, erre az utóbbi célra használom majd főleg ezt a kis helyiséget” – mondja a borász, de mindjárt hozzá is teszi, hogy napi ritmusát és teendőit tekintve ez minden bizonnyal nem válik nála rendszeres szokássá.

 

Amikor a kevés a több

Közben az új épületegyüttesből a régi pincék felé sétálunk, s előkerül egy egri palackba zárt Bolyki Superior Bikavér, a fotózás kedvéért. Ez a különleges formájú üveg is része az Egri Borműhely munkájának és gondolkodásmódjának: nyolc, az Egri borvidéken működő borászat alkotja ma a két évvel ezelőtt életre hívott csapatot, amelyet fiatal és idősebb borászok, néhány hektáros és milliós palackszámot előállító cégek alapítottak. Céljuk kezdetektől fogva az, hogy egységes borvidéki kommunikációval lépjenek fel, s megszólít sáka fiatal borfogyasztókat is. Bolyki Jani szerénytelenség nélkül mondhatja, hogy ez utóbbi terén úttörő szerepet vállal a csapatban, főként azokon a koncerteken keresztül – Ákostól a Tankcsapdáig, a Halott Pénztől a Quimbyig a magyar könnyűzenei élet számos kiválósága lépett már fel a katlanban rendezett Feszt Eger fesztiválon és egyéb eseményeken – , amelyekre a késő tizenéves és a huszonéves korosztály kíváncsi. „Egy-egy ilyen ünnepen sokan jönnek oda hozzám azzal, hogy eddig nem voltak borfogyasztók, de az itteni kínálatot megkóstolva felkeltettem az  érdeklődésüket: ez valóban egyfajta küldetés” – vallja.

 

 

Szavai szerint manapság nem lehet csak nagytestű vöröseket vagy fehéreket készíteni, muszáj reagálni a fogyasztási szokások változásaira, ezek pedig az utóbbi években részben a könnyedebb borok, a rozék és a pezsgők irányába mozdultak el. „Lehet kiváló, testes vörös házasítást is alkotni, megvan a helyük, mi is büszkék vagyunk a számos díjat nyert Superior és Grand Superior Bikavéreinkre, de ezek önmagukban nem tartanak el egy borászatot” – mondja. Arra sem várnak ölbe tett kézzel, hogy a vendégek csak úgy „beessenek”: idén megszólítelindították a harminc főt befogadni képes borbuszjáratot, amely másfél óránként járja körbe az Egri Borműhely nyolc borászatát, alkalmat adva egy-egy borsor kényelmes kóstolására. Bolykiéknál pedig abban is rugalmasak, hogy immáron a hét minden napján, s nem csak előzetes bejelentkezésre fogadnak látogatókat. Az Egri borvidék jövőjét műhelybéli társai zöméhez hasonlóan ő is a fajtaválaszték szűkítésében látja. „Jelenleg mi tizennégyféle bort készítünk, de a hosszú távú cél ennek a megfelezése lenne, legalábbis abban a szortimentben, ami a piacon megjelenik. Jó lenne, ha húsz év múlva a Csillag és a Bikavér a jelenleginél jóval határozottabban és emblematikusabban jellemezné a borvidéket a Classicus, a Superior és a Grand Superior kategóriában.”

 

Gyerekek sorban, mint az orgonasípok

A család mindig nagy szerepet játszott a borász életében: annak idején édesapja és az ő arca fémjelezte a Bolyki és Bolyki Superior Bikavért, amelynek szintén megújult a dizájnja, s ma már egy fiatal és egy idős tacskó látható a borcímkén. A nősülést ugyan nem kapkodta el, több mint negyvenéves koráig várt vele, de utána gyorsan belehúzott. „Tréfásan úgy szoktam emlegetni, hogy a feleségem az utóbbi hat évben vagy terhes volt vagy szoptatott” – mondja, nem kis büszkeséggel a  hangjában, majd sorolja, hogy a legkisebb, Szergej nyolc hónapos, őt követi a „korfán” felfelé a kétéves Misa, a három és fél éves Szonja, az ötéves Borisz, s együtt nevelik a felesége első házasságából származó tizenkét éves Zsoltit is, akit Jani szintén a sajátjának tekint. „Nálunk, ha az egyik gyerek kap egy cipőt, akkor a másik négy is kap, ez így fair” – osztja meg ezzel kapcsolatos alapfilozófiáját.

 

 

Ha beruházásnak – s a vele járó idegeskedésnek, szervezésnek, rohangálásnak – nem lenne elég az új feldolgozó, akkor ott a  szintén „zöldmezős” családi otthon, amit Egertől néhány kilométerre az almári dombokon, egy 10 hektáros terület közepén építenek. Ahogy bővült a család, úgy nőtték ki korábbi otthonukat, s amikor új helyet kerestek a természet ölelésében, egy tölgyerdő alatt találtak megfelelő területet. Itt elférnek felesége, Anett lovai, ő ugyanis gyerekek képesség- és mozgásfejlesztésével, beszédindításával foglalkozik, s lovas coach-ként is dolgozik. A borász, aki a kétezres évek elején szinte egyedül hozta létre a mára már szépen beállt, közel 30 hektáros birtokát, az új helyen sem állta meg, hogy ne telepítsen valamit. Igaz, itt a házuk körül 4 hektáron most nem szőlőt, hanem tölgycsemetét ültetett.

 

Szerző: Doros Judit

Fotók: Bácsi Róbert László

A cikk a VinCE Magazin 2020/11 novemberi lapszámában jelent meg.