Kevés borvidék van a világon, amely Tokajhoz hasonló szintű egyediséget tudhat magáénak. Történelmi szerepben, termőhelyi adottságait tekintve, szőlőfajtáit és borminőségeit nézve is egyértelmű Tokaj utánozhatatlansága.

De még egy olyan borvidéket is nehéz lenne mondani, ahol az évjáratokon át is annyira tetten érhető az egyediség, mint egy tokaji aszúban. A laikusok számára egyik legkevésbé nyomon követhető témát járjuk körbe a VinCE tematikus aszútesztje apropóján: milyen évjárat volt 2016 és 2017, és egyáltalán, mitől lesz jó egy évjárat a Tokaji borvidéken?

 

Évjárathatás az aszúnál

Bárhol is járunk a világban, a száraz borok esetében mindig nehezebb az évjáratok közt különbséget tenni; ez részben korunk technológiai vívmányainak és az egyre finomodó szőlészeti és borászati módszereknek köszönhető. Pedig az évjárat nagyon is fontos faktor a borkészítésben a világ legtöbb borvidékén; sőt, azt is mondhatjuk, hogy az óvilági borokat épp az évjárathatás teszi igazán egyedivé, szemben a kiegyenlítettebb újvilági klímán született borokkal.

Tokajban azért hálás feladat kalandozni, mert az aszúk a világ talán minden más boránál érzékletesebben mutatják be, milyen egy forró évjárat (magas cukor és/vagy alkohol, lusta sav), és miben más egy esős, hűvösebb év (harsány sav, alárendelődő cukor). Köszönhető ez a botritisz működésének, amelyben manifesztálódik minden, ami meghatározza a végeredményt is: a napsütés, a víz jelenléte páraként vagy épp esőként, a vulkanikus termőhely, a szőlőfajta, a gomba fejlettsége a bogyón, illetve  mindezek kölcsönhatásai adják az évjáratra jellemző végleges szinergiát a borban. Nem árt persze megjegyezni, hogy a vörösborokhoz hasonlóan áztatással készülő borokról van szó, de 1991 óta a tokaji aszúban az alapbor/murci/must és a benne áztatott aszúszem is egyazon évből kell hogy származzon, azaz mindkettő magán hordozza a már említett egyediséget. A nemes rothadás a világ csak azon részein tud tökéletesen végbemenni a szőlőbogyón, ahol a fenti változók ideális minőségben és mértékben vannak jelen térben és időben. Mindez a végső borban fiatal, majd érett állapotában is felismerhető évjárati nyomokat hagy.

 

 

Nagy évjáratpárok

Így tehát nagyon fontos faktor az aszúk szempontjából az évjárat is, mely még inkább utánozhatatlanná tesz minden egyes botritiszes édes bort Tokajban. Különösen izgalmasak számomra a nagy évjáratpárok. Bizonyára vannak, akik emlékeznek 1999 után 2000-re, 2002-re majd 2003-ra, illetve 2005 mellett 2006 rendkívüli aszúira. A legszebb persze az, hogy ezek a nagy évjáratok mind a mai napig fejlőd(het)nek a palackban, várva gyermekünk 18. születésnapját, a házassági évfordulót vagy azt a szép pillanatot, amit bearanyozhatnak az év tulajdonképp bármely szakában. Hasonló nagy párosnak ígérkezik 2016 és 2017 is. Két merőben más évjárat, mégis nagyszerű minőségű aszúkkal örvendeztettek meg minket, ami már hordómintaként kóstolt állapotukban is feltűnő volt 2018-as „pinceszondázásaim” alkalmával. Most pedig itt vannak a  palackokban. Egyszerre gyönyörködhetünk bennük, és az ember tényleg azt sem tudja, melyiket szeresse jobban.

 

2016 – a poháron kívül

Ha közelebbről vizsgálódunk, a két év közül egyértelműen 2016 szolgált több kihívással (kicsit hasonlít 2020-hoz). Kétarcú év, több okból is. Alapvetően mérsékelt időjárás jellemezte (2015 és 2017 is sokkal melegebb volt). A szüret közepén fellépő esők például a száraz borok mennyiségét eleve megtizedelték. Idejekorán megjelent a szőlőben a botritisz (száraz szamorodninak is ideális feltételekkel), és sokan korai szüretbe kezdtek, látva a közelgő katasztrófát, mentve, ami menthető. A szüret végére a megfelelő minőségű aszúszem is limitált volt. A válogatás megkerülhetetlen feltételnek számított minden bortípus tekintetében. Mégis édesben érzem az évjáratot szebbnek Hegyalján.

 

Fotó: Kőrösi Tamás

 

2016 – a pohárban

Az a kevés aszú, ami lett, csodás savakkal (nemritkán 10 g/l körül), érlelhetőség terén óriási ígéretekkel kecsegtet. Így, fiatalon  nagyon energikusak, vibrálóak ezek az aszúk, tele citrusos ízekkel. Karakterben leginkább talán 2002-re emlékeztet az év vagy 2005-re, de időnként 1999 savkaraktere is visszaköszön, erős gombás jelleggel, tele feszességgel. Most, fiatalon is  csupa lendület jellemzi az évjáratot, de a komoly savak miatt érzésem szerint sokáig fognak érni ezek az aszúk (akárcsak 1999 vagy 2008 esetében). A lapszám tesztjében egyértelműen a 2016-os aszúk voltak „készebb” formában. Gyűjtőknek bizony érdemes lecsapni a legszebb kincsekre, mert a készletek limitáltak lehetnek!

 

2017 – a poháron kívül

Klasszikus meleg év, ideális érettségi állapotokkal valamennyi bortípushoz. A nagyszerű szárazakat már javában élvezhetjük (gyűjtőknek ajánlom, hogy raktározzanak ebből az évből, amíg még van a száraz borokból is). Botritiszes édes borok tekintetében is több mint ideális év volt, a nemes rothadás itt is korán megjelent, és ideális módon ment végbe a borvidék legtöbb pontján, amit a megfelelő őszi időjárás és a szőlő optimális érettsége is nagyban segített. Mind mennyiségben, mind minőségben remek aszús év.

 

2017 – a pohárban

Aszúkban a gazdag aromák és magas cukor mellett enyhébb, de szép savak maradtak meg (szemben az előző klasszis  évjárattal, 2013-mal, ami egyébként sokban hasonlít 2017-hez). Így lesz igazán példás a bornak azon fontos ismérve, amit egyensúlyként szoktunk emlegetni (és ami édes borok esetében kulcsfontosságú). Remek szerkezet, magas cukor mellett buja, gyümölcsös karakter jellemzi az aszúkat. Az elmúlt évtized talán legszebb évjárata Tokajban, amire a borokon keresztül még sokáig emlékezni fogunk. A teszten is kiderült, hogy még egy kis idő kell ezeknek a fiatal aszúknak; pár éven belül biztosan millió részlet tárul még fel bennük. Látszatra puhábbak ezek a borok a 2016-osoknál: 2016 olyan, akár az acél vagy egy sportautó, 2017 pedig mint a bársony vagy egy elegáns limuzin.

 

Fotó: Szmodits Balázs

 

Végtelen kalandozás az évjáratok között

Abban biztos vagyok, hogy mindkét évjárat izgalmasabb, mint a legutóbbi nagy évjárat (2013), és az is bizonyos, hogy 2018 és 2019 sem örvendeztette meg a természetes édes borok rajongóit bőséges aszúterméssel. Ellenben úgy tűnik, hogy 2020 az esős, mostoha nyár utáni kedvező augusztussal és nedves őszi időszakkal ismét reményekre adhat okot aszúk tekintetében.

Találjunk alkalmat az aszúnak, ennek az egyszeri és megismételhetetlen csodának az átélésére az ünnepek alkalmával és azon kívül is!

 

Szerző és fotó, ahol külön nem jelöltük: Ripka Gergely

A cikk a VinCE Magazin 2020/11 novemberi lapszámában jelent meg.