Az angol borok kapcsán sokan csak az elmúlt években kaptuk fel a fejünket a kiváló brit pezsgőkre, azonban a szigetországi borkultúrának már több száz éves hagyománya van. Már a cider (almabor) készítése által ismerték azt a technológiát, amely során cukor hozzáadásával másodlagos erjedés zajlik le a palackban és így szén-dioxid keletkezik – mindez pedig még jóval Dom Perignon színre lépése előtt történt.

 

Ennek a módszernek a terjedését az is elősegítette, hogy Kenelm Digby kifejlesztette azt a megerősített borosüveget, amely alkalmas volt arra, hogy ellenálljon a palackos erjesztés által keletkezett többletnyomásnak. A szabadalmat arról, hogy „hogyan kerülnek a buborékok az üvegbe” a britek 30 évvel Dom Perignon előtt nyújtották be a Royal Society-nek; napjainkban pedig ott is virágzik a szigetországban a pezsgőipar, ahol nem is gondolnánk.

Szabó Anikó vendégszerzőnk az angliai borászkodás egy rendhagyóbb oldalát tárja elénk az alábbi cikkben.

A lokális termények iránti kereslet megnövekedésével és a kíváncsiság révén, hogy jobban megismerjék a fogyasztók a termék készítési körülményeit, az Egyesült Államok és Ausztrália után ez a trend beszivárgott az Egyesült Királyságba is.

 

Városi borászatok trendi, kozmopolita polgároknak

A tradicionális vidéki területekre jellemző sör- és párlatkészítés egyre jobban elkezdett terjeszkedni a városi területeken is, gondoljunk csak a kis kézműves-sörműhelyekre, amik kihasználják az elhagyatott gyárépületek olcsó bérleti díjait. Őket hamarosan követték a városi borászatok is, és bár először megosztó volt a koncepció, mára egyre elfogadottabbá és népszerűbbekké válnak.

London keleti részén, Jack Ripper (alias Hasfelmetsző Jack) egykori vadászterületén bukkant fel nemrégiben egy Renegade névre hallgató “városi borászat”. A koncepció egyszerű: ők nincsenek ültetvényekhez kötve, hanem tulajdonképpen az ország és az EU bármely területéről hozathatnak be szőlőt, igy olyan egyedi borokat tudnak készíteni, amelyek talán nem is lennének jellemzőek azokra a területekre ahonnan a fürtök származnak. Így kerülhetett ki a kezeik közül angol bacchus és portugál fekete szőlőből készült pét-nat, vagy akár német rizlingből alkotott narancsbor. Logisztikai szempontból nézve mindenképpen kihívás hűtött körülmények között eljuttatni a szűk kis sikátorba az angliai vagy európai tőkékről származó szőlőfürtöket mielőtt még útközben elkezdődne az erjedés; jellemzően szüret után pár órával már meg is érkezik a gyümölcs.

 

 

Bár elhivatottak a dolgozók, mégis vannak időszakok amikor jól jön néhány extra segítő kéz, így kerültem én is egy napra ide önkéntesként tavaly nyáron. Sajnos nem szüret idején érkeztem, hanem az egyik boruk palackozásakor segítettem be, hogy helyet készítsünk a következő évjáratnak, de máig szívesen gondolok vissza erre az élményre. Nagyon jó hangulatban telt el az itt eltöltött idő csupa olyan emberrel, akik be akartak látni a borkészítés kulisszái mögé, vagy csak szerettek volna egy-egy egyedi élményt átélni a városban.

A nap közepén előkerültek a padok és az asztalok is, amelyeket a sikátorban, egy napsütötte placcon állítottunk fel. Együtt fogyasztottuk el a méltán megérdemelt ebédet, ami mellé előkerültek a borászat korábbi termékei is, köztük olyan különlegességek, mint például a komlóval erjesztett bor, ami egy sör-bor fúziós kísérletként indult, de akkora sikernek örvendett, hogy már a következő széria is készül belőle. Egy másik említésre méltó kezdeményezésük, egy helyi lepárlóval közösen készített párlat volt, amihez a borászat szolgáltatta a törkölyt. Ezt az East London Liquor Company a saját üstjein párolta le és fél évig érlelte hordóban, végeredményként pedig egy grappa-jellegű italt kaptak. Nagyszerű élmény volt a borásszal es a tulajjal közelebbről is megismerkedni, és egy közösség részeként eltölteni a napot.

A borászat egyébként nyitott bárként is üzemel hétvégenként, ahol a helyiek szívesen állnak meg egy pohár borra a bevásárlás közben, vagy esténként töltenek el önfeledt órákat a barátaik társaságában.

 

 

Fuss a borért!

Ezen az eseményen ismerkedtem egy amerikai-olasz fiatalemberrel is, aki a bor és a futás iránti rajongását akarta ötvözni egy egyedi eseményen, így született meg a Borfutás (Wine Run) rendezvénysorozat. Ennek a koncepciója az, hogy a versenyzők gyönyörű angol tájakon futnak és közben egyedi borokból kapnak mi kóstolót az állomásokon, illetve a verseny végén egy többtételes borkóstolón is részt vehetnek. A dél angliai tájakon akár a szőlőültetvények közt is vezethet az útjuk, így még közelebb érezhetik magukat a természethez és a borokhoz.

 

 

 

A Renegade képek lelőhelye és még több infó itt.

A cikk 2. része itt található.