Még 2008-ban találtak Reims közelében ősi hordómaradványokat, amelyeket mostanra sikerült a tudósoknak maradéktalanul kielemezniük. Az ősi hordók az i. sz. 1. és 4. század közé tehetőek, és kiemelkedő jelentőséggel bírnak régészeti szempontból. Ugyan eredetileg úgy vélték, hogy víz tárolására szolgáltak, azonban almasav és borkősav maradványait sikerült kimutatni bennük, ami alkoholos erjedésre utal.

Ennek tudatában kijelenthető, hogy ezek a legértékesebb régészeti leletek, amelyekből még az ősi hordókészítési technológia is rekonstruálható. A tárolóeszköz anyagaként akkoriban tölgy helyett európai ezüstfenyőt használtak, az abroncsokat pedig mogyorócserjéből készítették rájuk. A hordókon összesen 45 jelölés található, amelyek az egyes mesteremberek és a  szállításban részt vevők munkáját jelölik: azaz 45 különböző szakember dolgozott a hordók összeállításán.

 

 

A korábbi felfedezéseket is figyelembe véve érdekes megjegyezni azt is, hogy az egykori Római Birodalom területén a bortároló edények mindig valamilyen vízi út mentén bukkantak elő; Lyontól délre pedig egyáltalán nem találtak hordókat. A nem mindennapi hordórelikviákat ma a Taittinger pezsgőház által életre hívott kiállításon tudják megcsodálni az érdeklődők.

Pompeii, a konzervált város

 

 

Olaszország mindig is gazdag lelőhelye volt a régészeknek, az 1976-ban „konzervált” Pompeji városában például a mai napig is sűrűn bukkannak érdekes leletekre a szakemberek; az 1750 óta tartó ásatás az egykori város mindössze 2/3-át térképezte fel eddig. Egy nemrégiben feltárt helyszín tárgyai és díszítőelemei arra engednek következtetni, hogy már az 1. században is léteztek utcai élelmiszerárusok. Az élénk színű freskókon kacsák és tyúkok szerepelnek, valamint asztali teríték, míg a helyszínről boroskorsók, kerámiaedények és amforák bukkantak elő, amelyekben ételmaradékokat is találtak. A pompeji kiállítás elérhető a nagyközönség számára is.