Pótoljuk be az elmúlt évben elszalasztott pillanatokat, és ajándékozzuk meg barátunkat, ismerősünket egy kávéval, mindezzel nemcsak örömöt okozva, de segítve is az elmúlt időszakban nehéz helyzetbe kerülő vendéglátóegységeket. Erre buzdít a Julius Meinl premium kávémárka 2021. június 1-jén induló kampánya mely a készlet erejéig várja a vendégeket. A kuponok beváltási határideje 2021. július 31.

A Julius Meinl Hungary 2021. június 1-jétől új kampánnyal lepi meg kávészerető közönségét. Az elmúlt év lezárásai és korlátozásai nem csak a vendéglátó egységeket hozta nehéz helyzetbe, de az emberek közérzetét is nagyban nehezítette, hogy nem volt lehetőség arra, hogy családtagokkal, barátokkal és közeli ismerősökkel személyes kapcsolatot tartsunk fent. Egy friss kutatás szerint (forrás: Julius Meinl), az európai városokban élő 4000 felnőtt felméréséből kiderül, hogy a megkérdezettek több mint kétharmada hiányolta azt az egyszerű hétköznapi élményt, amikor egy kávét elfogyasztunk egy baráttal vagy ismerőssel.  A többségnek hiányoztak a személyes találkozások.  81%-uk állítja, hogy mindez korábban pozitív hatással volt közérzetükre.

 

Geoffrey Beattie, a nemzetközileg elismert pszichológus professzor, a kutatást kommentálva elmondta: „Sok nehézséget hozott az emberek életében a lezárás, – de a személyes találkozás, a beszélgetés, a valódi emberi interakció volt az, ami a leginkább hiányzott.  Az emberi kapcsolatok megléte nagyon fontos szerepet játszik abban, hogy jó közérzetünk legyen.  Az online beszélgetés nemcsak megakadályozza az érintést, hanem gátolja a beszélgetés spontaneitását és a finom testbeszéd-jelek megosztását is, amelyek a mindennapi beszélgetések során nagyon sok fontos információt hordoznak. A kávéházak hangulata pszichológiai szempontból is hat rank, gondoljunk csak az eszpresszógép hangjára, illatára,  vagy a beszélgetések halk morajára. Az illatokat az agy ősi része, az úgynevezett limbikus rendszer dolgozza fel, amely szintén felelős a memóriáért. Ezért bizonyos emlékeket, illatokkal idézhetünk vissza. A kávé jellegzetes illata is ilyen, ami felidézi a lezárás előtti emberi kapcsolatokat.”

 

A Julius Meinl és a OnePoll bécsi kávépörkölő Londonban, Bécsben, Milánóban és Bukarestben 2021 áprilisában végzett tanulmánya szerint 2020 március és 2021 március között az európai városlakók átlagosan  13 milliárd személyes találkozót hagytak ki. Mindezzel természetesen az idegenekkel való első találkozások (üzleti megbeszélés, randevú stb) száma is csökkent. A kutatás szerint, minden ötödik megkérdezett azt mondta, hogy legszívesebben egy kávézóba szervez találkozót egy idegennel, így a Julius Meinl becslése szerint, a  lezárásoknak köszönhetően, közel 1 milliárd ilyen pillanat tünt el az életünkből az elmúlt 12 hónapban. Nem véletlen az sem, hogy mára az emberek többsége sokkal inkább elegyedik beszélgetésbe akár egy idegennel is, mint azelőtt.

 

 

A Julius Meinl célja, hogy a júniusban megrendezendő „Say Hello” kampánnyal negyedmillió kihagyott kávé pillanatot pótoljon a világszerte.

 

 A kampány lényege:

Osszuk meg a kávézás élményét, pillanatát mással is! Nem kell mást tennünk, mint rendelni egy kávét kedvenc Julius Meinl kávézónkban  vagy éttermünkben, és a mellé kapott ajándék kávékuponnal lepjünk meg valakit!

A Julius Meinl ezen kampányával egyben támogatni kívánja mindazon szállodákat, étteremeket és kávézókat, akik az elmúlt év lezárásainak köszönhetően nehéz helyzetbe kerültek.

A Julius Meinl „Say Hello  kampány 2021. június 1-jén indul és a készlet erejéig tart. A kuponok beváltási határideje 2021. július 31. További információkért és a beváltásért látogasson el a  Julius Meinl Facebook oldalára.

 

A kampányban résztvevő helyszínek listája – városok szerint.