A Magyar Bor Akadémia Életműdíj Bizottsága 2020. év elején döntött a díjazott személyéről, aki Szepsy István mádi borász lett.

A Magyar Bor Akadémia az elmúlt közel 30 évben fölvállalt feladatai közül az egyik első, és azóta is kiemelkedő fontosságú „az Év Bortermelője Magyarországon” elnevezésű díj fenntartása, és a cím odaítélése évről évre. A borszakma Kossuth-díjának is gyakran emlegetett díj, és a díjazottak máig tartó névsora valóban tiszteletet és elismerést vívott ki. Az évek azonban gyorsan peregnek, és az eltelt közel egy emberöltővel felnőtt az új generáció és az elődök szépen adják át staféta botot.

Ennek következményeképp fogalmazódott meg a Magyar Bor Akadémia tagságában egy új, egy életműdíj alapításának gondolata, amelyet Tiffán Ede és Garamvári Vencel után, most Szepsy István vehetett át.

Az „Életműdíjjal” szeretnénk megtisztelni és példaként állítani azokat, akik az életüket, egész pályájukat töltötték kiemelkedő módon a magyar bor szolgálatában.

 

A díjat az erkölcsi elismerés mellett egy méltó megjelenésű, merített papír oklevél és egy bronz és gránit kisplasztika egészíti ki, amit a Hódmezővásárhelyen alkotó szobrász, Návay Sándor készített el.

A Magyar Bor Akadémiai tagság javaslatára, az Életműdíj Bizottság 2020-ban az elmúlt több, mint fél évszázados borvidéki és saját pincészeti, Tokaj felemelkedéséért végzett munkájáért, a Magyar Bor Akadémia életműdíját Szepsy Istvánnak adományozza.

Szepsy István 1951-ben született Bodrogkeresztúron, a Sárospataki Református Gimnáziumban érettségizett, a Kertészeti Egyetemen 1976-ban végzett, majd Mádon dolgozott főkertészként egészen 1990-ig.  A szocialista nagyüzemi munka mellett és munka után már a saját birtok kialakításán is dolgozhatott, itt volt lehetősége a minőségi termesztésre, a termesztéstechnológia finomítására.

Fotó: Pelsőczy Csaba