A Procera egy új, csúcskategóriát kínáló, limitált palackszámban termelő főzde, amelynek  fókuszpontjában a Kenyában szüretelt afrikai borókabogyó áll. Azt remélik, hogy ezzel egy érdekes alternatívát kínálnak majd az eddig ismert közönséges borókából  készült italok mellett.

A procera borókából – amelyről a főzde az elnevezését is kapta – készített gin az első a világon, amely más alapanyagot használ, mint az eddigiek. A desztillálást és a palackozást is Nairobiban végzik, a  termék ízében a diós, földes jegyek dominálnak, fűszeres utóízzel megspékelve. „A trópusi, napsütötte  borókabogyónak teljesen más az ízvilága. Olyankor szüreteljük, amikor még friss és zöld; ez a  végterméknek is ad egy üdítő zöldességet” – mondta el Roger Jorgensen párlatmester. A termék  különlegességét az alapanyagon kívül a speciális, afrikai fűszerek használata jelenti; a kilenc összetevő  között megtalálható a madagaszkári rózsabors, a marokkói orrisgyökér és a szomáliai méz is. A gin  kézzel készített 50 cl-es üvegekben kerül palackozásra, ennek többek között az az eredménye, hogy egy nap alatt csupán száz üveget tudnak megtölteni. Eddig 6 ezer palack látott napvilágot, ára közel 30  ezer forint, és egyelőre egy angol disztribútor portfóliójában érhető el; a készítők azonban szeretnének  továbbterjeszkedni, így nem kizárt, hogy nálunk is vásárolható lesz pár palack majd ebből a különleges  termékből. A Procera azonban nem elégszik meg ennyivel, így Jorgensen tovább kísérletezik: szárított procera borókabogyóból is készítenek gint, amely a leírás szerint olyan, mintha egy fenyőerdő kellős  közepén találná magát a fogyasztó.

Emellett a hordókkal is folyamatosan játszanak: az amerikai és a francia tölgy mellett szívesen érlelik a  gint kókusz-, illetve mangófából készült hordókban is. A terroirt híven reprezentáló termékből kiindulva a  Procera tulajdonosa, Guy Brennan szívesen venné, ha a francia AOC-rendszerhez hasonló védené az ő ginüket is.