Egy nyár a bor jegyében

Virágba borult fák között, különleges adottságú hegyeken és sós illatú partokon jártunk Etyektől Bretagne-ig, hogy megtapasztaljuk a borba zárt szabadságot: azt, hogy hányféle vidéken lehet művészetet csinálni a szőlőből.

A VinCE Magazin júniusi száma már kapható az újságárusoknál.

Tartalom Előfizetés

„Szívesen cserélnék magammal” – Miklós Csabinál jártunk Móron

Noha kívülről úgy látszik, mintha csendesedne körülötte az élet, a legismertebb móri borászt még mindig csak röptében lehet elkapni. A DiVinók szakmai vezetőjeként sok éven át könnyebb volt vele találkozni a budapesti éjszakában, mint Móron, de akit csak tudott, az Ezerjó utcában is személyesen fogadott. A szőlő miatt jött haza és – irónia nélkül – szívvel tette hipszterarcúvá a Móri borvidéket. Interjú Miklós Csabival.

A VinCE Magazin júniusi száma már kapható az újságárusoknál.

Kadarkarajongás, kékfrankosszerelem

A VinCE Budapestre érkező külföldi szakemberekkel a rendezvény után minden évben borvidéki túrűra indulunk, idén az Egri borvidéket kerestük fel egy skandináv csapattal. A vendégekkel a Thummerer Pincénél ebéd mellett is beszélgettünk, majd követtük őket Kovács Nimródhoz és Gál Lajoshoz is. Milyen lehetőségeket rejt a skandináv borpiac? Hogyan gondolkodnak a skandináv borszakértők a magyar borokról? Doros Judit írásából kiderül.

A VinCE Magazin júniusi száma már kapható az újságárusoknál.

Budapest szőlőskertje – etyeki pezsgők és fehérborok tesztje

Virágba borult fák, mesebeli éttermet rejtő présház, katonás rendben futó szőlők, patinás és XXI. századi pincék békés szimbiózisban élnek egymás mellett. Etyeken teszteltünk, olyan borokat, melyek „meséltek” a borvidékről. A tesztet követő írásában Németh Ágnes a borvidék több ismert szereplőjét is megkérdezte arról, mi Etyek sikerének titka.

A VinCE Magazin júniusi száma már kapható az újságárusoknál.

Le Mont-Saint-Michel – parcours Traversée moderne d’un vieux pays © Franck Tomps / LVAN

Bretagne egy csepp extravaganciával

Mintha egy középkori film forgatagába csöppentünk volna, Bretagne mesebeli világa kalózhajókkal, legendákkal, vad tengerparti sziklákkal, autentikus régi városokkal és még Franciaországon belül is különleges fogásokkal varázsolja el az ínyenc világutazókat. A crêpe és a muscadet hazája olyan, amilyenek mindannyian lenni szeretnénk: szerethető és egyben megközelíthetetlen. Fogas Krisztina felfedezőútra indult Verne nyomában, kóstolta a tenger borát osztrigával, tengerparti éttermekben és gótikus látomásokban gyönyörködött. Érdemes végighallgatni a történetet!

A VinCE Magazin júniusi száma kapható az újságárusoknál.

2011. december – 2012. január: Francia fölény

Láttunk már olyat, hogy egy magyar pezsgő lekörözte a hazai polcokon kínálkozó champagne-ok sokaságát. Most nem így történt, a champagne-i terroir és tradíció megcsillogtatta értékeit, a többiek tisztelettel hajoltak meg előtte. A franciák mellett viszont akadt jó néhány szép magyar, spanyol és olasz pezsgő is. A tesztre beérkezett méthode traditionelle, classique és Charmat pezsgőket külön […]

Tovább →

Karácsonyi tipp – dec. 4.: az örömteli prosecco!

A prosecco szó hallatán sokaknak elsőre az alacsonyabb ár jut eszébe – ami érthető, az olaszok legnépszerűbb pezsgője általában tartályos erjesztéssel készül, és ebből is fakadóan jóval alacsonyabb áron kapható, mint például egy champagne. Azt már kevesebben tudják, hogy a prosecco magát szőlőfajtát is jelöli, és prosecco és prosecco között is van különbség. Valdobbiadene gyönyörű […]

Tovább →

Karácsonyi tipp – dec. 3.: szeret barkácsolni?

Fúrna, faragna naphosszat? Netán párja, édesapja, bátyja, sógora a barkácsolás megszállottja? Vagy a barátnője kezébe adna végre egy ütős szerszámot? A Bosch IXO Vino a világ egyik legkedveltebb vezeték nélküli csavarozója. Kis mérete, könnyű és formatervezett kivitelezése miatt hamar kedvenccé válhat a háztartásban. A dugóhúzó adapterrel ellátott Bosch IXO Designers’ Edition változatban már három különféle […]

Tovább →

Kézzel számozott magnum kékfrankost a fa alá!

Magnum palackot nemcsak azért érdemes ajándékozni, mert jól mutat az óriási üveg a fa alatt, hanem azért is, mert egyesek úgy tartják, hogy a bor “jobban érzi magát” egy magnum palackban. No és persze milyen örömmel tölti majd el ajándékozottunkat, mikor kihúzza belőle a dugót, kitölti az első pohárral… aztán a másodikkal…harmadikkal és még mindíg […]

Tovább →

Karácsonyi ajándéktipp

Tegnapi hírlevelünkben ajánlottuk Tokaj Guide VinCE Különszámunkat, mint adventi tippsorozatunk első részét. A Tokaj Guide azért is kiváló lehet a fa alá, mert a Tokaj borvidék bemutatása, a Tokaj-szótár, az évjáratkalauz és sok más tudnivaló mellett egy masszív gourmet-szekciója is van, ahol bemutatjuk, hogy a libamáj valóban remek a tokaji bor mellé, de bátran dönthetünk […]

Tovább →

Minden napra adunk egy tippet

Figyelje a VinCE Magazin weboldalát, mert karácsonyig minden nap új ajándékötletet adunk – olyat, amellyel bordevelő szeretteinek örömet tud szerezni. Első adventi ajánlatunk a VinCE Magazin 2011-es Tokaj Guide Különszáma, amely már kapható a nagyobb újságárusoknál, illetve  megrendelhető nálunk, itt.

Tovább →

Év Bortermelője 2011 – Vida Péter

Ezúttal Vida Péter lett az Év Bortermelője. Ebből az alkalomból kifolyólag felidézzük, hogy 2007-ben, hogyan mesélt újságírónknak – a VinCE Magazin elődjében – vágyairól, a borkészítésről és családjáról. Ezúton is gratulálunk! Amiért élek –2007. július–augusztus Vida Péter havi több ezer kilométert képes utazni azért, hogy a szekszárdi borokat megismertesse a nagyvilággal. Kiskamaszként került a borvidékre, […]

Tovább →

Adventi pompa a Bazilikánál

Idén első alkalommal nyílt meg Advent első vasárnapján az Adventi Vásár a Bazilikánál. Mindenki számára izgalmas lehet a külön erre az alkalomra tervezett energiatakarékos korcsolyapálya, a kézműves kiállítók, a forró italok és az ünnepi finomságok. A belvárosi vásárt könnyű elérni, akár munkából hazamenet is könnyedén szakíthatunk 20-30 percet a látogatásra. A gyermekek számára ingyenesen használható […]

Tovább →

Elindult a jelentkezés a VinCE Budapest 2012-re!

A VinCE Budapest 2012 szervezőinek levele a kiállítók felé: Kedves Borászok és Kiállítók! Eltelt egy év a VinCE 2011 óta. Egy magazin helyett egy másik született, amely nagy örömünkre még népszerűbb, mint a korábban általunk készített elődje volt. A sikert Önöknek is köszönhetjük: a kiváló boraiknak, amelyeket hónapról hónapra elküldenek nekünk, és annak, hogy híreiket, örömeiket, […]

Tovább →

Vinalies Internationales 2012

A Borkultura Kft. idén is vállalja a Vinalies Internationales 2012 borverseny magyar borainak ügyintézését és szállítását. A borverseny március 2-6-án lesz, Párizsban. Jelentkezés határideje (a Borkultúra Kft.  irodájában): 2011. december 15., 12.00 Mintaleadás határideje (a  Borkultúra Kft. irodájában): 2011. december 15., 12.00 Figyelem!  Ezek a határidők csak a Borkultúra Kft. szervezésében kiküldött minták esetében  érvényesek! További […]

Tovább →