Rozészám: az új remény 

A májusi számban igyekeztünk bebizonyítani, hogy a rozé több egynyári kalandnál, és büszkén mondhatjuk, hogy ez sikerült is! Mélységet találtunk a rózsaszínben, és rózsaszínt a mélységben. Aszúra cseréltük a csokoládét, ínycsiklandozó vegán recepteket fedeztünk fel, utaztunk Egerbe, és Bordeaux-ba, ahol rá kellett jönnünk, hogy már az ottani arisztokráciának is lazulnak az elvei. Itt az ideje, hogy ismét új élményekre éhesen figyeljük a minket körülvevő borvilágot!

A VinCE Magazin májusi száma már kapható az újságárusoknál.

Tartalom Előfizetés

Alsó-Szilézia, a meglepetések birodalma

Németország és Csehország határán, Lengyelország délnyugati részén találjuk az ország egyik legkülönlegesebb, turisztikai szempontból is rendkívül vonzó régióját, Alsó-Sziléziát. A közel 20 000 négyzetkilométernyi területen változatos, vadregényes táj fogadja a látogatót, a szemhatáron a Szudéták havas csúcsai törnek az ég felé, előtte erdőségek, lápvidékek, tavak, vízesések, várak és erődítmények között kanyarog az ország második legnagyobb folyója, az Odera. Mézbor, főúri kényelem és Wroclaw legjobb borbárja. Szabó Edit beszámolója.

A VinCE Magazin májusi száma már kapható az újságárusoknál.

A rozédivat örök?

A rozét készítő borászoknak a legkonzervatívabb előrejelzések sem tudnak rossz hírekkel szolgálni: úgy tűnik, a rozé örök, és az igények csak egyre nőnek – már a Prosecco borvidék is gondolkodik rajta, hogy engedélyezzék a rozépezsgő készítését. Rozémaraton, Rosalia, rozétrendek: ráadásul az is kiderül, hogy miért számít a rozé a millenniumi generáció borának, és hogy miért érdemes komolyan venni.

A VinCE Magazin májusi száma már kapható az újságárusoknál.

Az arisztokrácia lazuló elvei

Németh Ágnes Bordeaux-ban járt a szakma hagyományos éves zarándoklata, az en primeur hét során, és a 2018-as évjárat szépségein túl számos meglepő élményekről számol be: Bordeaux változik, és megnyílik a modern világ felé. Az újító szellemű Millésima borkereskedés meghívására járt a legújabb Rothschild-birtokon, a Château Clerc Milonon, a biodinamikával kacérkodó Château Tertre-nél, és az extravagáns Cos d’Estournelnél is, így a klasszikus borvidék új arcát ismerhetjük meg.

A VinCE Magazin májusi száma már kapható az újságárusoknál.

Fotó: Galgóczi Németh Kristóf

Eger könnyedén

Étel és bor ajánlónk ezúttal Egerre fókuszál, amely igazán sokoldalú borvidék, még ha nevének említésekor elsősorban a bikavér ugrik be mindenkinek. A hűvösebb éghajlatnak köszönhetően friss, aromatikus fehérborokat, gyümölcsös, lendületes rozékat is kóstolhatunk a nagy klasszikus mellett. Most az egri Macok kistestvérében, a BrumBrumban Macsinka János chef készített az Ostoros Családi Pincészet boraihoz könnyed, színes ételeket, és arról is mesélt nekünk, milyen egri borokhoz főzni.

A VinCE Magazin májusi száma kapható az újságárusoknál.

A francia borászokat érdekli a magyar piac

Magyarország Budapest   A Francia Régiók Kirakodóvásárának már hagyománya van Budapesten, idén júliusban a Millenáris Parkban fogadták a látogatókat. A francia vidékek közül az idén kiemelt figyelmet kapott Elzász. Az Alsace Gourmet Food kínálatában elzászi kézműves jellegű, mézeskalács, rizling és sör ízesítésű mustárok terén is meglepő ízfelfedezéseket tehettünk. Franciaországban a nálunk megszokott tormát csak Elzászban […]

Tovább →

Rozé jégkását kínál a DiVino Borbár

Magyarország Budapest   A történet végét bárki megtalálja Pest belvárosában a nyár utolsó hónapjában. A DiVinóban, Budapest egyik legtrendibb borbárjában a Dúzsi Pince borai kapnak kiemelt figyelmet az egyébként igen bőséges, 120 tételes hazai borkínálatból. Reflektorfénybe kerül a nyár „bestsellere”, a Dúzsi rozé, mellette a Dúzsi Pince 2007-es Kékfrankos válogatása, és ifjabb Dúzsi Tamás első […]

Tovább →

Ausztrál ritkaságok Budapesten

Magyarország Budapest Tizenegyedik alkalommal rendezte meg itthon ausztrál csúcsborokat bemutató, Terra Australis névre keresztelt kóstolóját Halász Attila, a 20 éves tanácsadói tapasztalattal rendelkező, Sydneyben élő borszakértő. A budapesti Curia vendéglőben a sort felvezető fehérborok közül a Cornelius Sauvignon 2007 és az Oakridge 864 Chardonnay 2009 úgy tudta felidézni a mintául szolgáló bordeaux-i és burgundi fehérborok […]

Tovább →

Címkeverseny

Magyarország Tokaj   Fesztiválország lettünk, az idei programáradat láttán ez egészen biztos. A borászatok is felismerték a fesztiválokban rejlő lehetőségeket, nem véletlen, hogy a könnyűzenei és kulturális fesztiválokon borudvarokon kínálják többnyire a fesztiválközönséghez igazított márkáikat. A Tokaj Kereskedőház Zrt. a fesztiválhangulatot kívánta megjeleníteni a palackokon is, ezért címkepályázatot hirdetett, amelyre 98 pályamű érkezett. A győztes […]

Tovább →

Kész a mádi Rákóczi-kúria

Magyarország Tokaj   Új, megkerülhetetlen célponttal gyarapszik Tokaj-Hegyalja. A szeptemberi pincenyitó után folyamatosan fogadja vendégeit a Barta Pince Mádon – ezentúl a régi fényében tündöklő, XVI–XVII. században épült Rákóczi-kúria is várja a borvidékre látogató vendégeket. Szüreti mulatság, borvacsorák, esti grillezés a kúria udvarán, koncertek színesítik majd a birtok mindennapjait. A Barta Pince szőlői a Királyhegy […]

Tovább →

A parafa második élete

Nézzünk magunkba: ugye sajnáljuk kidobni a szépen megformázott, esetleg a pincészet logóját is viselő parafa dugókat? Viszont az is igaz, hogy otthon is hegyekben áll a dugó. A 20. jubileumi Borfesztivál most arra buzdít mindenkit, hogy vigyük el a felhalmozott dugókat a Borfesztiválra és adjuk le. Íme a szervezők üzenete: “Az összegyűjtött parafadugókat átvesszük a […]

Tovább →

Új információ a kínai kiállítással kapcsolatban!

Korábban úgy informáltak minket, hogy a Guiyang expóra csak augusztus 3-áig lehet jelentkezni, de ma azt az információt kaptuk, hogy augusztus 10-éig mégis lehet jelentkezni. A lényeg tehát még egyszer: – Guizhou régió fővárosában, Guiyangban szervezi monumentális italexpóját a Kínai Népköztársaság kereskedelmi minisztériuma és a régió kormánya. – A 3000 kiállítópavilonból 1100-at szánnak boros kiállítóknak. […]

Tovább →

Pezsgőfürdő a nyár végére

Igazi pezsgőfürdőt ígér az augusztus 25-i I. Pezsgő és Champagne Kóstolófesztivál. Aki a VinCE első számából megtanulja a hagyományos pezsgők leckét, az nekiláthat a gyakorlati oktatásnak, amelyre jobb alkalmat keresve sem találhat, mint az augusztusi Pezsgő Világ Fesztivál. ■ 1 belépővel közel 60-féle pezsgő kóstolható, ■ ebből közel 30-féle champagne. ■ 2011. augusztus 25., Búsuló […]

Tovább →

Kezdődhet a nemzeti koccintós hajsza

Melyik borvidéki település tud egy időben egyszerre több koccintó embert felmutatni? Minden bizonnyal az a legnépszerübb borfalu vagy borváros az országban, ami komoly megtiszteltetés, tehát érdemes rá hajtani. Mikor? Szeptember 4-én, pontban 16 órakor. Hol? Bárhol, ahol van helyi bor és lehetőleg helyi borász is legyen a koccintók között. A világrekordot japánok tartják (!) 26 […]

Tovább →

VinCE Magazin a Rádió Q-ban

Múlt pénteken Németh Ágnes, a VinCE Magazin főszerkesztője a Rádió Q Adó-vevő című műsorának vendége volt, ahol részletesen beszélt a magazin tesztelési módszeréről és a VinCE boreseményről. A műsorban elhangzott egy kérdés is (általában hány bort tesztelnek a szakértők egy VinCE-teszten), amelyre számos jó megfejtés érkezett. Egy szerencsés a VinCE Magazin első, augusztusi számának tesztjéből […]

Tovább →