Furmintok a csúcson

Szeptemberben a VinCE Magazinban minden a furmintokról szól. Szőlőfajtánk lassan a nagyvilágban is megkapja az őt megillető figyelmet, lapszámunkból kiderül, hogy miért. A címlapon a Bussay Pince 10 éves furmintja, ennek kapcsán a múltba és jövőbe is tekintettünk Bussay Dorottyával, elnéztünk a természetesség útját járó Elzászba, ellátogattunk a Kreinbacher Birtokra és a Mészáros Pincéhez, illetve – természetesen – fantasztikus furmintokat kóstoltunk!

A VinCE Magazin szeptemberi száma már kapható az újságárusoknál.

Tartalom Előfizetés


Elzász, természetesen

Elzász felfedezése ezernyi meglepetéssel szolgál: az mar régóta tudott, hogy rizlingben es traminiben erős, az kevésbé evidens, hogy pezsgőt es Pinot Noirt is érdemes innen választani. Ha hozzátesszük, hogy lassan mar nem találni olyan boraszatot, mely ne organikus vagy biodinamikus módon gazdálkodna, Elzász végképp megér egy utat. Csepe Erika írása.

A VinCE Magazin szeptemberi száma már kapható az újságárusoknál.

 

Örökség: Furmintteszt

Ahogy a palack, amit a tengerbe dobunk üzenettel az ismeretlennek, úgy maradhat a pincében néhány elfeledett palack, s aki megtalálja, döbbenettel tapasztalja a csodat. Vannak borok, amelyeket nem art par évre elfeledni. Talán ilyen a furmint is, reméljük, hogy a most lefektetett, immár kiforrott alapokat a következő generáció trófeákra váltja szerte a világban, mert ezeknek a boroknak ott a helyük, a jövőnek születtek!

A VinCE Magazin szeptemberi száma már kapható az újságárusoknál.

Somlói vízió

Ragyogó augusztusi napon érkezünk a somlói Kreinbacher Birtok látogatóközpontjához, turistabusz, vendégek, kellemes nyár végi meleg, de a hangulat nem hatja meg a pincészet munkatársait: ők mar a gyorsan közelgő szüretre összpontosítanak. Kriston Orsolya beszámolója.

 

A VinCE Magazin szeptemberi száma már kapható az újságárusoknál.

Új élet Csörnyeföldön

Jól emlékszünk az öt evvel ezelőtti tragédiára, a köztiszteletnek örvendő Bussay doktor hirtelen halálára. Furminttesztünkön VinCE-díjat nyert egyik utolsó, csak most piacra kerülő bora, ennek kapcsán látogattuk meg lányát, Dórit, aki tovabbviszi édesapjuk borászatát – és háziorvosi praxisát. Megyer Sára beszámolója.

A VinCE Magazin szeptemberi száma kapható az újságárusoknál.

Címkeverseny

Magyarország Tokaj   Fesztiválország lettünk, az idei programáradat láttán ez egészen biztos. A borászatok is felismerték a fesztiválokban rejlő lehetőségeket, nem véletlen, hogy a könnyűzenei és kulturális fesztiválokon borudvarokon kínálják többnyire a fesztiválközönséghez igazított márkáikat. A Tokaj Kereskedőház Zrt. a fesztiválhangulatot kívánta megjeleníteni a palackokon is, ezért címkepályázatot hirdetett, amelyre 98 pályamű érkezett. A győztes […]

Tovább →

Kész a mádi Rákóczi-kúria

Magyarország Tokaj   Új, megkerülhetetlen célponttal gyarapszik Tokaj-Hegyalja. A szeptemberi pincenyitó után folyamatosan fogadja vendégeit a Barta Pince Mádon – ezentúl a régi fényében tündöklő, XVI–XVII. században épült Rákóczi-kúria is várja a borvidékre látogató vendégeket. Szüreti mulatság, borvacsorák, esti grillezés a kúria udvarán, koncertek színesítik majd a birtok mindennapjait. A Barta Pince szőlői a Királyhegy […]

Tovább →

A parafa második élete

Nézzünk magunkba: ugye sajnáljuk kidobni a szépen megformázott, esetleg a pincészet logóját is viselő parafa dugókat? Viszont az is igaz, hogy otthon is hegyekben áll a dugó. A 20. jubileumi Borfesztivál most arra buzdít mindenkit, hogy vigyük el a felhalmozott dugókat a Borfesztiválra és adjuk le. Íme a szervezők üzenete: “Az összegyűjtött parafadugókat átvesszük a […]

Tovább →

Új információ a kínai kiállítással kapcsolatban!

Korábban úgy informáltak minket, hogy a Guiyang expóra csak augusztus 3-áig lehet jelentkezni, de ma azt az információt kaptuk, hogy augusztus 10-éig mégis lehet jelentkezni. A lényeg tehát még egyszer: – Guizhou régió fővárosában, Guiyangban szervezi monumentális italexpóját a Kínai Népköztársaság kereskedelmi minisztériuma és a régió kormánya. – A 3000 kiállítópavilonból 1100-at szánnak boros kiállítóknak. […]

Tovább →

Pezsgőfürdő a nyár végére

Igazi pezsgőfürdőt ígér az augusztus 25-i I. Pezsgő és Champagne Kóstolófesztivál. Aki a VinCE első számából megtanulja a hagyományos pezsgők leckét, az nekiláthat a gyakorlati oktatásnak, amelyre jobb alkalmat keresve sem találhat, mint az augusztusi Pezsgő Világ Fesztivál. ■ 1 belépővel közel 60-féle pezsgő kóstolható, ■ ebből közel 30-féle champagne. ■ 2011. augusztus 25., Búsuló […]

Tovább →

Kezdődhet a nemzeti koccintós hajsza

Melyik borvidéki település tud egy időben egyszerre több koccintó embert felmutatni? Minden bizonnyal az a legnépszerübb borfalu vagy borváros az országban, ami komoly megtiszteltetés, tehát érdemes rá hajtani. Mikor? Szeptember 4-én, pontban 16 órakor. Hol? Bárhol, ahol van helyi bor és lehetőleg helyi borász is legyen a koccintók között. A világrekordot japánok tartják (!) 26 […]

Tovább →

VinCE Magazin a Rádió Q-ban

Múlt pénteken Németh Ágnes, a VinCE Magazin főszerkesztője a Rádió Q Adó-vevő című műsorának vendége volt, ahol részletesen beszélt a magazin tesztelési módszeréről és a VinCE boreseményről. A műsorban elhangzott egy kérdés is (általában hány bort tesztelnek a szakértők egy VinCE-teszten), amelyre számos jó megfejtés érkezett. Egy szerencsés a VinCE Magazin első, augusztusi számának tesztjéből […]

Tovább →

A legjobban vitorlázó borászok

Nagy sikerrel zajlott le az első Borregatta-Borászregatta a balatonfői yachtklubban (BFYC). A kétnapos versenyen abszolút kategórában a Kékmadár nyert Wossala György kormányzásával, Malatinszky Csaba borásszal a fedélzeten. A Borregattán belül a borászkormányosok által irányított hajók külön versenyeztek, ezt a kategóriát a Bujdosó Ferenc irányította Gardazzurra nyerte. A VinCE Magazin is indult a verseny, Soponyai Géza, […]

Tovább →

Hercegnő az angol egyesület élén

Az Egyesült Királyság Szőlészeti Egyesülete (UKVA) július végén bejelentette legújabb elnökét, aki nem más, mint a brit trónörökös, Charles herceg felesége, Camilla, Cornwalli Hercegnő (korábban Camilla Parker Bowles). Megválasztása nem véletlen, hiszen előszeretettel látogatja Nagy-Britannia leghíresebb borvidékeit, és szívén viseli az angol bor ügyét. Fontos, hogy a címet mindig egy köztiszteletben álló angol nemes viselje, […]

Tovább →

Amerika legjobb bloggerei

2011. július 23-án Charlottesville-ben, az Észak-Amerikai Borbloggerek Konferenciáján mutatták be a legjobbnak ítélt borral foglalkozó blogokat. A nyertesek kiválasztása a közönség szavazatai és a bírák voksának egyesítésével történt meg. A téma népszerűségét mutatja, hogy több mint 340 borblogger és más, borral foglalkozó szakember vett részt az eseményen. Tehát az idei év legjobb amerikai borblogjai: A […]

Tovább →