balaton

A Gofcsi lett az Év Strandétele

Gofrisütőben készülő tócsi nyerte el a legjobb balatoni strandételnek járó díjat az idén harmadik alkalommal megrendezett verseny keretében. Az étel megálmodója Szikra Gabriella, A konyhám tulajdonosa, aki szerint a gofcsi tésztája a dödöllére is emlékeztet, mely az egyik legfontosabb hagyományos zalai-somogyi étel. Feltétnek tejfölhab, szárított paradicsom, ementáli, kecskesajt, pirított vöröshagyma és lilahagyma kerül az ételre, […]

Tovább →

Megjelent a 2018-as Balatoni Gasztrotérkép Applikáció

Újdonságokkal jelentkezik idén a Balatoni Gasztrotérkép csapata: a mostantól egy kattintással letölthető applikációjukban fiatal hazai vállalkozók új helyeit, friss nyitásokat, és persze a már megszokott prémium vendéglátóhelyeket is bemutatják, a papír alapú kiadvány pedig több száz ponton elérhető a balatoni régióban és a fővárosban. 120 ezer példányban, összesen 64 vendéglátóhellyel a “fedélzeten” – köztük éttermek, […]

Tovább →

Rizling-varázs

Április 26-án mutatták be a BalatonBor harmadik évjáratát Budapesten, a Manna étteremben. A Balatoni Kör és a Rizling Generáció kitett magáért, hiszen a borászok 28 különböző olaszrizlinggel érkeztek a jelenlévők legnagyobb örömére és elismerésére. Török Ferenc beszámolóját olvashatják az eseményről. Mindenképpen dicséretes ez a magas létszám, hiszen csak azok a borászok kerülhettek a versenyző csapatba, […]

Tovább →

7. Paloznaki Jazzpiknik

A Paloznaki Jazzpikniken a fűben ülős, napsütéses délutáni koncertektől a klubhangulaton át a nagykoncert élményig minden megvan, és közben ki sem kell mozdulni az apró balatoni faluból. 3 nap, 20+ zenei produkció, jazz, bor, buli, Balaton. 2018. augusztus 2-3-4-én is irány Paloznak! Az idei Jazzpikniket a nulladik napon a kétszeres Golden Globe-díjas Jamie Cullum nyitja […]

Tovább →

Új gasztrotrend a Balatonról

Mire asszociálunk, ha elhangzik az a szó, hogy strandbüfé? A legtöbbünk szeme előtt önkéntelenül is sajtos-tejfölös lángosok, kakaós palacsinták, sült krumplik és jégkásák fognak lebegni… És épp ezt szeretné megváltoztatni a Balatoni Kör, akik minden évben meghirdetik nagy kék vizünknél az Év Strandétele versenyt, amelynek célja, hogy helyi alapanyagokból készült minőségi ételeket lehessen fogyasztani a […]

Tovább →

Közeledik a Jazzpiknik!

Jazz a fehérre meszelt, Balaton-felvidéki házikók között, a csillagok alatt, a Nagyszínpadon. Hol máshol, mint Paloznakon?! Augusztus 3. és 5. között ismét plédeken heverészve vagy a minőségi kézműves termékek közt bolyongva, borospohárral a kézben élvezhetjük a hangulatos településen hullámzó dallamokat. A különleges nulladik napon, csütörtökön a világhírű Kool & the Gang ad koncertet a Nagyszínpadon, […]

Tovább →

Megvan, kik készíthetnek idén BalatonBort

Idén is lehetett indulni a Balatoni Kör és a Rizling Generáció közös pályázatán, melynek célja a Balaton körüli szőlőterületeken gazdálkodók piaci helyzetének stabilizálása, alkupozíciójuk erősítése egy Balaton borrégiós termék létrehozása által. A megmérettetésen szigorú kritériumok betartásával indulhattak el a pincészetek:  az általuk készített bor alkoholfokának 11,5-12,5 % vol között kell lennie, maradékcukor tartalmának pedig 4 g/l-nek. Ezen felül az  erjesztés minimum […]

Tovább →

Jogalanyi státuszt kérnek a Balatonnak

A Balatoni Kör bejelentette, kezdeményezik a Balaton jogalanyi státuszának elismerését, annak érdekében, hogy kiemeltebb közjogi tiszteletet, figyelmet és védelmet kapjon a tó ökoszisztémája.  A Balatoni Kör, Szőcs Géza miniszterelnöki főtanácsadó javaslatára, a november 28-án kezdődő Víz Világtalálkozó alkalmából azzal a kéréssel fordult Magyarország Kormányához és Alkotmánybíróságához, hogy az erre megfelelő közjogi formában ismerjék el a […]

Tovább →

Újdonságok a szeptemberi VinCE Magazinból

Ugyan lassan búcsút kell intenünk a balatoni strandszezonnak, az élet nem áll meg a tó körül. Beindulnak a szüreti időszakhoz köthető programok, a pincészetek továbbra is várják a látogatókat. A szeptemberi VinCE Magazin Újdonságok rovatában A hónap bora és A legjobb vétel is a Balaton mellől érkezett – mi ez, ha nem a nyár méltó megkoronázása! Vaktesztjeinkről a teszt@vincemagazin.hu címen kérhet információt. A […]

Tovább →

Kiválasztották az év strandételét

Kecskesajtos Big MEKK, azaz gyenesi rozsbagettből, zöldfűszeres cserszegtomaji kecskesajtból, házi aioliból, jégsalátából, aszalt paradicsomból és friss bazsalikomból álló szendvics nyerte az Év strandétele díjat. A badacsonyi Kishableány és a boglári Paletta szendvicsspecialitása  egyszerre különleges, harmonikus, viszonylag könnyen elkészíthető és univerzális strandétel. Mint arról korábban beszámoltunk, a Balatoni Kör immár második alkalommal hirdette meg a Beach […]

Tovább →